fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ehud Olmert, avagy a szélsőjobboldaltól a Nagy Izrael álom összetöréséig
2006. május 4., 20:30

Bizalmat szavazott Ehud Olmert koalíciós kormányának csütörtök este az izraeli parlament. A képviselők 65:49 arányban fogadták el a kormányt, amelynek fő célkitűzése Izrael állam végső határainak megvonása, és a kivonulás a megszállt palesztin területek nagy részéről, fenntartva azonban az ottani főbb zsidó telepeket. Olmert a választás napján, március 28-án világosan megmondta honfitársainak, hogy minden zsidó telepet felszámol, amely az Izrael és Ciszjordánia határaként szolgáló védelmi kerítés mögött, palesztin területen fekszik.

A 60 esztendős politikus szereti elmondani, hogy egy egyszerű számítás zúzta szét a Földközi-tengertől Transzjordániáig elterülő Nagy Izraelről alkotott illúzióit, amelyekbe zsenge gyermekkora óta ringatta magát. "Életem legfájdalmasabb pillanata volt, amikor rájöttem, hogy a statisztika erősebb mint Izrael történelme és földrajza. Rémülten fedeztem fel, hogy ha ragaszkodunk ahhoz, hogy mindent megőrzünk, 2020-ban a lakosságnak akár 60 százaléka is arab lehet és 40 százaléka a zsidó" - szokta bevallani újságíróknak. Ez a felismerés késztette arra, hogy 2003-ban egy nagy port kavart interjúban ki is mondja, "közeledik az a nap, amikor a palesztinok többsége azt fogja mondani, többé már nem akarunk két államot, adjátok meg nekünk egyszerűen csak a szavazati jogot. Akkor, azon a napon mindent elvesztünk."

Ehud Olmert elődje, Ariel Saron oldalán vált a legmeggyőződésesebb harcosává annak az elképzelésnek, hogy Izrael vonuljon ki egyoldalúan a Gázai övezetből és számolja fel a zsidó kolóniákat 2005-ben. De nem volt ez így mindig. Olmert a brit mandátum alatt álló Palesztinában, Benjaminában született 1945. szeptember 30-án, ultranacionalista környezetben, az arabok és a britek ellen küzdő földalatti mozgalom, az Etzel fellegvárában nevelkedett. Édesapja, aki az 1960-as években rövid időre a szélsőjobboldali Herut párt képviselője volt, földműveléssel foglalkozott. A fiatal Ehud Olmert a Herut ifjúsági szervezetének, a Betarnak volt az aktivistája, majd annak diákszervezetét irányította egyetemi tanulmányainak - a jeruzsálemi egyetemen pszichológiát és politikai tudományokat, majd jogot tanult - idején.

Az 1973-as parlamenti választásokon a legfiatalabb jelöltként jutott be a kneszetbe a Likud párt listáján, és mindig a legszélsőségesebbek oldalán állt, akik teljes erejüket a ciszjordániai és gázai zsidó telepek építésébe fektették. 1978-ban a Camp David-i megállapodások ellen szavazott, az 1993-as oslói autonómia megállapodásokat pedig megvetette. Elkötelezett jobboldaliként egy örökös baloldali szavazót vett feleségül: Aliza művész, aki novellákat és színdarabokat ír. Négy saját gyermekük mellett örökbe fogadtak egy lányt, Ehud Olmert azonban így is egyedül maradt családjában politikai meggyőződésével, egyedül csak ő szavaz a jobboldalra.

Olmert nem karizmatikus, ellenben tökéletesen bánik a sajtóval. Lobbanékony, de érzelmi magatartásában kitartó személy, mértéktelenül ambiciózus, de időnként lázadó. Honfitársai nem tartják szimpatikusnak, az izraelieknek csak 12 százaléka vacsorázna vele szívesen. Vállalati jogász, akit ellenfelei nyerészkedőnek neveznek, több pénzügyi botrányból azonban tisztán került ki. Az 1970-es években gazdagodott meg, s ma már a kitűnő zongorista Olmert szereti a drága öltönyöket, repülőket, szivarokat és a jó lakomákat. A sport szerelmeseként politikai karrierjét a parlamentben azzal kezdte, hogy vizsgálóbizottságot hozott létre a labdarúgásban kialakult korrupció feltárására, valamint a szervezett bűnözés ellen. 1988 és 1990 között tárca nélküli, 1990 és 1992 között pedig egészségügyi miniszter volt. 1993-tól tíz éven keresztül töltötte be Jeruzsálem polgármesteri tisztségét. 2003-ban csatlakozott Ariel Saron kormányához kereskedelmi és ipari miniszterként, miniszterelnök-helyettesként. Támogatta Saront a gázai kivonulás miatt a Likudban kitört "lázadással" szemben, és az első között követte Saront, amikor az tavaly novemberben kilépett a Likudból és létrehozta a Kadimát.

MTI - fidesz.hu