fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Győriványi váltja Kesselyákot?
2006. június 1., 07:22
Győriványi Ráth György válthatja Kesselyák Gergelyt a főzeneigazgatói poszton, ezt várhatóan a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján jelenti be Hegyi Árpád Jutocsa, a Magyar Állami Operaház főigazgatója - értesült az MTI.

Kesselyák Gergely május 23-án, hétfőn nyújtotta be lemondását, azzal indokolva lépését, hogy nem ért egyet Hegyi Árpád Jutocsa elképzeléseivel.

Az operaház főigazgatója május 24-én, kedden elfogadta a Kesselyák Gergely lemondását. "Kesselyák Gergely főzeneigazgató úr lemondását tudomásul veszem és sajnálom, hogy a közös pályázatunkban foglalt megújulás kihívásait az egyik legnagyobb reményű magyar operakarmester nem tudta vállalni. Kesselyák Gergely karmesteri munkájára, zenei tehetségére, operarendezői munkájára és művészi kvalitásaira a Magyar Állami Operaház továbbra is számít" - közölte az MTI-vel Hegyi Árpád Jutocsa kedden.

Győriványi Ráth György egyszer már dolgozott főzeneigazgatóként az Operában. 2001 tavaszán pályázaton nyerte el ezt a tisztséget, miután a másik induló Peskó Zoltán visszavonta saját pályázatát. Kinevezését 2001 márciusában Rockenbauer Zoltán akkori kulturális miniszter adta át, mandátuma öt évre szólt.

Győriványi Ráth Györgyöt 2002 júniusában mentette fel Görgey Gábor, az akkori kulturális miniszter vezetői alkalmatlanságra hivatkozva, a főzeneigazgatót az akkori főigazgatóval, Locsmándi Miklóssal együtt bocsátották el az operaház éléről.

Az MTI-nek sem Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatót, sem pedig Győriványi Ráth Györgyöt nem sikerült elérnie telefonon.

MTI - fidesz.hu