Gyurcsánynak könnyű dolga van, mert az ő sajátos szempontjából jók az ország adottságai. Más demokráciákban a miniszterek nem mondanának le önként, melldöngető öntudattal feladatköreik és jogosítványaik jelentős részéről, nem tűrnék szó nélkül, hogy egyszemélyi nyomásra fölébük rendeljenek mindenféle kétes rendeltetésű szerveket, nem nyugodnának bele, hogy csak végrehajtói szerepre kárhoztassák őket, miközben az érdemi döntésekhez nem sok közük lesz. De Gyurcsánynak olyan sokoldalú, bármely területen bevethető kvalitások állnak rendelkezésére, mint Lamperth Mónika, Göncz Kinga, Kóka János, Szekeres Imre, Hiller István, Kiss Péter, Szilvásy György, akik sokat próbált és megingathatatlan kiszolgálói a miniszterelnök önmegvalósításának, ők nem fognak lázongani. Gyurcsány nem akart holmi "szakbarbár" minisztereket a tárcák élére, a hozzáértés csak fékezné az ő beláthatatlan reformjait, hiszen aki ért is ahhoz, amit csinál, az hajlamos a kétkedésre, vitára, ellenszegülésre, ne adj' isten még saját területe érdekeit is védelmezné, arra pedig az "új reformkorban" semmi szükség. Ilyen céltudatosan szervilis miniszteri csapatot a nyugati demokráciák képtelenek lennének kiállítani. Nem éreznék szükségét az államigazgatásban Lamperth Mónika kivételes bölcsességének, rafinériájának, határozottságának, aligha viselnék el az olyan Kóka-féle nyegleségeket, mint "a cégem Magyarország", esetleg az újabb keletű aranyköpését, miszerint: nem tudja, hogy négy év múlva mi lesz a névjegyére írva, de Magyarország legmeghatározóbb politikusai között szeretné látni magát. Magyarán: Kókának mint miniszternek halvány sejtelme sincs, hogy mi vár az országra az eljövendő négy évben, de történjék bármi, ő továbbra is mindenre alkalmas (mindenre kapható) lesz. Ebben egy hullámhosszon van a miniszterelnökkel, akinek szintén meggyőződése, hogy az ország irányítására született, csak azzal nincs tisztában, hogy a különböző irányok hova vezetnek.

Hova jutunk? - ez a gyurcsányizmus harmadik évében megválaszolhatatlan, ezért destruktív kérdés. Gyurcsány beindult, nyomul, tülekszik, a cél nem tartozik ránk, egyszerű pórokra, bamba választópolgárokra. A miniszterelnök megmondta, a programját csak akkor ismerteti, ha elegendő támogatót talál hozzá. A támogatókat megtalálta, a programját még nem. A politikai közhelyszótárból kimásolt frázisgyűjteményt nem tekinthetjük annak.

Addig is van egy engedelmes kabinet meg néhány, lekötelezettekből összetákolt reformerintézmény, amelyek nemcsak ad hoc módon, hanem stratégiát kidolgozva tüntetik el a költségvetési tételeket. Megértenénk, sőt támogatnánk az új kormányzati struktúrát, ha az eltelt két évben Gyurcsány ádáz harcot vívott volna a közpénzeket elherdáló minisztériumokkal az államháztartás egyensúlya érdekében, ám tapasztalataink szerint a miniszterelnök élen járt az értelmetlen és átláthatatlan pazarlásban. Félő, hogy az új struktúra nem az ésszerű gazdálkodás jegyében született, hanem az állami költekezés további követhetetlenségét, ellenőrizhetetlenségét szolgálja. Egybevág Gyurcsány ifjúkori ábrándjával, hogy a világ olyan legyen, mint ő. Magyarországot elkezdte a maga ábrázatára alakítani. Kár, hogy nem egy demokrata kormányfőre, sokkal inkább egy kisstílű balkáni despotára emlékeztet.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet