Érdemes lenne Kóka Jánosnak is utánanéznie néhány dolognak, mielőtt ostobaságokkal fűszerezett Akadémia-ellenes kijelentéseit újra és újra megismétli, legutóbb e lap május 24-i számában. Korábban is tett néhány provokatív kijelentést, amit akkor a választási kampány miatt visszavonattak vele. Csak nem egy koncepció része ez a megújult támadás?

Az 1950-es években Rákosi Mátyás mindent elkövetett, hogy az Akadémiát megtörje. Tagrevíziót tartottak, létrehoztak egy új testületet, a Tudományos Tanácsot, befolyásolták a tagválasztást, de az Akadémiát nekik sem sikerült megtörniük. Az Akadémia - világos szabályaival, szigorú elveivel, teljesítmény- és hagyománytiszteletével - mindig is útjában állt mind a diktatórikus, mind az anarchista törekvéseknek.

A rendszerváltás idején is voltak néhányan, akik az intézményt sztálinista maradványnak titulálták, és megszüntetésére törekedtek. Antall József és Kosáry Domokos bölcs döntése volt az Akadémia megőrzése és a "tagrevízió" elkerülése. Az MTA-ról szóló törvény megerősítette a köztestületi jogosítványokat, visszaadta az Akadémia tulajdonának jelentős részét, a doktorok 200 képviselőjének a közgyűlésbe választásával kiszélesítette a döntéshozatalt, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának létrehozásával pedig jelentős mértékben átalakította a kutatóintézetek irányítását.

Az Akadémia és intézeteinek munkája az elmúlt években sikeres volt és hatékony. 2002-ig kutatóik nyugodtan dolgozhattak. 2002 után is szélárnyékban voltak egy kicsit, hiszen az SZDSZ reformcsapata három évig az egyetemi "kiváltságok" és tekintély elleni küzdelemmel volt elfoglalva. Mióta az MSZP megnyerte a választást, és az SZDSZ nélkül nem tud kormányt alakítani, Kóka János újra támadja az Akadémiát. Nyilván szeretné tetszése szerint szétosztani a kutatási és fejlesztési pénzeket. Ebben útjában van az Akadémia, ahol ráadásul lenne mit privatizálni is, hiszen a kutatóintézetekben tömérdek érték van, nem is beszélve az Akadémia ingatlanjairól.

Kóka János szerint az Akadémia által 2005 őszén kiadott stratégiai anyagban a tudósok korfájának megváltoztatása, az egyetemek és a kutatóintézetek együttműködése, az "agyvisszaszívás" jó elképzelések, de ellenzi, hogy forrásokat szeretnének átcsoportosítani az alapkutatásra. Hogyan lehet azonban megváltoztatni a kutatók korfáját és elindítani az "agyvisszaszívást" pénz nélkül? Tudják-e, hogy "elszívott" kutatóink nálunk szerencsésebb helyeken mivel foglalkoznak? Alapkutatásokkal. És ha visszajönnének, idehaza is ezt szeretnék tenni.

Kóka szerint "nem maradhatnak érintetlenül olyan struktúrák, amelyek szerzett kiváltságokra építenek". Nem tudom, ezt honnan vezette le, hiszen minden működő struktúrában vannak szerzett jogok. Például a vagyon is szerzett jog. Más kérdés, hogy milyen úton szerezték. Az egyetemi vagy akadémiai előmenetel nagyon szigorú szabályok szerint szerzett jog. Az amerikai egyetemeken dolgozó fiatalok szeme előtt a tenure, a fix egyetemi tanári állás, a biztonság lebeg. Ezt a "kiváltságot" igen kemény munkával és teljesítménnyel lehet elérni. Magyarországon is.

Az a vád is elhangzik, hogy "összezár egy tudományos elit, lobbik harcolnak pozícióik megtartásáért". Az igazság azonban az, hogy a fiatal tehetségeket - akik átveszik majd a pozíciókat is - éppen a tudományos elit neveli fel. Sőt, csak ők képesek felnevelni és soraikba emelni.

Kóka mániákusan a szabadalmakat kéri számon a kutatóintézeteken, amelyeknek elsősorban nem ez a céljuk. Nagyon jó, ha ilyen eredmények is születnek, de az alapkutatások publikálható eredményekben és kiművelt emberfők számában mérhetők. Kóka szerint a kutatásban szükség van az üzleti szférára. Ebben mindenki egyetért. Egyetlen olyan esetről sem tudok, hogy egy akadémiai kutatóintézet fanyalogva elhárított volna egy gyakorlati probléma megoldására vonatkozó szerződést. A baj az, hogy kevés ilyen ajánlat van. "Ma nálunk nincs innovációs menedzsment, nincs egy hely, ahová bárki beviheti a találmányát... Új tudományos testületi formákra van szükség" - mondja Kóka. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatalba mindenki beviheti a találmányát. Minden intézet inspirálja kutatóit, hogy szabadalmaztassák találmányaikat, sőt ezt anyagilag támogatja. Ám alkalmazható találmányok nem elsősorban az alapkutatásban születnek, hanem az ipari kutatóintézetekben. Azokat a rendszerváltás során privatizálták, ahogyan az ipart is. Vajon milyen új tudományos testületi forma segítene ezen a helyzeten? Talán egy új Akadémia, amelynek tagjait Kóka János jelöli ki? Mely nem akadékoskodna folyton az újabb és újabb oktatási "reformok" vagy az abszurd "fejlesztési" ötletek esetén, a fejlesztésre szánt állami pénzt pedig tetszésük szerint oszthatnák a hatalmasok? Kóka János az internetet is emlegeti. Erről csak annyit, hogy egy olyan fizikai kutatóintézetben hozták létre, amelyet - ha Magyarországon lenne - Kóka a többi intézettel együtt bizonyára a földdel tenne egyenlővé.

A következő Kóka-vád szerint az MTA máig nem tette nyilvánossá a rendes és levelező tagok tudományos teljesítményét. Ez nem igaz. Minden kutató teljesítménye megtalálható saját vagy intézete honlapján.

Ostobaság az az állítás is, amely szerint "A magyar tudománypolitikára vonatkozó, az Akadémia életével kapcsolatos döntéseket az Akadémia tagjai hozzák, és pozíciókba csakis az Akadémia tagjai választhatók." A tudománypolitikai döntéseket a kormány vagy az Országgyűlés hozza. Az Akadémia életével kapcsolatos döntést az Akadémia közgyűlése hozza, amelynek tagjai a doktorok választott képviselői is. Egyébként kinek is kellene meghoznia az Akadémia belső életével kapcsolatos döntéseket?

"Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) évről évre kevesebb pénzből gazdálkodik, miközben az Akadémia összköltségvetése emelkedett" - hangzik a következő vád. Egy miniszternek tudnia kell, hogy a költségvetést a kormány nyújtja be, és a megszorításokat is a kormány rendeli el. Draskovics pénzügyminiszter megszorító csomagja idején a Pénzügyminisztérium csökkentette az OTKA költségvetését. Kétmilliárddal tervezte, de nemzetközi felháborodás hatására csak egymilliárddal csökkentette.

Kóka János megkérdőjelezi az MTA kutatóinak nemzetközi sikereit is, és integrálódásukat a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Véleményét arra alapozza, hogy az akadémiai doktori pályázatokon csak töredék értéken veszik figyelembe a külföldön végzett munkát. Ám nincs ilyen szabály. A doktori eljárás során azt vizsgálják, hogy ki érte el az eredményt. Az, hogy itthon vagy külföldön érte el, nem szerepel a szempontok között.

Az Akadémia - világos szabályaival, szigorú elveivel, teljesítmény- és hagyománytiszteletével - mindig is útjában állt mind a diktatórikus, mind az anarchista törekvéseknek.

Népszabadság, 2006. június 7.