Régi ismerősök gyűltek össze a Moszkva téri Gomba presszó emeletén. A Scampolo, az Illés, az Atlantisz zenekar törzsközönségét valaha ők jelentették. A Kalefon, azaz a Moszkva téren találkoztak. Nem csak szüleik ízlése, de a diktatúra ideológiája ellen is a maguk 16-18-20 éves módján lázadtak. Negyven esztendővel korábban. Ma pedig egy róluk szóló könyv (Egy zendülő a Kalefról - A Moszkva téri galeri 1966-1968) apropóján találkoztak ugyanott.

A hatalom nem tűrt meg semmi egyénieskedést

"Az én fiam már el sem hiszi, hogy mennyire terrorizáltak voltunk" - idézte köszöntőjében a könyv egyik lényeges mondatát Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója. Mint fogalmazott, az elmúlt években a Kádár-rendszer idealizálása folyt; "azt próbálják elhitetni velünk, hogy akkoriban minden jó volt, senkinek sem esett bántódása".

A könyv azonban bemutatja, miképp is fogadta a rendszer azokat, akik nem a propaganda szavait itták. Már az is kiverte a biztosítékot, hogy hosszú hajúak voltak, farmert hordtak és olyan zenét hallgattak, amit a hatalom nem kedvelt - figyelmeztetett Schmidt Mária, arra emlékeztetve: a rendszer már őket sem tűrte meg. A történész szerint azért nem tűrték meg őket, mert illegitim volt a rendszer, és az ilyen rendszerek állandóan féltek. Az egész Kádár-rendszer félt, maga Kádár János is, ahogy természetesen diktatúra alatt élők is, és ez a kölcsönös félelem jellemezte az országot egészen 1989-ig.

A Kalefos fiatalok tűrhetetlenek voltak a rendszer számára. Hajukat levágatták, nem tolerálták öltözködésüket, ahogy zenéjüket sem. Állandó igazoltatás és megfélemlítés kísérte életüket, barátaikat arra kényszerítették, hogy besúgók legyenek, legjobbjaikat pedig börtönbe vetették. A rendőrségi igazoltatások alkalmával olykor még kibiztosított fegyvert is szegeztek rájuk.

Elmaradt bocsánatkérések

Schmidt Mária kiemelte azt is, hogy a rendszerváltás óta sok ügynöki jelentés került napvilágra a levéltárból. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a besúgók szinte egyszer sem álltak ki maguktól bocsánatot kérni. Ha mégis erre kényszerültek, akkor mentőkörülményeket kerestek, és magukat próbálták beállítani áldozatnak. A történész szerint az Egy zendülő a Kalefról - A Moszkva téri galeri 1966-1968 a rendszer valódi hőseit mutatja be, akik pontosan tudták, mit kaptak '56-ért azok, akik már lázadtak a rendszer ellen.

A XX. Századi Intézet igazgatója a kötet erényének nevezte, hogy néven nevezi a történetben résztvevő operatív tiszteket. "Tudnunk kell kik ők, mert nem csak a besúgók éltek közöttünk, hanem ők is" - figyelmeztetett Schmidt, kiemelve. Ahogy a besúgók, úgy az operatív tisztek sem kértek soha bocsánatot tetteikért.

"Ma azok a hősök, akik egykor KISZ-tagok voltak, és ma Nagy Imre szobrát simogatják" - fogalmazta meg kritikáját a Terror Háza igazgatója, leszögezve: az, hogy a magyarságnak mégis megmaradt a gerince, az ezeknek a fiataloknak volt köszönhető. Schmidt kitért arra, hogy a könyv két időpontot vizsgál, 1966-ot, ami a forradalom tízéves évfordulója volt, és 1968-at, mikor világossá vált, hogy a szovjetek sehol sem - így Csehszlovákiában sem - tűrték meg az eltérő gondolatokat. Hozzátette azt is, hogy a 68-as események után egy megmerevedett társadalom jött létre a rendszerváltásig.

A korszak bemutatása a cél

Schmidt Mária reményét fejezte ki, hogy minél több ehhez hasonló történetet feldolgozó munka kerül a könyvesboltok polcaira, mert mint fogalmazott, a fiataloknak meg kell tanítani a történelmet, és azt, hogy a Kádár-rendszer diktatúra volt.

Markó György, a könyv szerzője az könyv első részére utalva elmondta, a korszak hangulatát akarta bemutatni, ezért egy szereplővel sem beszélt a mű megírása előtt. "Rájöttem, nem jó módszert választottam, ezért sorra látogattam a galeri tagjait" - magyarázta Markó - aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának egykori igazgatója volt -, kiemelve: a cél változatlan maradt, nem konkrét emberek konkrét történeteit akarta bemutatni, hanem a Kádár-rezsim mindennapjait.

gondola.hu - fidesz.hu