Olykor úgy tűnik, mintha meglobogtatna valamit, ám csak a mutatvány után derül ki, hogy valójában üres a keze. Hasonló szemfényvesztő trükkökre talán csak Kio, a nagy szovjet illuzionista (Brezsnyev veje) volt képes, de ő is csak a cirkuszban produkálta magát, a parlamentben nem mert próbálkozni. Apró Piroska veje messze felülmúlja a haladó szellemű bűvészt, mert a magyar miniszterelnök az egész országot, sőt az Európai Uniót is folyamatosan átveri az itt a program, hol a program nevű mutatványával, s még jegyet sem kell váltani szenzációs műsorára. A különleges politikai esztrád betetőzéseként az Országgyűlés megvitatta a Gyurcsány-féle kormányprogramot, annak ellenére, hogy az tulajdonképpen nem létezik. Szerencsére választott képviselőinknek nincs szükségük konkrét vitatémára ahhoz, hogy tíz órán keresztül vitatkozzanak, ezért lendületes szónoklatokból, harcos állásfoglalásokból, meggyőződéses érvelésekből nem szenvedtünk hiányt. Amúgy pedig valamiféle kormányprogram mindenképpen lesz, majd megszületik és alakulgat menet közben, minek kéne előre meghatározni, szigorúan "kőbe vésni" a spontán folyamatokat? Egy részletes, alapos, mindenre kiterjedő program csak leszűkítené a nagy reformer mozgásterét, akadályozná virtuóz rögtönzéseit, bénítaná hirtelen felbuggyanó ötleteinek szabad szárnyalását. Érjük be a semmitmondó általánosságok lelkesítő gyűjteményével, a lényeg az, hogy végül szebb, jobb, boldogabb, élhetőbb s nem utolsósorban satöbbi lesz az ország.

Ám igazságtalanok és egyoldalúan elfogultak lennénk, ha nem vallanánk meg férfiasan, hogy nem maradtunk minden egyértelmű, kézzelfogható információ nélkül. Volt szerencsénk megismerni néhány, a jövendő életminőségünket befolyásoló, meghatározó apró, de fontos részletet is. A miniszterelnök expozéjából megtudtuk, miért van szükség az úthálózat nagyarányú és gyors fejlesztésére. Ha hiszik, ha nem, azért, hogy az embereknek ne kelljen váltócipőt hurcolászniuk magukkal. Ma még az egyszerű állampolgár, ha végre kikeveredik a sáros, latyakos mellékutakról a szép sima aszfaltra, kénytelen lecserélni a lábbelijét, mert mégsem cuppoghat végig trágyalétől ragacsos surranóban a konceszsziós autópályán. Na de hála a kormányzati bátorságnak, röpke öt-tíz éven belül a bekötőutak is fényesre vikszolt aszfaltból lesznek, így a gyalogosoknak nem lesz szükségük a nájlonszatyorban cígölt tartalék topánra. Van valami fenyegető ebben a gyurcsányi vízióban, mert szerény, ám tapasztalatokkal megalapozott értelmezésünk szerint ha a reformok megvalósulnak, az embereknek már csak egy pár lábbelijük lesz. Hacsak a takarékosság jegyében nem lesz ésszerűbb méregdrága útépítések helyett kalocsnit gyártani. Esetleg az új, koreai autógumi-üzem eleve exkluzív bocskorokat állíthatna elő, arra lenne komoly exportkereslet is. Az effajta bonyolult gazdasági dilemmák feloldása vár az államreform-bizottságra meg a Nemzeti Fejlesztési Tanácsra, ilyenkor derül ki, hogy nélkülözhetetlenek. Jövőbeli kilátásaink szívszorítók, viszont izgalmasan sokrétűek. Nem véletlenül kérte a kormányfő az ellenzéktől a (nem létező) program elfogadását és támogatását. Ő már tudja, amit a jobboldaliak még nem, hogy hamarosan mindannyian egy cipőben járnak.

A koalíció képviselői méltónak bizonyultak vezérükhöz, és bátran megszavazták a... Hogy valójában mit, az ebben a választási ciklusban feltétlenül kiderül. A kormány hivatalba lépett.

Ugró Miklós - Magyar Nemzet