fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ünnepélyesen átadták az óteleki általános iskolát
2006. június 12., 16:30
Ünnepélyes keretek között adták át hétfőn a romániai Óteleken a tavalyi árvíz által megrongálódott és a Magyar Ökumenikus Szervezet által felújított általános iskolát.

A Temes megyét sújtó tavalyi, húsvéti áradás Óteleken több mint kétszáz házat tett tönkre, ezeket a román állam azóta már felépítette (bár 21 ház még rossz állapotban van, teljes átépítésükre van szükség). A helyreállításban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is részt vett nemcsak Temes megyében, hanem az udvarhelyszéki árvíz károsultjainak megsegítésében is.

Óteleken a szervezet az ottani általános iskolát újította fel, amely az árvíztól függetlenül is rendkívül korszerűtlen, rossz állapotú volt. Lévai Anikó, a szervezet jószolgálati nagykövete az MTI-nek telefonon elmondta: a szervezet arra törekszik, hogy egy adott helyen ne csak a károkat próbálja helyrehozni, hanem valami jobbat, modernebbet teremtsen az adott helyszínen.

Ebben a szellemben újították fel az óteleki általános iskolát. Lehel László, a segélyszervezet igazgatója az MTI-nek elmondta: a korábban a Magyar Rádió, a Nagyházi Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum közös árverésén befutott összegből 9 millió forintot kapott az óteleki iskola felújítására a segélyszervezet.

Az iskolába bevezették a vizet és a központi fűtést, s mosdóhelyiségeket alakítottak ki - mondta az igazgató. Emlékeztetett: a környéken sok magyar él szórványban, remélhetőleg ez az iskola regionális központtá is válhat a magyarul tanuló gyermekek számára.

Lévai Anikó emlékeztetett: Temes megyében azért is rendkívül súlyos volt az áradás, mert a víz az elárasztott területeken rekedt, három hónapon keresztül kellett szivattyúzni. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet annak idején gyorssegélyben is részesítette a károsultakat. A korszerűsítési munkálatok része, hogy Torontálkeresztesen az orvosi és a fogorvosi rendelőt állítják helyre.

Az óteleki iskola átadási ünnepségén jelen volt Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, akárcsak az óteleki önkormányzat és a helyi egyházak képviselői. Részt vett az ünnepségen Toró T. Tibor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője és Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke.

MTI - fidesz.hu