Nagy László akadémiai doktor, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke bevezetőjében elmondta, hogy hiánypótlónak is nevezhető a kötet, miután immár közel egy évtizede kutathatóak az oroszországi levéltárak.

Elmondása szerint a rendszerváltás előtt el kellett hallgatni ezt a témát és a mai napig két szélsőséges nézet él az akkori időkről, az egyik kerüli a szovjet hadsereg "túlkapásait" és túlfokozza Magyarország negatív szerepét a második világháborúban, a másik pedig éppen fordítva, az előzőre koncentrál, illetve az
utóbbit szorítja vissza.

Varga Mária Éva levéltáros, a kötet egyik szerzője, főszerkesztője és lektora elmondta, hogy 2001-ben jött az ötlet, miután az Izvesztyia című orosz napilap cikksorozatot közölt az egykori hadifoglyokról.

A Magyar-Orosz Levéltári Együttműködési Bizottság közös kiadványként megvalósult dokumentumkötet megszületéséhez szükség volt a megállapodásra az Oroszországi Állami Katonai Levéltárral, miután évekig tartó, hatalmas, aprólékos munka kezdődött, az intézmény eredeti anyagai, illetve a később odakerült szovjet belügyi anyagok között.

A főszerkesztő ezt illusztrálva elmondta, hogy nem lehetett egyszerűen egyes táborokra koncentrálni, mivel - bár a háború elején voltak ilyen szovjet törekvések - nem jöttek létre színtiszta magyar hadifogolytáborok.

Az adatok kapcsán Varga Éva Mária elmondta, hogy a háború alatt összesen 4,1 millió hadifogoly volt a Szovjetunióban, ebből a németek és a japánok után, a magyarok voltak a legtöbben.

A feltárt dokumentumok alapján 501 ezer és 541 ezer ember között lehettek magyar hadifoglyok.

A halálozásukban eddig a 89 ezres számig jutottak.

Korom Mihály történész, aki 1984-ben először publikált adatokat a témakörben elmondta, hogy a félmillió hadifogoly mellett mintegy 130 ezer polgári internált került a Szovjetunióba.

A konkrét adatok kapcsán kifejtette, hogy pontos számokat nagyon nehéz meghatározni, mivel a hadifoglyok és az internált civilek egy része nem Magyarországról, hanem a trianoni határokon túlról, Észak-Erdélyből, vagy Dél-Szlovákiából került a Szovjetunióba.

A halálozási rátáról szólva elmondta, hogy 1943-ban volt ez a legmagasabb, 89 százalékos, ami a legnehezebb háborús év volt a Szovjetunóban, mind a harcszíntér, mind az ellátás szempontjából.

1943. január 1-jén egyébként 345 volt a magyar hadifoglyok száma, ami az év végére több mint 30 ezerre emelkedett.

A történész beszámolt az akkori szovjet katonai jelentésekben fellelhető jelentős utólagos korrigálásokról.

Példának említette, hogy nem volt egyértelmű, Budapest ostrománál ki került hadifogságba a magyar fővárosban, illetve az azt körülvevő, Esztergomig tartó katonai gyűrűben.

Az emberi sorsok kapcsán Korom Mihály felvetette az akkori magyar vezetés alapvető felelősségét, vagyis hogy Magyarország belépése a háborúba - a német katonai vezetők egy részének szándékán kívül is - elsősorban nem a hitleri Németország részéről gyakorolt kényszer volt, hanem a magyar vezetőség akarata.

Krausz Tamás történész úgy értékelte, a kutatási szempont alapjának annak kell lennie, hogy a háborúban meghalt és fogságba esett magyar katonák egy bűnös rendszer áldozatai voltak, amely egy értelmetlen háborúba kényszerítette őket, ahová természetesen nem önként mentek.

A több mint 600 oldalas kötet főleg számokból, adatokból, táblázatokból áll, emellett olvashatóak az akkori szovjet rendeletek, utasítások, illetve a "lágerfolklórt" illusztrálandó, helyet kaptak korabeli fotók és magyar hadifoglyok által készített illusztrációk is.

MTI - fidesz.hu