Pedig akkortájt még tényleg dübörgött a gazdaság, szárnyalt a BUX, stabil és nagy volt a jólét, legalábbis ezt állította a liberálisok magyar pumája, Kóka és a csillárt lízingelő Gyurcsány Ferenc is, akinek személyében ma Magyarország miniszterelnökét tisztelhetjük.

Derült égből villámcsapásban már volt részünk az utóbbi napokban, amikor megtudhattuk, hogy ma mégsem nagy a jólét, és a pannon puma is kicsit csenevészebb, mint azt Kóka miniszter úr gondolta néhány héttel ezelőtt. A nagy villámlás közepette most mégis újabb meglepetés körvonalazódik: Demszky Gábor azt javasolja, hogy tartsunk népszavazást a majdan Budapesten megrendezendő olimpiai játékok társadalmi elfogadottsága érdekében.

Bár a közvetlen demokrácia támogatója volnék, de a határon túli magyarok állampolgárságáért lefolytatott december 5-i népszavazás kormányzati - értsd: szocialista és szabad demokrata - kampánya mély nyomokat hagyott bennem. Én már nem vagyok annyira lelkes, mint korábban, ha meghallom a szót: referendum.

Először is: a népszavazás minimum ötmilliárd forintba kerül, amire normális politikai körülmények között semmi szükség nem lenne, hiszen 2002 februárjában a lakosság kétharmada egyetértett az olimpia megrendezésének céljával. Normális körülmények között az emberek túlnyomó többsége ma is támogatná. Csakhogy. Csakhogy azóta Demszky Gábor barátai és elvtársai a szakadék szélére sodorták az országot.

Másodszor: a jelenlegi égzengés közepette ki figyelne oda egy ezermilliárdokat (egyébként ebben az esetben kivételesen hasznosan) felemésztő ötletre?

Ezek után nem nehéz megjósolni, hogy a becsapott magyarok se biopoliszt, se olimpiát nem akarnak. Legalábbis nem, ha úgy érzik, ehhez tovább kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat.

Más kérdés, hogy a közelgő önkormányzati választások Demszky számára érhetnek majd fel egy villámcsapással. Érthető, hogy igyekszik feltornászni magát, de nem ártana, ha a választási kampányra gyúró főpolgármester ragyogó PR-ötletei bedobása előtt egyeztetne pártelnökével, Kuncze Gáborral. Aki két lábbal a földön járva azt mondta valamikor 2003 elején: "Egyszer valakinek ki kell mondania, hogy az erről való gondolkodást nyugodtan abba lehet hagyni, mert ennek semmilyen realitása nincsen."
Így utólag Kuncze Gábornak is el kellene ismernie, hogy a Fidesz-kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően akkoriban némileg mégiscsak több "realitása" volt az olimpia ötletének, mint most. Ráadásul nem ártana megzabolázni megbokrosodott fővárosi emberét és elküldeni a Fővárosi Közgyűlés jogi bizottságába egy szakmai konzultációra, ugyanis bajosan lehetne alkotmánysértés nélkül a központi költségvetés számára ötezer milliárd forint kiadással járó kérdésben népszavazást rendezni.

Mindezek ellenére: természetesen a magyarok is szeretnék vendégül látni a világ sportoló ifjait, szeretnék, ha olyan stabil és nagy lenne a jólét, úgy dübörögne a gazdaság, hogy házigazdái lehetnénk egy ilyen impozáns rendezvénysorozatnak.
Ám 2003-ban a Fővárosi Közgyűlés egyszer már megtárgyalta az olimpia ötletét, sőt határozatot is hozott. 2003-as forintárfolyamon számolva háromezer milliárd forintra becsülték a szükséges költségvetési forrást, ezen felül 750 milliárd forint uniós támogatással is számoltak, és rá kellett jönniük, hogy bár Budapestnek kellene pályáznia a játékok megrendezéséért, ám ehhez kormányzati támogatás szükségeltetik. Nos, ha korábban nem engedték meg nekünk a grandiózus terv szövögetését sem, akkor vajon most, Kuncze szavával élve, ugyan mi a realitása?
Persze lehet, csupán arról van szó, hogy valakinek megint egy karikával kevesebb van, mint kéne.

Torkos Matild, Magyar Nemzet