fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A budapestieket is súlyosan érinti a gázáremelés
2006. június 27., 12:42
Wintermantel Zsolt keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros által fenntartott intézményeknél akár 1 milliárd forintos többletköltséget is jelenthet a gáz árának növekedése.

A kormány drasztikus módon - első lépésben átlagosan 30 százalékkal - növeli a gáz árát. Mindez a fővárost komolyan érinti, mivel a Fővárosi Önkormányzat tartja fenn a legtöbb kórházat, iskolát, szociális intézményt. A Fidesz-frakció javaslata arról szól, hogy a főpolgármester készítessen egy felmérést arról, hogy a gázár növekedése hogyan érinti a fővárosi fenntartású intézményeket, és milyen költségnövekedéssel jár. Wintermantel Zsolt beszélt arról is, hogy arra is javaslatot tesznek, hogy ha ezt a felmérést elkészítették, akkor a főpolgármester ennek ismeretében terjesszen közgyűlés elé egy költségvetési módosító javaslatot. Ennek indoklásaként a politikus kiemelte, hogy valószínűleg az intézmények nem tudják saját maguk kigazdálkodni az áremelésből adódó plusz terheket.

A főváros tulajdonában lévő Távfűtő Művek is gázt használ. A távfűtés költségei komoly terheket rónak a lakosságra. Wintermantel Zsolt hangsúlyozta, hogy olyan javaslat kidolgozására kérik a főpolgármestert, hogy takarékoskodással, átcsoportosítással meg lehessen oldani, hogy a gáz árának növekedése ne jelentkezzen egy az egyben plusz teherként a távhőszolgáltatást igénybe vevőknél. A Fidesz-frakció próbaszámításokat is végzett. Egy nagyobb fővárosi fenntartású - évi 8 milliárdból gazdálkodó - kórháznál csak a gáz árának növekedésé az utolsó negyedévben 50 millió forint plusz költséget jelent. Egy 300 millióból gazdálkodó iskolánál 1 millió forint többletterhet jelent a gáz árának emelése az év utolsó három hónapjában. Ezekhez még hozzá lehet számolni a villamosenergia árának növekedését, és a ma bejelentett áfaemelés hatásait is. "Akár az 1 milliárd forint is elérheti az a többletköltség, ami a gáz árának a növekedéséből keletkezik a főváros által fenntartott intézményeknél. Azt gondoljuk, hogy egy 1 milliárd forintos tételt nem lehet ráterhelni ezekre az intézményekre, a fővárosnak mindenképpen intézkednie kell" - tette hozzá.


Wintermantel Zsolt elmondta, hogy csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztik erre vonatkozó javaslataikat. Reményét fejezte ki, hogy "Demszky Gábor nem csak a combino-villamoson való PR-utazásokra fogékony, hanem a budapestiek valódi terheinek a tényleges csökkentésében is érdekelt". A képviselő szerint valószínű, hogy csütörtöki beterjesztése arra a sorsra jut mint az összes eddigi ellenzéki indítvány, vagyis a kormánytöbbség érdemi tárgyalás és indoklás nélkül leveszi a napirendről.

fidesz.hu