fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pokorni: Az ország a szakadék szélén
2006. július 4., 10:45
A Fidesz alelnöke szerint a szakadék szélén van az ország, az állam adóssága naponta négy milliárd forinttal növekszik. Pokorni Zoltán a Kossuth Rádió Háttér című műsorában azt mondta: most csak az a kérdés, merre lehet elkapni a kormányt, hogy ne az ország rohanjon bele a szakadékba.

- Utólagos képzési hozzájárulás helyett fejlesztési részhozzájárulást vezetnek be a felsőoktatásban. Ezt jelentette be kedden a szaktárca vezetője. A köznyelvben ezt tandíjnak hívják. Hiller István úgy indokolta ezt a döntést, hogy ez az intézkedés igazságosabbá teszi a felsőoktatás rendszerét, növeli az egyetemek szabadságát és jutalmazza a teljesítményt. Ön hogy látja?

- Minden héten valami más igazságos. Ezen a héten a fejlesztési részhozzájárulás - kimondani is nehéz - tűnik igazságosnak, múlt héten még az utólagos képzési hozzájárulás volt az igazságos, az eheti tandíjkoncepciót adta most elő Hiller István. Komolyabban kéne venniük bennünket, a magyar népet, a felsőoktatást, a választópolgárokat, és nem félig kidolgozott, félig kidolgozatlan ötletekkel állni elő - mondta Pokorni Zoltán. Én nem tartom fairnek azt, hogy két hónappal ezelőtt még kampánytörvényt hoznak a felsőoktatásról, hogy mindenkinek jár egy ingyenes diploma, most pedig alig telik el 60-70 nap, kiderül, nehogy ingyen diploma nincs senkinek, senkinek nincs ingyen semmi, mindenki fizet valamennyit. Két dolog van előttünk, mind a kettő ott van a kormányprogramban. Az első azoknak a gyerekeknek a sorsa, akik most is fizetnek költségtérítést. A diákok 50 százaléka ilyen. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa nagyon rosszul alakul, mert a kormányprogram azt mondja, hogy radikálisan növelik ezt a költségtérítést, a minimum el kell, hogy érje az egyetemeknél létező fenntartási normatívát, illetve képzési normatívát. A legolcsóbb képzési hozzájárulás mondjuk egy tanító esetében 380 ezer forint lesz évente, egy orvos esetében évente 1 millió 100 ezer forint, egy drágább, mondjuk művészeti képzés pedig akkor évente másfélmillió forint.

- Ezt ki tudja kifizetni?

Egy átlag munkáscsalád két keresővel biztosan nem.

- De két értelmiségi sem.

- És ez ott van a kormányprogramban! A kettes probléma, ez a bizonyos tandíj. Hogy a gyerekek felének eddig az állam kifizette a költségeit, ennek lesz vége. Erről mondja Gyurcsány Ferenc, illetve Hiller István, hogy ez így fair. Évente 105 ezer forintot, illetve a mesterképzésben 150 ezer forintot, amitől az egyetem eltérhet. Ez azt jelenti, hogy óvónői diploma 420 és 630 ezer forint közé kerül, de ők a kiváltságosok, ők azok, akik versenyvizsgával megszerezték a jogot erre a könnyítésre, hogy csak 600 ezret kell fizetniük, mert akik nem szerezték meg, annak egy óvónői diploma 1,9-2 forintba kerül.

- Igen, de az is benne van, hogy a legeredményesebbek 15 százaléka mentességet kap majd.

- De most 50 százalék nem fizet. Az a reform, hogy 7 és fél százalék - az 50 százalék 15 százaléka - tanulhat majd ingyen? A legfontosabb felemelkedési lehetőség, előrejutási lehetőség a magyar gyerekek, a családok számára, a szegényebb családok számára a tanuláson keresztül vezet. A diploma nem magánügy, közügy. Ha kifizettetjük a tandíjjal az ő képzési költségét, azzal mit hozunk létre? Azt, hogy a szegényebb családok gyermeke nem fog tanulni, mert nem tudja kifizetni. A kormányzat retorikája nagyobb mérvű magántőke-bevonást szorgalmaz. De mi a helyzet? Magyarországon jóval több magánforrást fizetnek be az emberek, a tanulók, a családok, mint mondjuk az "elmaradott, a gyarmati sorból ép hogy kitörő Franciaországban", mondjuk a "szerencsétlen sorsú Hollandiában", vagy "északi Csehországban", sőt ha megnézzük, hogy Magyarországon az állam szerepvállalása mennyi, az GDP arányosan pont az OECD átlagot fedi le. Még hogy állami túlköltekezés van e téren? Tényleg az ország jövője a felsőoktatás, a gyerekeink képzettsége jelenti a legfontosabb versenyelőnyünket, vagy hátrányunkat, minden ország önti a pénzt a felsőoktatásba, és nem pedig kivonja. Nem kéne áltatni az embereket és reformnak csomagolni azt, ami színtiszta pénzkivonás. Az elmúlt négy évben is már mutatkozott a probléma, mert évről évre csökkent a teljes értékű főiskolára, egyetemre bejutó gyerekek száma. Az elmúlt négy év alatt 15 ezer gyereket zártak el a továbbtanulás lehetőségétől ahhoz képest, ahogyan átvették a kormányt négy évvel ezelőtt. Most itt van előttem az új törvénytervezet, most tovább akarják csökkenteni újabb hatezer fővel. Sem Hiller Istvánról, sem Gyurcsány Ferencről nem gondolom - bár sokan mondják -, hogy ők tudatosan egy rendies, bezáródó társadalmat akarnak, ahol aki fönt van, az fönn marad, aki lent van, az lent szakad. Guba gubához, suba a subához, Latin-Amerika. Nem gondolom ezt róluk, de hogy tenni ezt teszik, még ha nem is akarják, de a tetteiknek ez a következménye.

- De azt mondja Hiller István, hogy ez az új rendelkezés a központi költségvetést nem érinti egyetlen fillérrel sem, sőt, hozzáteszi, hogy ugye az egyetemek eldönthetik, hogy 50-50 százalékban ezt a bizonyos alapképzésben 105 ezer és 130 ezer forintot évente csökkentik vagy megemelik, szinte áttolják a felelősséget az intézményekre. Nem?

- Ne felejtsük el, hogy közben azért az előző Gyurcsány-kormány eladósította az egyetemeket! 650 milliárd forintnyi úgynevezett PPP-s hitelállományt vettek fel, úgymond a beruházás, a kollégiumépítés címén. Mi eddig úgy tudtuk, hogy a PPP azt jelenti, hogy magánforrás jön be, hogy ezek beruházók, nem pedig strómanok. De ha kiderül, hogy a diákok pénze kell ahhoz, hogy az egyetemek ezeket az - úgymond - magánberuházásokat ki tudják fizetni, akkor az átverés show lelepleződött. Törvény nélküliek ezek a PPP-konstrukciók, erre az Állami Számvevőszék elég világosan és elég határozottan felhívta a figyelmet. Ennek az ügyeskedésnek vége. Megpróbálkoztak hasonló kreatív könyveléssel az autópálya esetében, most próbálkoznak éppen a MÁV Cargoval. Hányszor kell még lebukniuk és szégyenbe hozniuk az országot, hogy rájöjjenek, hogy vége, nem lehet tiltott vagy rejtett módon növelni az államadósságot? Márpedig ezek a PPP-konstrukciók a felsőoktatásban ilyenek.


radio.hu - fidesz.hu