"Mert fontos tudomány
s a szükséglet hatása
A lelkiismeret kellő kitágítása.
És igazolja majd legrosszabb tetteit
A cél szentsége és a buzgó,
tiszta hit."
Molière: Tartuffe
(fordította: Vas István)
Történelmi forrásokból sejthetjük, hogy az alkotói lélek rejtelmei mellett milyen korabeli jelenségek motiválhatták Molière-t remekművének megírásakor. Ám ha eljátszanánk azzal a meghökkentő gondolattal, hogy a mestert egyszer csak itt köszönthetnénk közöttünk, feltehetőleg vagy elhajítaná a tollat, vagy családregényt írna a Tartuffe folytatásaiból. Egyetlen Gyurcsány-nyilatkozat is elég lenne talán hozzá, nem kellene átrágnia magát az Új Miniszterelnök szellemi bravúrokban bővelkedő, egyre gazdagabb életművén.
Magánerkölcs versus közerkölcs
Néhány súlyos gondolat erejéig hadd idézzek nagy gondolkodónk egyik múlt heti kinyilatkoztatásából: "Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét. Ez politikailag racionális volt, mert megteremtette egy igaz fordulat esélyét. És fordítva: a közerkölcs szerinti igazság politikai hazugság lett volna."
Mekkora eszme! Több dologra is érdemes figyelni. Nagy gondolkodónk nem fél egy oly kényes etikai kérdéshez értő kezekkel hozzányúlni (szívesen nevezem ezt gondolkodói bátorságnak), ebből a szempontból a nagy moralisták szellemi örököse. Talán egy Montaigne ha hozzá fogható. Valamit eddig is hallottunk magánerkölcs és közerkölcs vagy politikai ráció bonyolult viszonyrendszeréről, ám hogy valaki ezt az összetett problémát ilyen talpraesetten megoldja?! No, ilyet keveset láthatunk. Lesznek olyan gyalázatosak, akik majd e nagy eszmét úgy egyszerűsítik, hogy "minél nagyobbat és ügyesebben hazudsz, annál inkább igazad van politikailag, ha nyersz", ám az ilyeneknek lövésük sincs a gyurcsányi árnyalt gondolkodásról. Azt viszont hála istennek megtudhattuk, hogy egy-egy igényes KISZ-szemináriumon hogyan is értelmezhették Machiavellit. Ráadásul mindezt több oldalról megvilágítva, merem mondani, dialektikusan látja és láttatja. Kicsit közelebb hajolva, gyöngéden illesztve hozzá egy képzavart: "Egy huszárvágással a feje tetejéről a talpára." (Nevet szándékosan nem említek.)
Mint a fogságba esett partizán
Durvább elmék persze odáig eljutottak a tapasztalásban, hogy az Új Miniszterelnök úgy hazudik, mint a fogságba esett partizán, de hogy ezt mily magasztos eszmék igézetében teszi, no hát azt ilyen mélységében nem tudhatta az egyszerű halandó. Veres János megpróbált ugyan egy magasröptű magyarázatot adni, ami azért elég veszélyes, mert kevésbé volt képmutató: "Azért nem adtunk reális képet a költségvetésről, mert abban politikai kockázat lett volna."
Szép gondolat! Mindenesetre ha egy jó hangulatú zárszámadó gyűlésen, mondjuk Nyírbátorban valaki egy ilyen hantával próbálta volna etetni a dolgozót, reggelre lehet, hogy nem marad egy foga sem.
Szerencsére a mi Igazmondó Ferencünk ennél jóval árnyaltabban látja a létezést: "A hatalomért nem érdemes megküzdeni, egy modern, polgári Magyarországért viszont kötelező." Így fogalmaz, ilyen erkölcsi magaslatról a progresszív morál bajnoka. (Ilyen kivételes pillanatokban Tartuffe szemérmesen háttérbe vonul.)
Van aztán még Igazmondó Ferencnek egy megható hasonlata: "Egy középkorú és középosztálybeli pár szépen neveli a gyerekeit, segíti a szülőket is, mint ahogy az állam is egyre többet adott az elmúlt években." Hát apánk helyett apánk! Klára Édesanyánkról nem is beszélve. De akkor ki az anyós, és ki a mi nagymamánk?
Ki beszél itt még számlákról?
"Mert ahogy a magánéletben, itt is a felismerés a legkeservesebb." Gratulálok! De most akkor meg mi a búbánatos, náthás csúsztatás van azzal a politikai meg hétköznapi erkölccsel meg az ő különbségükkel? Ha nem akarunk egy ilyen tiszta elménél ellentmondást kreálni, akkor csak az a megoldás, hogy az ő világképe szerint a magánélet nem része a hétköznapoknak. Külön entitás.
"Szégyentelenül a percnek élünk." Ennél a kijelentésnél már a létezés egy olyan dimenziójába érkeztünk, hogy szinte vacogunk az elárvult mindenségben. Kinek van pofája ezek után számlákról, megélhetésről, fűtésről, ennivalóról beszélni? Egyáltalán: hányan tudják ezt a nagy embert szédítő távlataiban követni? Csak nem akarjuk magunkhoz lerántani, ide, a posványba? Mind földhözragadt, sötét gazember, aki nem íratja rá azonnal az egész vagyonát.
Mile Lajos
bölcsész
Magyar Hírlap