Az eddigi legvéresebb nagy-britanniai terrorcselekmény első évfordulójának előestéjén azonban érdemes rávilágítani a két támadás alapvető különbségeire is.

2005. július 7-én kora reggel négy hátizsákos fiatalember szállt fel a Londontól északra fekvő Luton kisváros pályaudvarán a londoni King,s Cross állomásra tartó vonatra. A biztonsági kamerák által jól láthatóan és szinte végig rögzített utazás résztvevői a King,s Crosson rövid megbeszélés után szétváltak, négyen négyfelé indultak.

Mintegy negyedórával később a BBC és a Sky News egyszerre jelentette gyorshírben, hogy "komoly incidens" történt a londoni metróhálózaton; valószínűleg "feszültségmegugrás" miatt sebesülésekkel járó robbanások voltak több állomáson. A teljes, 12 fővonalból álló, 400 kilométeres hálózatot leállították - erre a II. világháború óta nem volt példa -, és minden állomást kiürítettek, több százezer utast a felszínre parancsolva a reggeli csúcsforgalomban.

Ekkor már megjelentek az első véres, kormos arcú, égett ruhájú sebesültek is, és rövid idő alatt megdőlt a "feszültségugrás" teóriája: London népe és a Scotland Yard kénytelen volt arra a keserves felismerésre jutni, hogy bekövetkezett a régóta rettegéssel várt, különösen az amerikai 9/11 - vagyis a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni merényletsorozat - óta elkerülhetetlennek tartott, mégis hitetlenkedve fogadott terrortámadás. Ez bizonyossá vált, amikor megérkeztek az első hírek egy londoni városi busz egy órával későbbi felrobbantásáról.

A merényleteket az óceán mindkét partján muszlim fanatikusok hajtották végre, öngyilkos módon. Az azonosságok azonban 9/11 és 7/7 között ezzel véget is érnek. Amerikában eltérített utasszállító repülőgépeket vezettek az elkövetők a globális amerikai pénzügyi és katonai befolyás általuk legfontosabbnak tartott jelképes intézményeibe, a New York-i World Trade Center ikertornyaiba és a Pentagon washingtoni épületébe; a negyedik, Pennsylvania államban lezuhant gépet állítólag a Fehér Háznak szánták.

Londonban ennél egyszerűbb módszert választottak: négy hátizsákot megtömtek robbanószerrel, ezzel felszálltak három metrószerelvényre és egy emeletes, piros londoni buszra, és megnyomták a gombot.

A leglényegesebb különbség azonban nem ez volt, hanem az - és a brit terrorelhárítást ez rémítette meg a leginkább, amikor kiderült -, hogy a londoni merényleteket brit állampolgárságú, Nagy-Britanniában felnőtt, vagyis - keserű iróniával a labdarúgásból átvett, azonnal meghonosodott angol zsargon szerint - "hazai nevelésű" (home-grown) terroristák követték el. Olyanok, akik addig a látszat szerint példás családi életet éltek, tisztes állásuk volt, és így teljesen kívül estek a belső elhárítás folyamatosan pásztázó, gyanús jelek esetén villanó radarernyőjén.

A 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek elkövetői külföldről érkeztek, és a korábbi nagyszabású nyugati merényleteket is "utazó" terroristák hajtották végre.

A készülő londoni vérengzés előzetes felderítésének nehézségét jól illusztrálja, hogy az öngyilkos merénylőcsoport vezetője például általános iskolai tanárként dolgozott Leedsben. Mohammad Siddique Khan a Beeston városrész egyik iskolájában főleg bevándorlók gyermekeinek tanulmányi előrejutását segítette. A szülők, valamint a tantestület későbbi beszámolói szerint kedvessége és "végtelen türelme" miatt rendkívül népszerű volt a gyerekek körében.

A pakisztáni szülőktől Nagy-Britanniában született Khan három társával együtt - saját magukon kívül - összesen 52 embert ölt meg, és hétszáznál többet sebesített meg súlyosan.

Hogy a "kedves" általános iskolai tanár ki is volt valójában, az kiderült egy videofelvételből, amely tavaly szeptemberben került elő. A felvételen Khan egyebek mellett azt mondta, hogy háború folyik a Nyugat ellen, és ő e háború katonája. A filmen feltűnt Ajmán az-Zavahiri, az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetője is, aki közölte, hogy a pusztítást Tony Blair brit kormányfő politikája hozta Londonra, és további merényletek várhatók.

Egy másik merénylő, Shazad Tanweer a leedsi Wortley High School középiskola egyik legtehetségesebb diákja és kiemelt sportolója volt, és kitűnő eredménnyel került be a leedsi egyetem sporttudományi karára.

Az a tény, hogy az elkövetők teljesen normális életet éltek - gyermekeket neveltek, diákok voltak, krikett-mérkőzésekre, futballmeccsekre jártak -, és a brit terrorelhárítás nem figyelt fel rájuk, szakértői vélemények szerint teljesen lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy hányan készülnek még hasonló terrortámadásra. Lord John Stevens, a Scotland Yard előző főparancsnoka nem sokkal a merényletek előtt háromezerre tette a terrorista kiképzésen átesett brit állampolgárok számát.

Peter Clarke, a Scotland Yard terrorellenes műveleti parancsnoka az évforduló előestéjén még riasztóbb számokkal szolgált: adatai szerint a másfél milliós brit muszlim közösségen belül 400 ezer lehet azoknak a száma, akik rokonszenveznek a dzsihád, vagyis a Nyugat elleni szent háború gondolatával.

A vizsgálat egy év elteltével épp olyan intenzitással folyik, mint az első nap után: jelenleg 30 ezer tárgyi bizonyítékot vizsgálnak, és 13 ezer tanúvallomás, valamint hatezer órányi, térfigyelő kamerákkal készült felvétel feldolgozása folyik.

Eközben a "másik oldal" sem tétlenkedik: épp a minap került napvilágra az az értesülés, hogy az al-Kaida egyenesen a brit belső elhárítás, a legendás MI5 soraiba is megpróbált embereivel beférkőzni.


MTI - fidesz.hu