fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bombariadó a Főpolgármesteri Hivatalban
2006. július 12., 13:33
Bombariadó miatt kiürítették szerdán dél tájban a Főpolgármesteri Hivatal épületét - közölte az MTI-vel az önkormányzat védelmi alosztályának vezetője.

Vörös György elmondta: a főjegyző utasítására a délelőtt érkezett robbantásos fenyegetés miatt hazaküldték a Városháza több mint ezerötszáz dolgozóját.

Vörös György tájékoztatása szerint Atkári János főpolgármester-helyettes titkárságára érkezett 10.30 órakor a fenyegetés. Egy férfi azt közölte, hogy "a hivatalban robbanó szerkezetet helyeztek el, távozzanak!".

A bejelentést azonnal továbbították a BRFK-ra, az V. kerületi kapitányságra és a belvárosi rendőrőrsre - tette hozzá az alosztályvezető.

Vörös György emlékeztetett rá, hogy tavaly nyáron csaknem ez idő tájt volt utoljára bombariadó a Főpolgármesteri Hivatalban. Akkor Schiffer János főpolgármester-helyettes titkárságára érkezett a fenyegetés. A több órás épületátvizsgálás során azonban nem találtak semmilyen robbanószert.

MTI - fidesz.hu