- Pedagógusként, egykori pedagógus szakszervezet alapítóként, illetve vezetőként, volt oktatási miniszterként, országgyűlési képviselőként, vagy a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjeként bírálja elsősorban a tervezett törvénymódosítást?

- Vagy úgy is, mint négy jó gyerek apja, akik remélem, egyszer majd fölnőnek, és egyetemre, főiskolára járnak. És bizony, ha végiggondoljuk, hogy mibe kerül majd két-három gyereknek egy időben való iskoláztatása, főiskolára, egyetemre járatása, ez egy komoly összeg. Egy munkás család átlag jövedelemmel gyakorlatilag nem engedheti meg magának ezt az összeget - mondta Pokorni Zoltán. És itt a kedvezményesről beszélünk, a 100 ezer forintról, nem arról, ami a gyerekek felére vár, akik költségtérítést fizetnek, mert ott horribilis összegeket ír elő. Összecsúszik a két dolog, ezért szeretném világosan kettéválasztani. Itt két kategória van: a gyerekek fele költségtérítéses képzésbe jár most, és fizetnek 70-80-90 ezer forintot, nekik 400 ezertől másfélmillióig nő az összeg, amit fizetni kell, attól függ, hogy tanító lesz vagy orvos. A másik fele, akik ma ingyen tanulnak, nekik pedig 105-150 ezer forint között lesz. Úgymond a kedvezményes a 150 ezer forint.

- Ugye ők azok, akikre a márciusban megalkotott új felsőoktatási törvény szerint az ingyenes diploma joga várt egészen mostanáig?

- Miközben itt vitatkozunk a tandíjról, ne felejtsük el, hogy pár hónappal ezelőtt még ilyen kampánytörvényeket fogadtatott el Gyurcsány Ferenc kormánya, nem hogy arról, hogy tandíj, ugyan már, mindenkinek jár egy ingyen diploma. Március elsején lépett hatályba a törvény. Kezüket-lábukat törték össze, dehogy lesz itt tandíj! Aztán, amint vége lett a választásoknak, jött az utólagos képzési hozzájárulás. Egyik héten még ez volt az abszolút igazságos. Eltelik két hét, kiderül, hogy nem, a fejlesztési részhozzájárulás, ez a legfőbb igazság letéteményese. Mindent kitalálnak, csak nehogy ki kelljen mondani a tandíj szót.

- Tiltakoznak is a tandíj kifejezés ellen.

- A kormány, sőt, a kormányfő is arról beszél, hogy a gyerekek 15 százaléka majd mentesül ez alól. Itt az egyik probléma az, hogy most 50 százaléka mentesül. Az egyetemnek be kell szednie az összes gyerekre kalkulált résztandíjat, és úgy kell majd kikalkulálnia neki a 15 százalék mentesítését, hogy a többiektől többet szed be. Erre mondják, hogy pozitív diszkrimináció. Ez nem pozitív diszkrimináció. Akkor lenne az, ha a kormányfő odaadná a pénzt. Nehogy már az legyen, hogy a gyerekekkel fizettetjük ki a kedvezményezettek ingyenességét, és a kormány veri a mellét, hogy 15 százalék ingyen tanulhat. Ez nem a szegények, vagy a jól tanulók kedvezményezettsége, hanem a többiek hátrányos megkülönböztetése. Alkotmányosan aggályosnak tartom egyébként ezen a ponton ezt az eljárást.

- Valamilyen ösztönző hatása mégiscsak kell, hogy legyen az egyetemistára, az egyetemi polgárra, hogy mennyi pénzbe kerül az ő okulása.

- Ez félelempedagógia. Mert aki azt gondolja, hogy azért fog majd valaki tanulni, elmélyülni a tudomány mélységeiben, mert fél, hogy fizetnie kell, ezt gondolhatja, csak ennek az ideje nagyjából lejárt olyan ötven évvel ezelőtt a humánpedagógiában. A kutyaiskolákban sem működik már ez. Ha egy versenyen azt veszik észre, hogy egy kutyát félelemre dresszíroznak, kizárják a versenyzőt. A félelempedagógia ma már ott sem honos. A humánpedagógiában pedig végképp idejét múlta ez a dolog. Mondják, hogy majd minőségjavulást okoz, hogyha fizetni kell. Nem hozott. A gyerekek fele fizet tíz éve költségtérítéses képzésben. Nem hozott minőségi javulást, sőt!

- Tehát onnan nem kerülnek ki jobban képzett végzősök.

- Persze, hogy kiváló embereket tanítunk ott is, de megjelent egy olyan hozzáállás, egy olyan attitűd, hogy fizettem, mit maceráltok még, adjátok a papírt. Mert nem tudást, hozzáértést akar valaki a pénzéért, vagy néhányan, hanem jogosultságot, diplomát, papírosokat. Ez nyilván ostoba hozzáállás, de sajnos létezik, és nagyobb mértékben létezik a költségtérítéses képzésben, semmint az államilag finanszírozottban.

- Egyébként készítettek is egy felmérést, és akik, úgymond tandíjpártiak, azokat arról is megkérdezték, hogy mit várnak el ezért, és akkor itt megfogalmazódtak ilyenek, hogy európai szintű, magas színvonalú, technikailag jól felszerelt tantermekben, előadótermekben zajló oktatást.

- Ez az egyetlen egy érv szólhat a tandíj mellett, hogy kevés a pénz az oktatásra, valahonnan venni kell. Az államnak nincs, a költségvetésnek nincs, hát fizessék be a konkrétan érintett gyerekek, a családok, mert akkor majd több lesz, jobban fölszereltek lesznek az egyetemek. Nyilván a rektorok is ezért támogatják inkább ezt, semmint ellenzik.

- A rektorok egyébként olyan egyértelműen azt mondták, hogy igen legyen.

- Ők azt gondolják, hogy megtapasztalták ezt a négy évet, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány négy évét, amikor folyamatosan csökkent reálértékben a felsőoktatásra fordított pénz, támogatás, illetve fölhasználható forrás.

- Tehát nekik mindegy, hogy honnan kapja az intézmény a pénzt, csak legyen.

- Ennek a szűkösségnek legyen most már vége, mert tudják, hogy fejleszteni kell, miközben minden versenytársunk önti a pénzt az oktatásba. A magyar kormány az ellenkezőjét tette, és most sem hajlandó közforrásból fejleszteni az oktatást, mert azt mondja, hogy magánforrásból tegyük. Franciaországot hozzuk példaként, ott a magánbefizetés aránya kisebb, mint Magyarországon. Hollandiában kisebb a magánbefizetés aránya, mint most Magyarországon. Tehát aki azt mondja, hogy ezt az arányt mindenképpen a magánbefizetés növelésével meg kell változtatni, mert ez így európai, az egész egyszerűen nem mond igazat. Kevés pénzt szán a költségvetés erre, és ezt a gyerekektől, a családoktól akarja elvenni, vállalva azt a kockázatot, hogy ezzel nagyon jelentős mértékben zárja el a tehetséges, de szegényebb sorból jövő gyerekeket a tanulástól.

- De hát nemcsak a felső szinten takarékoskodunk, hanem az alsóbb szinten is.

- Álljon meg egy pillanatra! Hogyha az emberi erőforrások visszanyesése, visszavágása, az a politika, amelyik megfosztja a magyar családok egy jelentős részét attól, hogy a felemelkedés útját a tanulásban lássák, én ezt nem takarékosságnak látom, hanem ostobaságnak. Nincs más jelentős erőforrásunk, számottevő erőforrásunk, csak a gyerekeink szaktudása.

- Akkor másik oldalról közelítem meg. Hogyha ön lenne az oktatási miniszter, persze már ilyen tárca sincs egyértelműen, Pokorni Zoltán milyen felsőoktatás politikát képviselne, honnan tudná ebben a gazdasági közegben megteremteni a pénzt az oktatásra?

- Én azt vallom, hogy az az arány, hogy fizetünk az oktatásért, és a magyar kormány, a magyar állam, a közösség megrendeli a tehetségesebb, szorgalmasabb 50 százaléknak a képzést, ez egy nagyjából jó arány. Én nem hiszem azt, és nem látom, hogy túl sokan tanulnának egyetemen. Persze a mai, gyakran pangó gazdasághoz képest ez soknak tűnhet. A felsőoktatásnak mindig fölé kell célozni, mindig a jövőre kell céloznia. Ha mindig a jelenlegi gazdasági szerkezetre képezne, akkor mindig lejjebb mennénk, mindig pangás lenne. Bizonyos értelemben mindig túl kell képezni.

- Mennyi pénz kellene a költségvetésből arra, hogy ne kelljen a tandíjat bevezetni a felsőoktatásban?

- Ezt plusz forrásként hozza be ma a költségvetés, tehát ma az egyetemek, intézmények működéséhez nem kell a tandíj bevezetése. Ma működnek az intézmények. Az kétségtelen, hogy eladósították őket, belehajszolták, úgymond PPP-s programokba, olyan beruházásokba, amit nem a költségvetés fizetett, hanem hitelt vetettek föl az intézményekkel. Azt hitték, hogy majd itt sem bukik le Magyarország. Ez ugyanolyan, mint az autópálya-finanszírozási konstrukció. Abban bízott a Medgyessy-Gyurcsány-kormány, hogy ez majd nem minősül államadósságnak. Húsz éven keresztül kifizetjük az így fölépült épületek árát háromszor, mint bérleti díj, és utána sem lesz a miénk, a megkötött szerződések után is, húsz év után kifizettük, utána is magánbefektetők kezében van. Most ebből az adósságcsapdából sok intézmény úgy látja, csak úgy tud kiszabadulni, hogyha ezt a tandíjat vagy részképzési hozzájárulást vállalja. Én nagyon bízom benne, hogy sikerül ettől eltántorítani a jelenlegi kormány, a hallgatók, a fiatalok összefognak, hiszen egyszer már ezt meg tudták tenni 1995-ben a Bokros-csomagot követően, és elég nagy volt az egyetértés abban, hogy ez ártalmas Magyarország jövőjét tekintve.

- Önök elgáncsolták a közigazgatási reformot, és ennek köszönhetően nem tudnak létrejönni a régiók, nem tudnak létrejönni a régiós intézmények, vagy ha létrejönnek, akkor azokat feles törvényekkel kell szép lassan megalkotniuk a kormánypártoknak.

- Finom rezignált iróniát érzek a szavaiból, amikor a Népszava címlapját idézi, hogy az ellenzék gáncsolta el a közigazgatási reformot. Nem közigazgatási reform az, amit a Gyurcsány-kormány ide tett elénk. Nem nevezném annak azt a törvényjavaslatot, amelyik csökkenteni kívánja az önkormányzati képviselők számát. Tudja, hány önkormányzati képviselő van Magyarországon? Megközelítőleg 28 ezer. Ez nagyon sok. Az a törvényjavaslat, az a nagyívű államreform, ami nem kapott támogatást, tudja hány fővel csökkentené a 28 ezret? Száznyolcvanhárom darabbal. Ez az államreform? Ez egy blöff!


radio.hu - fidesz.hu