Csupán a múzeum hangulata fogta meg önt, vagy politikai üzenete van a helyszínválasztásnak?

Az Andrássy út 60. alatt megnyílt Terror Háza Múzeum szervezési munkálatai során felkértek engem is, hogy vegyek részt az alkotók között, így én lettem a ház kísérőzenéjének a szerzője. Nagyon érdekes a koncepció annyiban, hogy a történészek által felkutatott, korábban nyilvánosságra nem került dokumentumokat nem egy ósdi, XIX. századbeli múzeumkoncepció alapján tárlókban kívánták bemutatni, hanem sajátos, művészi eszközökkel operáló elemekkel. Nagy hatású, adott esetben akár katarzist is előidéző kiállítás lett belőle. Úgy gondolom, módszereiben a világon egyedülálló a Terror Háza, s ha azt tekintjük, hogy a múzeum történetesen ott létesült, ahol a szörnyűségeket végrehajtották, ahol két rezsim is pusztította a származásuk vagy a világnézetük miatt azokat, akiket az ellenségeinek gondolt, ez borzasztóan megdöbbentő. Szívesen csatlakoztam az alkotógárdához, s méla döbbenettel vegyes felháborodással hallgattam azokat a rendkívül elvtelen támadásokat, amelyek a múzeumot érték az elmúlt időszakban.

Azt hiszem, ezeknek a támadásoknak semmilyen más céljuk nem volt, csak az, hogy a múzeum megtekintésétől eltántorítsa azokat az embereket, akik számára tulajdonképpen megszületett. Egyesek mindenféle aktuális értelmezéseket próbálnak a múzeum nyakába varrni, holott semmi másról nem szól, mint hogy a származásuk és világnézetük alapján meghurcolt embereknek emlékhelyet kell állítani. Ez erkölcsi kérdés. Aki ebből politikai kérdést csinál, az szerény meglátásom szerint komoly bűnt követ el. Mint az alkotógárda tagja, részese lettem valaminek, tudomást szereztem számos dologról, ami a munka kapcsán benne élt a hétköznapjaimban. Nyáron az Alig hitted című szerzeménynek kerestünk helyszínt. A turnék és a lemezfelvétel miatt kevés időm volt a forgatókönyvön gondolkodni, s ahogy mindenkinek, nekem is vannak félálomban ötleteim, elalvás előtt. Az ötleteket általában azonnal elfelejtjük, mert velük alszunk és örökre magunkkal visszük őket a mély álomba. Mint afféle íróember - minden fő tartózkodási helyemen van egy cetli és toll -, sohasem tudhatom, mikor lep meg egy olyan gondolat, amit termékenynek ítélek és később felhasználhatok, ezért minden ötletet feljegyzek. Következő reggel újszerű információként olvastam a cetlimet - hiszen azt szinte egy másik énje írja az embernek -, hogy a Terror Házában kellene fotózni és forgatni a videoklipet. Annak ellenére, hogy a kétnapos forgatás nagy felfordulást eredményezett a múzeumban, azonnal megkaptuk az engedélyt.

A haszonelvűség uralkodik

Meghallgatva a dalszövegeket - amelyek önálló, rövid versként is megállják a helyüket -, a világ iránt érzett hatalmas felelősség sugárzik a szerzeményekből. Ez annak is köszönhető, hogy kétgyermekes családapa?

Egy alkotónak felelősséget kell érezni az egész világért. Nekem nem a gyerekeim hozták meg, de az biztos, hogy a gyermek az egyén felelősségviszonyait is átalakítja: saját szerepedet átértékeled. Tegyük fel, hogy a rockzene is egyfajta alkotás - bár sokan a két dolgot el sem tudják együtt képzelni -, és a kreatívan működő embernek óriási felelőssége van. Korábbi szerzeményeimben is tetten érhető a felelősségérzet, de tény, hogy egyre letisztultabban jelenik meg abban, amit csinálok. Hazánk az egyre betegülő világnak minden tünetét magán viseli, de én nem akarok az aktuális Magyarországról írni. Magánemberként persze foglalkoztatnak a gondok, de mint szerzőnek nem kell a pillanatnak írnom, a pillanatról tudósítanom. A világban ható trendek, folyamatok nagy részével nem értek egyet, s reményeim szerint ezek jelennek meg a dalaimban. A világban jelen lévő szeretetlenséget elviselhetetlen mértékűnek tartom. Azt veszem észre, hogy a haszonelvűség, az anyagelvűség uralkodik ezen a világon, amelyik bár anyagi világ, eredet szerinti szándéka nem az, hogy az anyagnak és az anyagból éljen. A nagy pénzügyi és anyagi hajszában az emberek elfeledkeznek a lelkükről, a szeretetre való képességről, ami egyébként minden emberben benne van, de valahogy egyre gyakorlottabban, profibban altatjuk el magunkban ezt a képességet. A szeretetlenségből lesz a félelem, félelemből a rettegés, a rettegésből a gyűlölet, a gyűlöletből pedig a bosszúállás és ez zajlik most körülöttünk. Hovatovább oda jutunk, hogy akik naivan, lelkesedésből, szenvedélyesen, szeretettel fordulnak a világ felé, azok kinevetendő pojácának néznek ki a többiek szemében.

A szeretet az ember elemi igénye

A szeretetlenségből a hit és a vallás jelentheti a kiutat?

A hitem mindig megjelent a dalaimban, de nem vagyok vallásos. A hit egy személyes funkció az én olvasatomban, hogy Isten felé fordulsz, felfedezed magadban az Istenre való igényt, a vallás pedig ennek a vágynak a megvallása a közösség előtt. Én még nem jutottam el addig a szintig, hogy a közösséggel is tudatni akarnám ezt az igényemet. A magyar nyelvnél beszédesebb nincs a földön, így a szóban benne van, hogy meg kell vallani, de az Istennek biztosan nem kell megvallani, mert Isten tud rólad, az egy közvetlen kapcsolat, ő a teremtőd. Nincs lény, akivel te mint teremtmény közvetlenebb kapcsolatban lennél, mint az Istennel, a teremtőddel. Megvallani valószínűleg nem a lelki vezetőid előtt kell, nem is biztos, hogy ember tud neked segíteni abban, hogy Istenhez közelebb juss. Világlátásom szerint a közösség előtt sem szükséges megvallanom ezt az igényemet, hiszen tudunk egymás Isten felé fordulási igényéről. Alapvetően, mélyen, fundamentálisan ő vagyok. A vallásnak inkább csak a visszásságait látom, de ha megkérdezi, hogy ha a világot jelenleg uraló sok rossz helyett a vallás szervezné újra az emberek életét, mint egykor, netán az nekem jobban tetszene-e, akkor azt mondom egyértelműen: igen.

Nagyon kemény kritikát fogalmaz meg a médiáról is...

A tömegekhez szóló médiumoknak iszonyú felelősségük van, de úgy látszik, erről nem vesznek tudomást. A közönség hülyítését tartják egyetlen funkciójuknak, hogy minden önálló gondolatról végképp lemondjanak az emberek. Tragikus és ez összefügg a szeretetlenséggel. Szívesen hivatkoznak arra, hogy a tömegmédia azt csinálja, amire az embereknek igényük van. Nem igaz, hogy erre a rendkívül ostoba, nagyon alacsony szintű kommunikációra van szükség! Minden embernek a legelemibb igénye a szeretet, és még annak is Istenre van szüksége, aki ezt nem fogadja el. Sokkal egyszerűbb ilyen szennymédiát csinálni, mint mély, tartalmas, önálló gondolatokra, tartásra és alázatra nevelni embereket. A vacaknak, a szemétnek gyorsabb a profitmegtérülési rátája, ráadásul arra kondicionálja a nézőt, hogy fogadjon el minden baromságot, minden új terméket: erre megy ki az egész játék. A fogyasztás terrorja igazgat, pontosan olyan diktatúrában élünk, mint korábban, csak most nem egy vezető, a Führer vagy a párt diktál, hanem a fogyasztás terrorja mondja meg: ki kicsoda és ki meddig mehet el.

A világnak meg kell tisztulnia

Hová vezet az utunk ebből a szeretetlen, fogyasztáscentrikus világból?

Rövid távon - egy ember élete alatt - nem lehet mást tenni, a saját felelősségi viszonyainkon belül kell megpróbálni rendet csinálni. Azoknak az embereknek és közösségeknek egymásra kell találni, akiknek még fontos a szeretet, Isten, a megbocsátás, a haza. Itt minden olyan szót felsorolhatnék, amit a posztmodern média péppé rágva kiköpött és kiköpette az emberekkel, vagyis küzdeni kell minden szenny ellen. Véleményem szerint hosszú távon egy kataklizma - szörnyű természeti csapás, a társadalomra nézve pusztító esemény - fog elkövetkezni, amelyben a világnak meg kell tisztulnia ettől a sok kosztól. Néhány évszázad vagy évezred múlva csak egy rossz emlék lesz, hogy volt egy ilyen kor, amikor az embereknek az volt a legfontosabb vágyuk, miként tudják a másikat lelkileg vagy fizikailag elpusztítani a saját hasznuk érdekében. Meg vagyok győződve róla, hogy ez így lesz majd, mert máshogy nem lehet.

O. Jakócs Péter - Délmagyarország online