ERŐS OROSZORSZÁG - DE MIBEN?
A korábbi G8-találkozókkal ellentétben Putyin ezúttal nem Hamupipőke volt az ipari termelést, az egy főre jutó GDP-t vagy az innovációt tekintve jóval fejlettebb Hetek vezetői mellett - és ez nem csak házigazdai szerepének volt tulajdonítható. A nyersanyagok - elsősorban is az energiahordozók - világpiaci árának drámai mértékű emelkedése súlyt és tekintélyt kölcsönzött az orosz államfőnek, aki egyes megfigyelők szerint máris újra világhatalomként látja és akarja láttatni a hazáját.
Egy erős, fejlett és demokratikus Oroszország kétségtelenül jót tenne a nemzetközi politikának, amelyben az "egypólusú" világrend körvonalainak kirajzolódása óta számos negatív tendencia figyelhető meg. Oroszország fejlettsége ma még jócskán elmarad a Hetek tagjaiétól; a lakosság 25 százaléka a létminimum alatt tengődik. Az ország ereje pedig inkább csak nukleáris potenciáljának és gigantikus nyersanyagkészleteinek tulajdonítható (az utóbbiak dúsan csordogáló exportbevételeiből bőven jut a fegyveres erők fejlesztésére is).
Ám a demokrácia - jóllehet a sztálini vagy akár a brezsnyevi önkényuralom már a múlté - még ma is gyerekcipőben jár orosz földön, és tartani lehet attól, hogy olyan szintet, mint Nyugat-Európában, soha nem is fog elérni. Elemzők szerint ez nem is lehet cél, mert az orosz lélektől idegen a demokrácia, a pluralizmus szellemisége. A cári abszolutizmus évszázadai, majd a kommunizmus hét évtizede egyszerűen kiölte az emberekből a vitakultúrát, a mások meghallgatásának, véleményük tiszteletben tartásának az igényét. A többség úgy gondolja: akkor lesz jólét, rend és biztonság a társadalomban, ha "odafönt" egy erős vezető (és annak pártja) kézben tartja a gyeplőt, és megadja a szekér haladási irányát.
PUTYIN KÉPÉRE FORMÁLT POLITIKAI ÉLET
Jól példázza ezt az Állami Duma összetétele. A Kreml által létrehozott Egységes Oroszország párt - szabad választások eredményeként - kétharmados többséggel bír az alsóház padsoraiban; a nyugati szellemiségű liberális pártok be sem jutottak legutóbb a parlamentbe, ami részben a médiaszereplés egyenlőtlen feltételeinek is tulajdonítható. A kommunisták ott vannak ugyan, de súlyuk jelentéktelen, és egyre csökken.
Putyinnak sikerült karcsúsítania az ország politikai intézményeit, nem tagadva meg saját (KGB-s) múltját: a kormányzati tisztviselők, hivatalnokok 77 százaléka a hadsereg és a titkosszolgálatok soraiból származik. Saját maga által szerkesztett párttörvénnyel a politikai formációk zömét jelentéktelenségre kárhoztatta. "Kiherélte" a parlament felsőházát, a szövetségi tanácsot, amidőn előírta, hogy a régiók (88) kormányzói nem lehetnek tagjai e kamarának. Ezzel éppen a testület föderatív jellegére mért halálos csapást. Ráadásul a kormányzók közvetlen megválasztását is eltörölte: a jelölteket maga az államfő választja ki, a polgárok erre csak rábólinthatnak. Mintegy a "nemzet lelkiismerete" gyanánt Putyin létrehozta a társadalmi kamarát, amelynek határozatai azonban senkit nem köteleznek semmire.
Amidőn az amerikai elnök Szentpétervárott Putyinnal folytatott szombati eszmecseréje után, a közös sajtóértekezleten, a demokrácia terjesztésének szükségességét Irak példájával ecsetelte, orosz kollégája csípősen visszalőtt: mi nem kívánunk Oroszországban iraki típusú demokráciát! Putyin ezzel a riposzttal alighanem tovább növelte népszerűségét. Az orosz lakosság fele - a 90-es évek hanyatlása után - ma ismét úgy gondolja, hogy hazájuk egyenrangú az Egyesült Államokkal. 38 százalékuk szemében pedig ez egyértelműen Putyinnak köszönhető, akit az ország legsikeresebb vezetőjének tartanak 1917 óta - megelőzve még Sztálint és Brezsnyevet is. A nyugati demokrácia meghonosításával próbálkozó Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin a népszerűségi lista végén kullog...
IZOLACIONIZMUS, IDEGENGYŰLÖLET, APOLITIKUS IFJÚSÁG
Az erős kézbe vetett bizalom együtt jár a befelé fordulás tendenciáinak az erősödésével. Isaiah Berlin, a száműzetésben élő orosz politológus már 60 évvel ezelőtt rámutatott: Oroszország népe nem szereti, ha mások érdeklődnek a dolgai iránt, ő maga pedig szeret a többi nép elől egyfajta szigetre húzódni. A fenti nézetet megerősítik aktuális vizsgálatok, amelyeket a moszkvai Levada Intézet végzett. Eszerint az orosz társadalomban folyamatosan erősödik az izolacionizmusra és az idegenellenességre való hajlam. 1998-ban még 43 százalék volt az "Oroszország az oroszoké" jelszót helyeslők aránya - mára ez 58 százalékra nőtt egy olyan országban, amelyben 160 nép és etnikum él.
Az ország jövőjét megtestesítő fiatal nemzedék - felülve a Kreml által propagált és az általa fizetett vagy támogatott médiumoknak - buzgón szajkózza a nagyhatalmi, nacionalista lózungokat, és tömegesen csatlakozik (az egykori Komszomol mintájára alapított) ifjúsági mozgalmakhoz, mint a Nasi, az Ifjú Gárda vagy a Mesztnije. Ezek egyúttal - külföldi utak és állami ösztöndíjak biztosítása révén - mintegy zálogát is képezik a társadalmi előrejutásnak, érvényesülésnek. Friss felmérések tanúsága szerint a 25 év alatti orosz nemzedék politikai szempontból a legapatikusabb az utóbbi két évtizedben. "Az ismeretségi körömben senki sem akar már barikádokra menni - nyilatkozta a Newsweek munkatársának a szentpétervári egyetem egy végzős hallgatója. - Számomra a demokrata szó őrült, szakállas öregeket jelent, akik mindig és mindent elleneznek." A fejbólintó nemzedék kinevelésében - az ifjúságiszervezetek mellett - nagy szerepe van a sajtónak is. Cenzúra ugyan már 15 éve nincs - legalábbis a szovjet értelemben. Az állam csupán 10 százalékát birtokolja az elektronikus médiumoknak, miközben az olvasók 53 ezer újság, hetilap és folyóirat közül válogathatnak. Ám a Riporterek határok nélkül nevű szervezet jegyzékén, amely a sajtószabadság és -sokszínűség fokmérőjének számít, Oroszország csak a 138. helyen szerénykedik, olyan államok előtt, mint Fehéroroszország, Kuba vagy Szaúd-Arábia.
POLITIKAI TAKARÍTÁS UTÁN EGYSZÍNŰ SAJTÓ
A belföldön megélt és a külföld által érzékelt sajtószabadságnak ugyanis nem sok köze van egymáshoz. Az orosz átlagpolgár a jelcini évek sokszínű sajtóját az állam felbomlásának tükörképeként élte meg, ami együtt járt az állami intézményekbe és szervekbe vetett bizalom drasztikus apadásával. Ezt a tendenciát fölismerve Putyin elnök új "sajtókíséretet" kívánt országlásához - és megválasztása után legott cselekedett is. Még 2000-ben külföldre kényszerítette a Jelcin-korszak két legjelentősebb médiavállalkozóját: Borisz Berezovszkijt, az ORT tv-csatorna főrészvényesét és Vlagyimir Guszinszkijt, az (addig) független NTV adó tulajdonosát. Az indoklás: tv-adójuk tudósításainak a hangvétele nem volt eléggé hazafias... Valójában "eltakarításuk" az egykori Jelcin-klán és hűbéreseik eltávolításának a keretébe illeszkedett: Jelcin így próbálta összekötni elnöki entrée-ját az összefonódásokkal és korrupt tisztviselőkkel leszámoló, tiszta kezű vezető képével.
Guszinszkij adóját a Gazprom vette meg; ennek médiavállalkozása ma többségi tulajdonosa az ország két legfontosabb tv-csatornájának, az Izvesztyija napilapnak és az Eho Moszkvi rádiónak. A Ren tv-n a Szeversztal acél- és a Szurgutnyeftyegaz olajtársaság osztozott; mindkét céget Putyin bizalmasai irányítják. Majd 2002-ben bezárás sorsára jutott az utolsó jelentős, magánkézben lévő országos tv-adó, a TV-6.
Televízióadókban ennek dacára nincs hiány orosz földön. A lakosság kedvére válogathat szex- és erőszakfilmekből, szappanoperákból - ám az országosan fogható adók hírműsorainak 90 százaléka a kormányról és Putyinról szól, állítja a moszkvai sajtószakszervezet. Ennek következménye pedig az "óvatosság és öncenzúra légköre az egzisztenciájukat féltő újságírók körében" - ezt a lapkiadók nemzetközi szövetségének az elnöke, Gavin OÍReilly vágta a minap Putyin elnök fejéhez.
Hogy az orosz médiumok mennyire egysíkúak, azt érdekes kísérlettel igazolta egy televíziós újságíró. Olga Romanova a Der Spiegelnek nyilatkozva elmondta: februárban "önmegtartóztató" életet élt, vagyis három napon át nem ment föl az internetre, nem nézett nyugati tv-adókat, tehát kizárólag orosz médiumokból tájékozódott. "A harmadik nap után megértettem, hogy Oroszország ellenségek gyűrűjébe van zárva, egyedül Putyinban reménykedhetünk" - összegezte háromnapi agymosás eredményét Romanova.
AZ NGO-K RÁNCBA SZEDÉSE
A szilárdan kézben tartott sajtó mellett is akadhatnak zavaró tényezők az orosz társadalomban. Elsősorban a nem kormányzati szervezetek (NGO) jönnek számításba, amelyek (például a hadseregben fölöttesek által nyomorékká kínzott fiának igazságot és elégtételt szolgáltatni akaró anya, Ligyija Szicsova és az általa ismertté vált szervezet) már több ízben hozták kényelmetlen helyzetbe a Kremlt ország-világ előtt. Ráadásul ezek a szervezetek azok, amelyek többé-kevésbé nyíltan bírálják az autokrata kormányzáshoz való "lopakodó" visszatérést Oroszországban.
Az NGO-k megbénítását, de legalábbis működésük megnehezítését szolgálja a parlament általidén elfogadott törvény. A szövegből - külföldi tiltakozás hatására - végül kikerült ugyan a jogi személyként való regisztráltatás kötelezettsége. Az NGO-k (köztük a külföldiek is) azonban kötelesek bejelenteni tevékenységüket egy központi regisztrációs hivatalnak. Ennek pedig jogában áll bármely szervezettől megtagadni a bejegyzést, illetve feloszlatni azt, ha az adott NGO nem tesz eleget a rendkívül homályosan megfogalmazott engedélyezési feltételeknek, amit a szovjet időkbe irányuló visszalépésnek minősített a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
MINDENÜTT PUTYINHOZ LOJÁLIS KÁDEREK
A parlament felsőházának a leértékelése mellett az államfő központosító tervét szolgálta a kulcsfontosságú posztok Putyinhoz hű káderekkel való betöltése. Ezzel párhuzamosan pedig az orosz ipar legjelentősebb vállalatainak az élére megbízható állami hivatalnokok kerültek, utat nyitva a korrupció előtt. "Higgye el, mindenki azért van belül a kerítésen, hogy megszedje magát - árulta el a Newsweek tudósítójának Berezovszkij, aki egykor a nemzetbiztonsági tanács helyettes titkára volt Jelcin alatt. - Senki sem fejezi be kormányzati szolgálatát szegényebben, mint ahogyan elkezdte."
UTÓDLÁS ESÉLYES ÉS ESÉLYTELEN JELÖLTEKKEL
Putyin második - és az alkotmány értelmében utolsó - elnöki megbízatása 2008-ban jár le. Jóllehet az államfő ügyesen lebegteti egy esetleges alkotmánymódosítás lehetőségét, amelynek révén harmadszor is betölthetné az elnöki posztot, moszkvai körökben nyílt titoknak számít az utódjelöltek személye. Egyikük Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes, a Gazprom felügyelő bizottságának az elnöke, a másik Szergej Ivanov védelmi miniszter. Ők ketten tipikus képviselői az orosz társadalom két meghatározó súlyú rétegének: az energetikai lobbinak, illetve a fegyveres és biztonsági erőknek (sziloviki).
Hogy mások még véletlenül se rúghassanak labdába, arról rendeleteivel maga az államfő gondoskodik. Júniusban például leváltotta Vlagyimir Usztyinov főügyészt, akiről korábban mindenki úgy tudta, hogy buzgó híve és eszköze Putyinnak. Csakhogy tavasszal olyan szóbeszéd kapott szárnyra, hogy a főügyésznek elnöki ambíciói támadtak - ezért aztán Putyin villámgyorsan lapátra tette.
Jellemző - és szánalmas - vonása az orosz politikai életnek, hogy a két félhivatalos elnökjelölt mellett olyasvalaki is ringbe akar szállni két év múlva, aki manapság élesen bírál mindent Oroszországban, kezdve a Gazprom törvénysértő magatartásától és a sajtót megbénító kormányzati befolyástól a Yukos konszern szétveréséig, Mihail Hodorkovszkij bebörtönzéséig és nem kormányzati szervezetek zaklatásáig. Pedig csöppet sem "ős ellenzéki" személyről van szó: az illetőt Mihail Kaszjanovnak hívják, és 2000 májusától 2004 februárjáig ő volt Oroszország kormányfője - éppen Putyin emelte magas polcra.
Noha a "gleichschaltolás" már az ő miniszterelnöksége alatt megindult, Kaszjanov csak bukása után egy évvel kezdte szóvá tenni azokat a jelenségeket, amelyek rendre bírálatot váltanak ki Nyugaton. A Der Spiegelnek adott interjúban ebből a tényből igyekezett erényt kovácsolni, kijelentve: a hibákban neki is része volt. "Éppen ezért érzem felelősnek magamat a jelenlegi helyzetért és az ország jövőjéért" - indokolta abbéli szándékát, hogy elindul a 2008. évi elnökválasztáson.
Kaszjanov akkor sem jött zavarba, amikor a német hírmagazin tudósítója nekiszögezte a kérdést: miként akar hitelesen fellépni a korrupcióval és a zűrös privatizációk haszonélvezőivel szemben, amikor őt magát is "kétszázalékos Misa" (Misa dva procenta) néven tartja számon a közvélemény? Az oroszok így emlékeznek arra, hogy a gazdasági minisztérium tisztviselőjeként Kaszjanov a 90-es évek első felében két százalék jutalékot szedett be minden, általa engedélyezett, az orosz hadsereg ingóságaival lebonyolított tranzakció után.
"A vádak minden alapot nélkülöznek, semmi törvénybe ütközőt nem tettem. Ezek olyan agyszülemények, amelyek azután bukkantak fel, hogy bírálni kezdtem a Kremlt. Ez kizárólag politikai harc, semmi más" - hangoztatta a szépreményű elnökjelölt. Akit azonban megcsal az emlékezete. Egy 2000 szeptemberében kelt moszkvai MTI-hír tanúsága szerint Kaszjanov orosz üzleti körökben már a 90-es években "kétszázalékos Misa" becenéven volt közismert.
MTI - fidesz.hu