fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Villamosbotrány: 90 százalékig elkorhadt oszlopok a hídon
2006. július 18., 16:53
A Margit hídon kívül máshol is cserélni kell a nagykörúti villamos felsővezetékét tartó oszlopokat, és ellenőrizni kell a házak falába erősített tartókampókat is - derült ki a BKV felügyelő bizottságának ülésén. A villamosok a javítás végéig, várhatóan még egy hétig nem közlekedhetnek.

A nagykörúti villamospálya felújítása során több hibát követett el a tervező, a kivitelező és a beruházó BKV is - összegezte az ülésen elhangzottakat az InfoRádiónak a BKV felügyelő bizottságának ellenzéki tagja. Szálka Miklós közölte: bebizonyosodott, hogy korábban azért törtek sorra a villamosok áramszedői, mert az új felsővezeték háromszor nehezebb volt, mint a korábbi, és így alacsonyabbra került, és a nagyobb súly miatt dőltek ki a Margit hídi tartóoszlopok is.

A balesetet meg lehetett volna előzni, ám hiába írták elő a kivitelező vállalatnak az ellenőrzést, az nem tudta bizonyítani, hogy elvégezte. Szálka Miklós szerint feltehetően nem is volt ellenőrzés. A vizsgálat szerint a járda felszínétől számított fél méteres magasságban az oszlopok falvastagságának 90 százaléka korrodálódott. Az oszlopokat nem cserélik, hanem tartóhüvelyt húznak rájuk, amelyeket a járda alatti vasbeton lemezekhez erősítenek. Várhatóan július 25-én, az úszó Európa-bajnokság kezdetére járnak majd újra a villamosok a Margit hídon.

Szálka Miklós elmondta azt is, hogy nemcsak a Margit hídon van gond a tartóoszlopokkal, az Irinyi utcában is műszaki beavatkozásra van szükség. A villamosvonal többi részen a házak falába erősített sodronytartó kampókat kell ellenőrizni, hogy kibírják-e a nagyobb terhelést. A testület döntése értelmében független szakértőként a Műszaki Egyetemet bízzák meg, hogy vizsgálja ki a beruházás előkészítését és kivitelezését. Személyi felelősöket a vizsgálat után neveznek meg. Szálka Miklós hozzátette: az ülésen elhangzott az is, hogy feltehetően a városvezetés nyomást gyakorolt a BKV-ra a gyors, szervezetlen és előkészítetlen munka elvégzése érdekében.

MNO