Az intézkedések hatályba léptek, ám a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság kisvártatva a csomag számos pontját megsemmisítette. Hétfőn Sólyom László immár a köztársaság elnökeként aláírta a társadalmat másként, de ismét kemény jövedelemelvonással sújtó, a továbbra is uralkodó nézet szerint elkerülhetetlen Gyurcsány-csomagot, noha sokan - elsősorban alkotmányos aggályaikat hangoztatva - arra kérték, ne tegye. Az intézkedések hatályba lépnek, azokról később foglalhat állást az Alkotmánybíróság. Ha találna benne az alaptörvénybe ütköző passzust, az méltó volna a koalícióhoz, de az államfőnek súlyos presztízsveszteséget okozna. Az analógiát nem érdemes továbbvinni, a döntés nehezen megjósolható, hiszen éppen a Sólyom-féle testület jelölte ki, milyen alkotmányos korlátok között van tere a népsanyargatásnak. A régi-új megszorítók talán legalább ennyit megtanultak.

Amiben a két helyzet teljes azonosságot mutat, az a felelősök köre (MSZP, "SZDSZ"), a döntéshozót mozgató reformdüh és a véleménydeformáló közgazdász- és médiaelit alternatívanélküliséget sulykoló retorikája. A piacgazdasági átmenet mindenhol kikényszerített egy sokkterápiaszerű csomagot, ám arra nemigen akad példa, hogy ezt valahol megismétlik - legalább ez elbizonytalaníthatná a Bokros-mítosz ápolóit, a magyar vállalkozások és aktív rétegek vállára különösen súlyos terhet rakó megszorítás elkerülhetetlenségének szószólóit. A kialakult helyzet okairól csupán felszínes politikai vita zajlik, így nem csoda, hogy a megbillent egyensúlyt kezelni próbáló pakk és más gyurcsányi lépések több ponton tovább mélyítik a strukturális válságot: fékezik a növekedést, növelik a munkanélküliséget, nem mérséklik a nyomasztó adósságterhet, a nyugdíjba menetel ösztönzésével élesítik a demográfiai bombát. A jövedelemelvonást egzisztenciális biztonsága fedezékéből az elit a pórnép megérdemelt vezekléseként láttatná, miközben a magyar órabér az uniós átlag töredéke, az úgynevezett versenyszférában gyakran megalázóan alacsony. Gondolkodni rest politikusaink és szakértőink inkább nevezik populistának a "szükségszerű" csomagot elutasítókat, minthogy megfontolnák az adóprés szorításán és a támogatások farigcsálásán túli terápia lehetőségét - lásd az Állami Számvevőszék dokumentumai vagy Varga István: Javaslatok a pénzügyi válság megelőzésére (Magyar Nemzet, június 17.).
A mostani megszorításnak Gyurcsány Ferenchez és kormányához hasonlóan van alternatívája, csupán szakítani kellene a kockázatmentes kudarcot garantáló dogmákkal. Az ehhez szükséges szellemi frissesség jeleit persze az ellenzéken is nehéz lenne észrevenni. Akaratán kívül ehhez a közeghez idomul az államfő is. Az aláírásához fűzött lakonikus indoklását ugyanis nem biztos, hogy érti a közvélemény, így könnyen osztozhat a kormányzati válságkezelés felelősségében. Erre utalnak a keddi lapok a baloldal vezérének vélhetőleg nagy örömöt okozó szalagcímei is: Elnöki áldás a megszorításra, Sólyom igent mondott a megszorításra stb.

Súlyos érvek szólnak az államfő döntése mellett. De ne higygyük, hogy más választása nem is lehetett. Mi lett volna például, ha decemberben nem írja alá az idei költségvetést? Veszélyeztette volna a stabilitást? De hol van már az a költségvetés? Ha akkor az elnök nem ír alá, lett volna perpatvar, de talán már előrébb tartanánk. A mostani lépés helyességét vagy helytelenségét is az idő fogja eldönteni. Addig se feledjük: demokráciában mindig van más választás.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet