HVG: Becslések szerint a magyar kutatóknak már közel a fele tartósan külföldön dolgozik. Mikor oltja majd le a villanyt az utolsó kitelepülő tudós?

P. Cs.: A magyar tudománynak - ezt nem csak hivatalnoki meggyőződésem mondatja velem - semmi oka szégyenkezni, válságnak nyoma sincs. Nemzetközi szinten is igen magasan jegyzett fiatal kutatók sora dolgozik az akadémiai intézetekben, a magyar akadémiai és egyetemi kutatóhelyek aktív részesei a világ tudományos hálózatainak. A fontos folyóiratokban megjelent, illetve a sokat idézett közlemények szerint összeállított világranglistákon az ország pozíciója az utóbbi évtizedben nem romlott, Csehország és Lengyelország előtt, a 22-27. helyen állunk. Ez persze nem olimpia, nem arra megy ki a játék, hogy a 27. helyről fölérjünk a 24.-re.

HVG: Hanem mire?

P. Cs.: Szerencsésebb országokban a tudományos kutatási alapokban évtizedekkel ezelőtt kialakult a támogatás stabil rendszere: a kutatók márciusban és novemberben leadják a pályázatokat, és látják, mire mekkora összeg jut a költségvetésből. Ilyesfajta biztonság kellene, ám a hazai akadémiai kutatóintézetek kasszájából 15-30 százalék hiányzik ahhoz, hogy kifizessék a villanyszámlát, a béreket és így tovább. A kormány és a gazdasági élet képviselői mostanában mindig a versenyszerűséget kérik számon rajtunk. Nekünk nem az a szándékunk, hogy elszabotáljuk a versenyt, hanem hogy a szabályok egyértelműek, a paraméterek kiszámíthatóak legyenek. Nemcsak azt akarjuk, hogy Kovács Ödön kutató biztonságérzete növekedjék, hanem hogy az egész rendszer megbízhatóan üzemeljen. A verseny egyébként már ma is elég nagy. A természettudományi kutatóintézetek ma már teljes büdzséjük 40 százalékát pályázatokon szerzik meg, 10 százalék körül van a nemzetközi pénzek aránya.

HVG: A kormányfőtől kezdve a gazdasági miniszterig sokan szeretnének spórolni a humán tudományokon, mondjuk az ön szívéhez közel álló pszichológiai vagy a nyelvészeti kutatásokon. Hogy védik magukat és büdzséjüket az ínséges időkben?

P. Cs.: A nyelvészeti és pszichológiai kutatások sokat hoznak a konyhára. Közös eredményük például, hogy jobb és olvashatóbb tankönyvek készülhetnek, mert megismerjük a magyar nyelvre sajátos, más nyelvekétől eltérő olvasási eljárásokat. Ennek eredménye nyolc-tíz év múlva látszik majd, például az olvasottabb s így képzettebb munkaerőben. A társadalomtudományi, sőt a bölcsészeti kutatások is hajtanak hasznot, de az főleg nem az egyedi felhasználónál, hanem a társadalom egészében jelenik meg. Segít fenntartani a nemzeti kultúrát, ez pedig magát a társadalmi közösséget. "Kiművelt emberfőkre" a gazdaságnak is szüksége van.

HVG: Elvileg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) feladata volna a gazdasági vérkeringésbe közvetlenül visszacsatolható tudományos eredmények szállítása, az Akadémiáé pedig az alapkutatásoké. De az NKTH filozófusokat is támogat, az akadémiai kutatóhálózatban viszont szúnyogirtási módszereket kutatnak. Nem keveredtek össze a dolgok?

P. Cs.: Az alap- és alkalmazott kutatás sokszor átszövi egymást, ez megjelenik a finanszírozásban is, ami pozitív. A keveredés valódi oka persze gyakran az, hogy a kutatók kénytelenek minden lehetőséget megragadni a pénzszerzésre.

HVG: Kroó Norbert, az Akadémia alelnöke nemrégiben azt mondta: Magyarországon nem szeret pénzt osztani, mert egy ilyen aprócska országban valaki vagy barát, vagy ellenség - adni ennek is, annak is kényelmetlen. Nagyon szívesen dönt viszont kutatási pénzekről Portugáliában. Nem kellene Magyarországra is külföldieket hívni, hogy döntsék el pártatlanul, milyen kutatási cél mennyi pénzt érdemel?

P. Cs.: Már ma is több akadémiai intézetet nemzetközi tanácsadó testület felügyel. Ezt ki akarjuk terjeszteni a teljes, 38 intézetből álló hálózatra. A pénzekről döntő testületben helyet foglalhatna négy neves külföldi tudós, akiket nemzetközi tudományos társaságok delegálnának. A finanszírozó államot képviselhetné egy miniszter, továbbá helyet foglalna benne egy-egy tekintélyes közéleti, gazdasági prominens is. És lehetne benne három energikus, az intézetek munkájában nem érintett akadémikus - ez eddig kilenc ember, tizedikként pedig ott ülne az elnök. Az arányokról még viták vannak a reformbizottságban, az viszont biztos, hogy ez a megoldás tökéletesen szakítana az eddigi korporatív gyakorlattal.

HVG: Az intézetek aligha működhetnek hatékonyan, amíg a kutatókon nincs valódi teljesítménykényszer, márpedig ők közalkalmazottként gyakorlatilag kirúghatatlanok, még ha évek óta csak kávézni járnak is be. Változik-e ebben valami?

P. Cs.: Nagyon szeretném, ha a megkérdőjelezhetetlen, határozatlan idejű kinevezést csak nemzetközileg elismert tudományos teljesítmény esetén kapná bárki, ahogy az USA-ban vagy Nyugat-Európában. E szigorítás érdekes módon nem az igazgatók ellenállásán múlik, ők kifejezetten partnerek ebben, mert ők sem szeretik, hogy az emberek elmozdíthatatlanok. Most egy egyszerű diplomával bárki bekerülhet kutatóként egy intézetbe, én viszont állítanék egy küszöböt: csak az juthasson be kutatói státusba, akinek van tudományos fokozata. Elsőre az is csak három- vagy ötéves szerződéssel, később jönne csak a véglegesítés. És még akkor sem automatikusan, hanem versenyezni kellene érte. Meg kell változtatni az alapszabályt, az akadémiai törvényt, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt. De elszántak vagyunk.

HVG: A tudósok már legalább egy éve találgatják, hogy melyik akadémiai intézetet szüntetik meg, melyiket melyik másikkal vonják össze. Tud fogódzót adni a rettegő kutatóknak?

P. Cs.: A reformbizottságnak ebben a szakaszban nem az a feladata, hogy összevonásokról vagy megszüntetésekről gondolkodjon. Nekünk a kutatóhálózat felépítésének és működésének az egyértelmű elveit kell kidolgoznunk, ezek alkalmazása újabb egyeztetéseket igényel. Szerintem három-öt éven belül nem fog csökkenni az intézetszám, az viszont könnyen lehet, hogy az intézetek egy részének megváltozik a profilja és a telephelye.

HVG: Október végén rendkívüli közgyűlésre készülnek, amely dönthet ezekben a kérdésekben. Annyira a körmükre égett a reform, hogy nem akartak a rendes, jövő májusi közgyűlésig várni?

P. Cs.: Hadd fogalmazzak némileg cinikusan. A májusi közgyűlés előtt egészen más foglalja le az akadémikusok figyelmét: a tagválasztás.

HVG: Lehet, hogy a felvételi eljárás is reformra szorulna? Kornai János közgazdászprofesszor - maga is akadémikus - állította, hogy az MTA tagjai közé jobbára kapcsolatok révén lehet bekerülni.

P. Cs.: Ha öten érdemesek a bejutásra teljesítményük alapján, de csak egy hely van, hát ki lesz az az egy? Az ismeretségnek - ebben igaza van Kornai tagtársunknak - a tudományos világban mindenütt nagy szerep jut, de bizton állíthatom, hogy a magyarországi akadémikusok közé való bekerülés versenyszerű. Minden hetedik PhD-birtokosból egy lesz nagydoktor, és csak minden hatodik-hetedik nagydoktorból válik akadémikus. A rendszerváltás óta teljesítmény nélkül ember nem jutott ide be. Én arra törekszem, hogy az Akadémia új tagjai olyanok legyenek, akik aktív munkásságuk csúcsán vannak. Lehetne itt is változtatni: például a felvételek ügyében továbbra is a 350 akadémikus döntene, de javaslatot a teljes köztestület, azaz a 12 ezer PhD-fokozattal rendelkező tudós képviselői is tehetnének. A másik lehetőség, hogy az akadémikusok tegyenek javaslatot, de a teljes közgyűlés a köztestület képviselőivel együtt döntsön.

HVG: Szeret vezetni?

P. Cs.: Miért kérdi?

HVG: Két okból is. Az egyik: önt az Akadémia elegáns Volvóján hivatali sofőr röpíti mindenhová. De még a mezei akadémikusoknak is csak telefonálniuk kell az MTA gépkocsiszolgálatára, hozza-viszi őket az ingyentaxi. Nem tudnának meglenni e drága szolgáltatás nélkül?

P. Cs.: A gépkocsiszolgálatot pécézi ki mindenki. Én erős rövidlátóként nem is kaphatok jogosítványt, különben is csak a három főállású tisztségviselőnek, az elnöknek, a főtitkárnak és nekem jár az állandó autóhasználat. Az akadémikusok csakis olyan célokra vehetik igénybe a kocsikat, melyek tudományos kötelezettségükkel kapcsolatosak.

HVG: A másik vezetéssel kapcsolatos kérdés: önt emlegetik az Akadémia leendő új elnökeként. Szeretné ezt a posztot?

P. Cs.: Nincsenek ilyen ambícióim, boldog ember vagyok a saját tudományos területemen. Mostani beosztásomba, a főtitkár-helyettesibe sem azért kerültem, mert küzdöttem volna érte, hanem kompromisszumos embert kerestek. Olyat, aki a társadalomtudományoktól jön, ugyanakkor a természettudósok körében is eléggé ismert ahhoz, hogy megválasszák.


HVG - fidesz.hu