fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Középpontban az önálló Bolyai-egyetem
2006. július 22., 16:38
A romániai magyarság autonómiájának és az önálló Bolyai-egyetem létrehozásának a kérdéseit tűzzék a soron következő román-magyar közös kormányülés napirendjére - szorgalmazta szombaton Tusnádfürdőn Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Orbán és Tőkés a XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjainak befejezése után folytatott eszmecserét, majd találkoztak az újságírókkal. Tőkés a sajtónak elmondta: az EMNT rövid távú cselekvési programot dolgozott ki, s ennek egyik eleme egy közeli brüsszeli út megszervezése még a Romániát érintő - szeptember végére vagy október elejére várható - uniós országjelentés előtt. A cselekvési program része az az autonómiáról szóló kerekasztal, amelynek első rendezvényére tavasszal került sor, s amelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is képviseltette magát.

A püspök szerint az RMDSZ kudarcos időszakát éli, a szlovákiai helyzet pedig "rossz ómen" számára. Utalt a kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitájának elakadására, a tanügyi törvény halogatására, az egyházügyi törvény hátráltatására, az autonómia és a magyar egyetem ügyének általános kudarcára. A szövetség ragaszkodik a kormányzati részvételhez és a parlamenti eszközök alkalmazásához - mondta Tőkés, aki szerint ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a magyarság ügye szempontjából szükség van parlamenten kívüli békés eszközökre is.

Az EMNT elnöke úgy véli: az RMDSZ-nek komolyabban kellene vennie a (romániai magyarságon belüli) párbeszédet, politikai irányvonala is kiigazításra szorul. Tőkés szerint ugyanakkor az autonómia ügye megéri az összefogást. Felvetette Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, hogy együttesen alakítsanak a brüsszeli látogatásra egy reprezentatív erdélyi politikai, egyházi és civil küldöttséget. A püspök arra kérte a Fideszt: saját eszközeivel próbáljon odahatni, hogy a soron következő román-magyar közös kormányülésen tűzzék napirendre az autonómia és a Bolyai egyetem kérdését.

Orbán Viktor biztosította Tőkést, hogy a Fidesz ezután is támogatni fogja ezt az ügyet, Mindent megtesz érte az Európai Néppárton (EPP) belül is. A Fidesz elnöke emlékeztetett: hatalmas energiát igényelt, hogy a Bolyai-egyetem problémáját a nemzetközi közvélemény már megismerte. Van rá mód, hogy államközi kapcsolatok szintjére emeljék ezt az ügyet - mondta Orbán.

MTI - fidesz.hu