fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
1456: megemlékezés a budai Várban
2006. július 22., 17:04
Ötszázötven éve, hogy Hunyadi János és Kapisztrán János szembeszállt Nándorfehérvárnál a túlerőben levő törökkel, majd a magyar történelem egyik legnagyobb győzelmét aratták. Az 1456. július 22-én zajlott eseményről megemlékezve szombaton katonai tiszteletadás mellett koszorúzási ünnepséget tartottak a Budai Várban, majd megnyitották az évfordulóhoz kapcsolódó emlékkiállítást.

Ez a csodálatos diadal megmutatott utakat a katonai szolgálatban, a magyar-magyar összefogásban, az emberségben, az európai és a keresztény összefogásában - mondta Hunyadi János szobránál tartott ünnepi beszédében Holló József altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Hozzátette: büszkén emlékezzünk Hunyadi Jánosra, a magyarra, a hadvezérre, aki a fényes győzelmet megtudta valósítani maroknyi seregével. A főigazgató úgy fogalmazott: a legnagyobb magyar hadvezér és segítőtársa, az akkor 70 éves ferencesrendi szerzetes, Kapisztrán János életútja is példa kell, hogy legyen ma is, és ez a két példakép a mai Európának is tanulságként kell, hogy szolgáljon.

Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy VI. Sándor pápa 1500. augusztus 9-én imabullájában elrendelte, hogy a világ összes katolikus templomában déli 12-kor szólaljanak meg a harangok, és hirdessék a nándorfehérvári diadalt, valamint azt, hogy erős bástya a kereszténység, és összefogással meg lehet védeni Európát, az embereket.

Nagy Gábor Tamás, a budavári önkormányzat vezetője megjegyezte: a nándorfehérvári diadalról ma sem tartanak állami szintű megemlékezést, pedig július 22. van olyan jelentős dátum a magyar és az európai történelemben, hogy a három nemzeti ünnepünk mellett negyedikként felvonuljon az ünnepek és munkaszüneti napok sorába. A polgármester Kapisztrán Szent János szobránál tartott beszédében úgy fogalmazott: ma is szükség van a közösségbe és polgárokba vetett hitre, és ne csak adófizetőként tartsuk őket számon. Hozzátette: ha egy nemzetben nincs hit, stratégia, akkor kudarcra van ítélve.

A polgármester úgy fogalmazott: a diákokat azért taníttassuk, hogy többet tudjanak, és ne azért, hogy később visszafizessék a tandíjakat, mert ha ezeket az összetartó alapokat szüntetjük meg, akkor ennek a nemzetnek nem lesz jövője. Megjegyezte: a történelem nem csak gazdasági folyamatokról szól, mögötte egy-egy olyan személyiség áll, aki új fordulatot adhat a történelemnek, békeidőben pedig jó döntéseket hozó emberekre van szükség.

Az Amiért a harang szól címmel tartott emléknapi rendezvényen a Budai Várban megkoszorúzták Hunyadi János és Kapisztrán János szobrát, majd megnyitották a Harangszó délben - 1456-hoz kapcsolódó emlékek és emlékhelyek című kiállítást a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

MTI - fidesz.hu