fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
London 45 ezer "nem kívánatos" románra és bolgárra számít
2006. július 23., 12:12
A brit kormány 45 ezer "nem kívánatos elem" nagy-britanniai letelepülésétől tart Romániából és Bulgáriából a két kelet-európai ország jövőre esedékes EU-csatlakozása után - áll a brit belügyminisztérium egy belső figyelmeztetésében, amely a The Sunday Times birtokába jutott.

A vezető brit vasárnapi lap által látott múlt heti bizalmas leirat szerint a belügyi illetékesek külön "figyelmeztető indexet" állítottak össze román és bolgár állampolgárokról, akiknek zöme a bűnözéssel áll kapcsolatban, vagy biztonsági kockázatot jelent. A dokumentum szerint félő, hogy a brit kormány a román és a bolgár EU-csatlakozás után nem tudja majd elejét venni e személyek nagy-britanniai letelepedésének és annak, hogy szociális kedvezményekért folyamodjanak. A belügyminisztériumi leiratból kiderül az is, hogy a brit kormány Románia és Bulgária uniós tagságának első évében 60-140 ezer bevándorlóra számít a két országból. Nem hivatalos elemzések is több tízezres bevándorlási hullámot jósolnak. Az egyik vezető londoni társadalmi-gazdasági kutatóintézet, az Institute for Public Policy Research (IPPR) áprilisban kiadott átfogó prognózisa szerint a két ország belépése utáni egy évben 41 ezer román és 15 ezer bolgár érkezik a brit munkapiacra.

Nagy-Britannia volt az egyetlen nagy uniós tagállam, amely a bővítés pillanatától lemondott a csatlakozási szerződés által lehetővé tett munkaerő-beáramlási korlátozásokról, és 2004 májusában teljesen megnyitotta munkapiacát a kelet-európai új tagországok előtt. A brit kormány annak idején azzal számolt, hogy évente 5-13 ezer között lesz az új tagállamokból érkező munkavállalók száma. Ezzel szemben csak az első évben 117 ezren jegyeztették be munkavállalásukat Nagy-Britanniában, és nem hivatalos becslések szerint számuk ma már meghaladja a 600 ezret.

A brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium éppen most közzétett legfrissebb adatai szerint csak a márciussal zárult 2005-ös pénzügyi évben - az egy évvel korábbihoz képest - 145 százalékkal 270 ezerre emelkedett a letelepedésüket újonnan bejegyeztető kelet-európai uniós polgárok száma Nagy-Britanniában. Csaknem kétharmaduk - mintegy 170 ezer új kelet-európai munkavállaló - Lengyelországból érkezett. Nem hivatalos becslések szerint az EU-bővítés óta hosszabb-rövidebb időre Nagy-Britanniába érkezett lengyelek száma a letelepedésüket be nem jegyeztetőkkel együtt elérheti az egymilliót is. A The Sunday Times által idézett belügyminisztériumi leirat annak veszélyére figyelmeztet, hogy a közvélemény "belefáradhat" az EU-bővítésbe, és felülkerekedhet az az érvelés, hogy "most már elég".

MTI - fidesz.hu