fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A százmilliárd rejtélye
2006. július 24., 08:28
Talán önök is emlékeznek még a kilencvenes évek elejéről az első csomagküldő szolgálat botrányára. Akkor még feltűnő újdonságnak számított, hogy egy cég potom áron hirdette portékáit: a repülősdzsekit és a többi fantasztikus árucikket. Egy ország dőlt be a katalógusoknak, és rendelte házhoz a bóvlit. A piacgazdaság néhányszor már megfizettette velünk a tanulópénzt.

A kijózanító kurzusok közül ez volt az egyik. Ugyanez a folyamat zajlik most a politikában. Éppen most fizetünk azért, mert a többség tavasszal hitt egy jól megtervezett és kivitelezett reklámkampánynak. Időközben már meg is érkezett Gyurcsány Ferenctől a megrendelt csomag. S most sokan csodálkoznak azon, hogy amit kaptak, valami egészen más, mint amit korábban a szóróanyagokban láttak.

A miniszterelnök és a szocialista elit azonban nem lenne méltó önmagához, ha erre a helyzetre nem keresné máris a megoldást. A népszerűségi index zuhanását újabb trükkökkel próbálja megállítani a kormányzat. Az emberek heteken belül a bőrükön érzik majd a megszorítások, adóemelések hatását, megkapják a magasabb energiaszámlákat. Bűnbakot kell tehát keresni, visszamutogatni, maszatolni, hogy ne csak az országvezetés vállán nyugodjék a felelősség. Gyurcsány múlt heti szereplései arról szóltak, hogy megpróbált berántani minél több mindenkit maga mellé a sárba. A miniszterelnök előbb a Magyar Nemzeti Bankra igyekezett ráosztani a nép ellenségének szerepét, amikor kijelentette: nem kurtítja a szociális kiadásokat, a jegybank hiába követeli azt. Talán mondanunk sem kell, hogy ez utóbbi állításból egy árva szó sem igaz. A frissen megalakult konvergenciatanács szakemberei is arra kellenek, hogy az uniós pénz 2010-es bevezetése körül várható kudarcot a hátukra vehessék. A tanács kimondja majd, hogy a dátum tarthatatlan, a kormány pedig mossa kezeit, elmaradhat a beismerés.

A felelősség szétkenése mellett egy jól irányzott balhorgot is be kell vinni az ellenzék gyomrába. E taktika jegyében került a napokban a címlapokra az Orbán-kormány és a Ferihegyi repülőtér. Százmilliárdos hiánynövelő tételről van szó. A kormány közeli tálalás szerint azért rakta félre a pénzügyi tárca ezt a jelentős összeget, mert egy kanadai cég hamarosan pert nyer a magyar állam ellen, és kártérítésként magával viszi az egészet. A per pedig amiatt indult, mert az Orbán-kormány felbontotta a társasággal a repülőtér kiárusítására kötött, az ország számára egyértelműen káros üzletet. A híradások arról nem szólnak, hogy a biznisz felháborító volt, és azt még a Horn-kormány követte el. Arról sem hallani, hogy állítólag Medgyessy Péter peren kívül megegyezhetett volna a kanadaiakkal egy sokkal alacsonyabb kártérítésben.

Nem ezekről van szó, hiszen a cél egészen más. A vélhetően kormányberkekből érkező kiszivárogtatások üzenete az, hogy nem egyedül a vezetés a felelős a katasztrofális költségvetési helyzetért, lám, Orbánék is nyakig benne vannak az egészben. Persze, mindez csak akkor hatásos, ha letagadjuk a történet egy részét, mert akkor kiderülne, hogy Hornék olyan előnyöket biztosítottak a kanadai cégnek, hogy abból nagyobb kára származott volna az országnak, mint a mostani perben esetleg elbukott összeg. Arról nem is beszélve, hogy a százmilliárd elkülönítésével azt üzenik a tengeren túlra Gyurcsányék: izgalomra semmi ok, félretettük már a pénzeteket. Nem a pert kellene inkább megnyerni, és bizonyítani, nem jár a kártérítés? Nem ez lenne az ország érdeke? Úgy tűnik, a kormánynak ennél fontosabb a politikai ellenfél rágalmazása. Miközben mindenhonnan elvonja a juttatásokat, erre nem sajnálja a százmilliárdot sem.

Nánási Tamás, Magyar Nemzet

fidesz.hu