fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Érdemi autonómiavitára van szükség
2006. július 24., 11:42
Mindaddig nem alakulhat ki érdemben autonómiavita a romániai magyar közösség képviselői között, amíg a felek csupán a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák, de a dialógus nem kezdődik meg érdemben - ezt a gondolatot fejtette ki hétfői számában a Szabadság.

A kolozsvári napilap felidézi az erdélyi magyarság két vezető személyisége - Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - között Tusnádfürdőn lezajlott vitát.

Ami Tőkést illeti, a cikk írója úgy látja: az általa vezetett, meglehetősen megosztott ellenzéki csoport kifulladt. A radikális oldal, úgy tűnik, képtelen visszanyerni a kilencvenes évekbeli formáját, nem tud már olyan markáns üzenetet megfogalmazni, amit újszerű és értelmes tervként fogadna a tömeg - véli a szerző, valószínűnek tartva, hogy ebben a csoportosuláson belül már jó ideje mutatkozó törésvonalak is közrejátszanak.

A református püspök azért szorult vissza a nyilvánosságból, mert képtelen hírértékű témákkal előállni - olvasható a kommentárban, amely szerint e tekintetben összehasonlíthatatlanul frissebb a Markó-féle kommunikáció. Az RMDSZ elnökének azonban jelentős helyzetelőnyt biztosít a szövetségi elnöki és a miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltése - fűzi hozzá a szerző.

Az RMDSZ szemszögéből pedig azért fontos a külső ellenzékkel folytatott párbeszéd látszatának megőrzése - folytatódik a fejtegetés -, mert most már a csúcsvezetőség is egyre jobban fél attól, hogy a szövetség elveszíti a romániai magyarság körében erős legitimitást biztosító sokszínűségét.

A Szabadság szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy az RMDSZ-en belüli, mára már letisztult erőviszonyok nem jelentenek garanciát az ötszázalékos parlamenti küszöb eléréséhez. Ehhez hozzájárul a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) hamarosan megtörténő pártbejegyzése. Ez a szervezet egy-kétszázalékos támogatás megszerzésével kétségtelenül kiütheti az RMDSZ-t a parlamentből, de nem veheti át a helyét. Tehát az MPSZ projektje egyelőre csak arra elegendő, hogy parlamenti képviselet nélkül maradjon az erdélyi magyarság - olvasható a lapban.

Az RMDSZ vezetőinek még nincs elképzelésük arról, hogy milyen feltételekkel lehetne visszafogadni a szövetségből távozottakat és a visszatérni óhajtókat - írja a továbbiakban a szerző, megállapítva: e nagy visszatérésnek - az RMDSZ reményei szerint - lehetőleg úgy kellene lezajlania, hogy ne borítsa fel a szervezet jelentős erőfeszítéssel kivívott stabilitását. Az ellenzéki csoportosulást képviselők nyilatkozataiból pedig kiderül, hogy ők csak nagyon konkrét alku, vagyis funkciók biztosítása révén hajlandók ismét beállni az RMDSZ soraiba. A cikk írója úgy véli: a politikai csatározások és pozíciókeresések közepette elsikkad a főbb célkitűzések tisztázása. Mindaddig nem alakulhat ki érdemben autonómiavita, amíg a felek megrekednek ott, hogy a jövőben szükséges az autonómiáról szóló párbeszéd - fűzi hozzá.


MTI - fidesz.hu