Sajátosan alakult július 3-án a legfőbb ügyész megválasztásának első, sikertelen kísérlete. Az utólagos kommentárok állításával ellentétben azonban önmagában a köztársasági elnök jelöltjének leszavazása egyáltalán nem tekinthető szokatlannak. Személyi kérdésekben mindkét korábbi államfőnek volt része hasonló elutasításban. Valódi sajátosságot az ügy egyes eseményeinek időbeli alakulása és ezek utólagos értékelése hozott.

A kiválasztás elve

Sólyom László még a választások első fordulója előtt megnevezte jelöltjét, Horányi Miklós főügyészt. Az időpont kiválasztásában elsősorban az a megfontolás játszott szerepet, hogy még a választási eredmények ismerete előtt történjen meg a bejelentés. Az államfő így kizárhatta azt a látszatot, hogy akár egyik, akár másik politikai oldalnak kedvező, politikai szimpátia alapján megválasztható fővádlót ajánl. A körülmények segítették is az eljárást, hiszen a választási verseny szoros befutója végig bizonytalanságban tartotta a közvéleményt.

A jelölés és a választások sajátos időbeli együttállása lehetőséget kínált arra, hogy a legfőbb ügyészi poszt kikerüljön a politikai támadások kereszttüzéből. Az államfő úgy ragadta meg ezt a lehetőséget, hogy a választási bizonytalanságból fakadó átmeneti időszakban egy szakmai alapon kiválasztott, tapasztalt jogászt nevezett meg, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjét. Olyan személyt, akivel kapcsolatban egyetlen kifogásra biztosan nem kellett számítania: az elégtelen szakmai tapasztalatra.

Talán éppen ezért nem is indult különösebb vita Horányi megnevezése után. A pártok csupán úgy reagáltak, hogy tanulmányozzák a jelölt személyét, ami felelős politikustól felelős döntés előtt helyes, sőt el is várható magatartás. A tanulmányozás azonban hosszúra nyúlt. A jelöltről érdemben mindvégig nem nyilatkozott egyikük sem. Egyedüli fejleményként név nélkül válaszoló kormánypárti politikusokat idéző cikkek jelentek meg azzal az állítással, hogy nincs sok vagy éppen semmi esélye Sólyom László jelöltjének. Hivatalos nyilatkozat, frakcióálláspont viszont csak a második nekifutásra napirendre tűzött választás napján, három hónappal a jelölés után született. Bizottsági meghallgatást is csak a szavazás napján tartottak, a kormányoldalról viszont ekkor sem intéztek egyetlen kérdést sem a meghallgatott jelölthöz. Közvetlenül a voksolás előtt jelentették be a kormánypárti frakciók, hogy kötelező nemre utasították képviselőiket. Az indoklás: Horányi Miklós nem rendelkezik kellő szakmai tapasztalattal.

Tartalmi vita már csak a leszavazás után kezdődött. A köztársasági elnök már a választás előtt várta volna a jelöltjét érintő megalapozott kritikákat - ilyen érveket azonban senki nem közölt az államfővel.

Hallgató bírálók

Néhány kommentár utólag felrója a köztársasági elnöknek, hogy nem reagált a név nélkül nyilatkozókra, az elejtett félmondatokra. Pedig nehéz elhinni, hogy bárki, aki a köztársaság tekintélyének megóvását fontosnak tartja, elnézné, hogy a köztársaság első embere fantomokkal vitázzon, megsúgott értesülések alapján tegyen bármilyen lényeges lépést.

A kritikusok azt is felvetik, hogy függetlenül a jelölési módszer mögött meghúzódó pozitív szándéktól, az államfő együttműködésre kötelezett az Országgyűléssel, hiszen a két intézmény együttesen hozza meg döntését. Az ügyészválasztás folyamatát több okból sem szerencsés kizárólag ezen a szemüvegen keresztül vizsgálni. A törvényhozás jellemző működése során a döntések tartalmi részét az Országgyűlés hozza, az úgynevezett elnöki vétók csak kirívó esetekben, korlátozottan lehetnek hatással a folyamatokra. A legfőbb ügyész jelölése esetében azonban fordított a szereposztás: a számtalan lehetséges személyből egyet kiválasztani, ez a tartalmi része a munkának. A parlament ilyenkor egy eldöntendő kérésre adhat választ: elfogadja a jelöltet, vagy nem. Elutasítás esetén feltétlenül elvárható az alapos megokolás. Hogy egy több évtizedes büntetőbírói múlttal rendelkező, új ügyészi szervezeti egységet a semmiből sikeresen létrehozó személy híján lenne a szakmai tapasztalatoknak, nos, ezt nehéz ilyen indoknak tekinteni. Olyan minősítés pedig, hogy a jelölt "Polt embere", az elnök számára nem létezik. Egyetlen ügyész sem lehet senki embere sem, megítélésük egyetlen mércéje az alkotmány és a törvény.

Az együttműködés feltétele

Az együttműködéssel kapcsolatos másik sajátos, erre a helyzetre vonatkozó megfontolás magára az együttműködés fogalmára vonatkozik. Bármilyen együttműködés attól a pillanattól kezdve lehetséges, hogy a felek egyetértenek a közös cselekvés céljában. Az államfő célja az volt, hogy az ügyészség pártatlan és szakszerű működése vitán felül álljon bármely nézőpontból szemlélve. A kormánypártok tényleges kifogása a jelölési eljárást illetően az elmaradt egyeztetésekben keresendő. A köztársasági elnök viszont csak ezzel az eljárással látta elkerülhetőnek, hogy jelölteket ajánljanak a figyelmébe, akiknek azután később más oldalról valamely párthoz való kötődést tulajdoníthatnak. Így kerülhette el azt is, hogy a pártok támogatásuk fejében a jelölttől szervezeti vagy személyi intézkedéseket kérjenek.

Biztos kínálkozott volna egyszerűbb, kevesebb bonyodalommal járó út a legfőbb ügyész megválasztására, ha az államfő feladja elveit. Sólyom László munkáját a "lehet más a politika" jelszóval kezdte meg. Sok egyéb mellett ez azt is jelenti, hogy rossznak bizonyult gyakorlatok és kényelmi szempontok nem határozzák meg döntéseit.

Kumin Ferenc
a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző Főosztályának vezetője

Magyar Hírlap - fidesz.hu