fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pokorni: Egy jó csapat tagjaként szívesen vállalok feladatot
2006. augusztus 1., 13:51
Az önkormányzati politizálás felé fordul Pokorni Zoltán. "Az önkormányzati munka valóban egyfajta önállóságot, szuverenitást biztosít, de inkább az volt a fontos, hogy jobban a valósághoz köt, mint a parlamenti nagypolitika" -nyilatkozta a Magyar Hírlanak adott interjúban a Fidesz alelnöke. Hozzátette: fontosnak tartja a szövetség sokszínűségét.

- Mi volt az oka, hogy tavasszal nem vállalta a frakció vezetését, és úgy döntött, inkább a XII. kerületben és a fővárosban próbálja ki magát?

- Úgy gondoltam, új ember kell a frakció élére. Én már két alkalommal betöltöttem ezt a pozíciót. Navracsics Tibor felkészült és tehetséges politikus, tudom róla, hogy kellő energiát fordít erre a munkára. A másik ok, hogy gyökeresen mást akartam csinálni, mint amit ellenzékként végeztünk az elmúlt négy évben.

- Megunta?

- Nem így fogalmaznék, inkább úgy érzem, eljött az életemben egy olyan pillanat, amikor aktívan szeretnék részt venni a mindennapi életünket közvetlenül meghatározó kerületi politikában.

- Eltávolodása Orbán Viktortól nem játszott szerepet abban, hogy máshol keres lehetőségeket?

- Nincs ilyen eltávolodás. Az önkormányzati munka valóban egyfajta önállóságot, szuverenitást biztosít, de inkább az volt a fontos, hogy jobban a valósághoz köt, mint a parlamenti nagypolitika. Kifejezetten kerestem egy ilyen lehetőséget, mert bevallom, kicsit belefásultam a kormány és az ellenzék közötti folyamatos küzdelembe. Szeretnék megszabadulni az óhatatlanul rám ragadt mindenhez értő illetékes elvtárs szerepétől is, akinek a vasúti törvénytől a távközlésig mindenről véleményt kell mondani.

- Akkor is így döntött volna, ha a Fideszben nem zajlanak le azok a változások, amelyekről már 2003-ban azt mondta: a "fiúk korszak" vége?

- Nem direkt módon, de adalékként lehet, hogy szerepet játszott ez is. Más helyzet lett volna, ha az áprilisi választások után a Fidesz alakíthatott volna kormányt, vagy ha Mitnyan György egy évvel ezelőtt nem szól nekem, hogy nem akarja folytatni a polgármesteri munkát.

- Miként élte meg a pártbeli változásokat? Egyetért a Fidesz erózióját felvető kritikákkal?

- Nem erózióról van szó. Ha az ős-Fideszre egy nemzedéki alapon szervezett, politikai stílusában radikális, városias szabadelvű társaságként gondolunk, akkor biztos, hogy ez a vonal a szövetségen belül háttérbe szorult. Ezt én nem tartom feltétlenül bajnak. Baj az lenne, ha megszűnne. Ott van ugyanakkor a kérdés, hogyan lehet a szövetség sokszínűségét fenntartani, mert ebben ma nem nyújtunk tökéleteset. Abban a széles ívben, amelyet a kisgazdáktól a kereszténydemokratákon át a szabadelvűekig létrehoztunk, hatalmas lehetőség van, de ma korántsem tölti be a szerepét optimálisan. Ennek megteremtése az egyik legfontosabb feladat.

- Ha négy év múlva beszélgetünk, lehet, hogy már a kerületvezetésbe is beleunt, és újabb feladatot, mondjuk a főváros vezetését nézte ki magának?

- Mondom, nem untam bele a nagypolitikába, csak szeretnék mást csinálni. A XII. kerület rendkívül fontos. Az a célom, hogy polgármesterként be tudjam bizonyítani, lehet jobban, hatékonyabban dolgozni egy európai fővárosért. Kíváncsi vagyok arra is, hogy a kerület határain túl mit tudok tenni a városért. Hiába ismerkedem a budapesti politikával, igazán csak a közgyűlés tagjaként láthat bele az ember egy ekkora rendszer működésébe. Ezért fontos, hogy részt vehessek ebben a munkában.

- Jelzés vagy figyelmeztetés értékűnek tartotta, hogy Orbán Viktor kérésére eggyel hátrébb került a párt fővárosi listáján?

- Egyáltalán nem tartottam lényegesnek.

- Szóba jöhet a XII. kerületben is hasonló kiegyezés, mint amilyet a bal- és jobboldali helyettesekkel a városházára képzel Tarlós István?

- A Hegyvidék polgári vezetése az ügyek többségében eddig is élvezte az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők támogatását.

- Azért van, amiben nem, például a Turul-szobor ügyében. Ez miként oldódhat meg ön szerint?

- Elfogadhatatlan az a gyakorlat, amikor a politika beavatkozik egy emlékmű életébe, és remélem, hamarosan én javasolhatom majd a fővárosnak, hogy a szobrot ne akarja elbontani. Szomorú, hogy az évszázadok óta létező történelmi szimbólumot kisajátította a harmincas évek fajvédő szövetsége, de ha valaki azt állítja, hogy a Fidesz vagy a XII. kerület rasszista politika pártolója lenne, azt határozottan visszautasítom.

- Nem okoz önök között feszültséget Tarlós Istvánnal, hogy 2010-re ő is és ön is ambicionálja a főpolgármesterséget?

- Nem azt mondtam, hogy ambicionálom, csak nem zárom ki. Most mindannyian Tarlós István győzelméért dolgozunk. Ha győz, és erre nagyon jó esélyt látok, nem kétséges, hogy neki kell folytatnia.

- És ha nem?

- Erről még korai beszélni.

- Mennyi valóságalapja van a Magyar Nemzetben Egei Antal névvel megjelent írásnak, amely szerint a kerületi polgármesterség révén egy a pártelnökkel szembeni hatalmi centrumot szeretne a fővárosban felépíteni?

- Megmosolyogtató volt ez az írás, és bevallom, bizonyos értelemben imponált a cikket követő érdeklődés. Érdekesek voltak az utólagos magyarázatok. A cikk stílusa elfogadhatatlan volt, állításait tekintve pedig túlértékelt engem azzal, hogy úgy vélte, a pártelnök posztjára török. Nincs ilyen szándékom, és nem is tartom magam erre alkalmasnak. Arra viszont alkalmasnak érzem magam, hogy egyike legyek a szövetség erős, szabadelvű-konzervatív politikusainak, de a tábor vezetője sosem akartam lenni, és a jövőben sem akarok.

- Próbált utánajárni, ki állhat Egei mögött, és kinek állhatott érdekében egy ilyen cikk megjelentetése?

- Nem, de a szerzőt adott esetben szívesen megismerném.

- Sokan beszélnek a Fideszben egy esetleges árnyékkormány felállításáról, amelynek majdnem minden lehetséges minisztere ismert, de az oktatási éppen nem. Ön szerint veszélyesek lehetnek az ön sokáig egyedüli szakpolitikusi pozíciójára a frakció új oktatási szakértői, Hoffmann Rózsa vagy Pálinkás József?

- Nem hiszem. Részben más szemléletmódot képviselnek, mint én, de a mögöttünk hagyott nyolc-tíz évben a konkrét ügyek szinte mindegyikében megtaláltuk a közös pontokat. Eddig kitűnően együtt tudtunk dolgozni, az árnyékkormánynak és a lehetséges pozíciók osztogatásának pedig a valóságosnál nagyobb jelentőséget tulajdonít a média.

- Ha saját magát, ahogy mondta, nem is, Orbán Viktort alkalmasnak tartja még a szövetség vezetésére? Egyetért a konzervatív értelmiség bírálatával, hogy a következő választásnak nem szabad a jelenlegi pártelnökkel nekifutni?

- Senkinek sem lehet bérelt helye egy pártban. Ez vonatkozik a vezetőkre is, ugyanakkor személyi kérdésekben semmiképp sem kapkodva, egy választási vereség felindultságában kell meghoznunk a döntéseket. Az kétségkívül igaz, hogy egy politikai szervezet erejét mutatja, ha több szereplő közül tud választani -   akár a pártelnöki, akár a miniszterelnök-jelölti posztra. Nem lehet egy pártnak hosszú távon csak egy ember munkabírására, tehetségére és politikai erejére támaszkodnia.

- Lát olyan politikust a pártban, aki megfelelő alternatívája lehet Orbán Viktornak?

- Ma még senki sem alkalmas erre a rendkívüli kihívást jelentő feladatra, de többen vannak, akik alkalmassá válhatnak.

- Kik?
- Neveket nem mondok, de a most ismert politikusok között is van, és remélem, a közvélemény által még nem ismert fiatalabbak között is lesz ilyen.
- Elnöki ambíciói, említette, nincsenek. Az alelnökségért azért újra ringbe száll a jövő évi tisztújításon?

- Valószínűnek tartom, mert nem visszavonulni akarok vagy a munkának hátat fordítani. Egy jó csapat tagjaként a későbbiekben is szívesen vállalok feladatot.

Joó Hajnalka-Munkácsy Márton, Magyar Hírlap

fidesz.hu