Ezt elsősorban az indokolta, hogy miközben a fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz, szén) készletei mindenütt kimerülőben vannak, a Föld országainak energiafogyasztása folyamatosan emelkedik. Ma a világon naponta 87 millió hordó (1 hordó = 159 liter) kőolajat használnak fel; 2021-ben ez egyötöddel több, napi 105 millió hordó lesz. Elsősorban a feltörekvő piacok címszó alá besorolt"erőteljes" fejlődő országok, így Kína, India, Brazília, Mexikó esetében kell meredek ütemben növekvő energiaéhséggel számolni. Közülük azonban egyelőre csak Brazíliában nevezhető említésre méltónak az alternatív energiahordozók (elsősorban a cukornádból és más szántóföldi növényekből erjesztett etanol) részesedése a hazai felhasználáson belül. A többiek - miként az ipari országok - esetében változatlanul a szénhidrogének játsszák a főszerepet a fokozódó energiaszükséglet kielégítésében.

Oroszország és a fogyasztók kölcsönös függősége

Ez a körülmény is közrejátszott Oroszország jelentőségének és súlyának felértékelődésében a szentpétervári G8 csúcson. A nyugati résztvevők nyilván jól emlékeztek még az orosz állami gázkonszern, a Gazprom januári húzására, amikor az Ukrajnával támadt gázárvitában elővett "végső érv" gyanánt Moszkva egyszerűen elzárta a gázcsapot. Noha ilyen durva zsarolástól a jól fizető nyugati ügyfeleknek nem kell tartaniuk, a januári affér ráirányította a figyelmüket arra, milyen jelentős mértékben függenek ők maguk is Oroszország energiaszállításaitól. Igaz, a függőség kölcsönös: a moszkvai államkasszát, amely nyolc évvel ezelőtt kongott az ürességtől, az utóbbi években emelkedő olaj- és földgázárnak köszönhetően rekordméretű bevételek duzzasztják. Tavaly a szénhidrogének kiviteléből az orosz államkincstárnak nem kevesebb, mint 150 milliárd dollárnyi bevétele származott. (1998-ban hordónként 24 dollár volt a kőolaj világpiaci ára; ma ennek a háromszorosába, 70-74 dollárba kerül a "fekete arany".) Az olajdollároknak köszönhető az oroszországi reálbérek látványos (tavaly mintegy 10 százalékos) emelkedése éppúgy, mint Moszkva és Szentpétervár történelmi negyedeinek, épületeinek látványos felújítása, renoválása, illetve a küladósság maradéktalan visszafizetése. (Az orosz kormány júniusban bejelentette, hogy augusztusban törleszti utolsó, 20 milliárd dolláros adósságrészletét a Párizsi Klubban tömörült hitelező államoknak, s ezzel adósságmentessé válik.)

Az orosz olajkivitel 80 százaléka európai országokba irányul, a legnagyobb felhasználók Francia-, Német- és Spanyolország, valamint Hollandia. Némelyik közülük olajimportjának a felét Moszkvától szerzi be, míg egyes közép-európai országok esetében az orosz kőolaj- és földgázszállítások a belföldi szükséglet 70-90 százalékát elégítik ki. Innen nézve érthető, hogy nemcsak az oroszok, de európai "ügyfeleik" is érdekeltek a kitermelés növelésében, új lelőhelyek kiaknázásában. Ennek során számos akadályt kell leküzdeni.

Nehezedő kitermelés, hatalmas sarkvidéki készletek

A kelet- és nyugat-szibériai olajmezők háromnegyedét már mintegy 50 százalékig kiaknázták, s a kitermelés egyre nehezebbé válik. Az újonnan fölfedezett mezők viszont általában csak ötödannyi kőolajat rejtenek magukban, mint a 30 évvel ezelőtt feltártak. Oroszország északi sarkvidéki szárazföldi talapzatában - feltételezések szerint - a fosszilis energiahordozók globális tartalékának körülbelül egynegyede található. Különösen gazdag lelőhelyeket sejtenek szakemberek a Barents-tenger, a Pecsora-öböl és a Kara-tenger mélyén. Eddig azonban csak kevés helyen tárták fel a szénhidrogénkincset: az arktikus vidéken talált olajkészletnek hét, a gázvagyonnak pedig mindössze három százalékát aknázták ki.

A Barents-tenger külön "mérkőzés" színhelye Norvégia és Oroszország között. A két ország évek óta vitázik azon, hol húzódik a határ kettejük között. Oslo a 200 tengeri mérföldes gazdasági övezethatárt tekinti mérvadónak, s ahol (a Spitzbergáktól, illetev Novaja Zemljától mérve) ezek átfedik egymást, ott a felezővonalon húzná meg a határt a Barents-tengeren. Moszkva viszont egy, még a szovjet időkben az ország észak-nyugati csücskétől merőlegesen az Északi sarkig húzott vonalban látja a közös tengeri határt - ez pedig Oroszországnak juttatná a Barents-tenger mélyén rejlő hatalmas szénhidrogén-készletet. Norvég becslés szerint 590 milliárd, orosz vélemény szerint 10 billió köbméter fölgázt rejt a tengeri talapzat. Még az előző, visszafogottabb szám is 20 százalékkal haladja meg az Északi-tenger teljes földgázvagyonát, amelyet a 70-es évek óta aknáz ki Norvégia, Hollandia és Nagy-Britannia.

Jurij Trutnyev, az ásványkincsekért felelős orosz miniszter szerint a sarkvidéki talapzatból akár 13 milliárd tonna (mintegy 210 milliárd hordó) kőolajat és 20 trillió köbméter földgázt lehetne kinyerni. Ennek azonban az a feltétele, hogy az orosz állam a következő tíz évben legalább évi egymilliárd dollárt fektessen az ottani szénhidrogénvagyon kiaknázásába. Cserébe Moszkva mintegy 5 milliárd dollár bevételre tehetne szert a kiaknázási jogok értékesítése révén.

Oroszország egyedül nem volna képes a sarkvidéki föld alatt rejlő ásványkincsek kiaknázására. A készletek feltárása és felszínre hozása mindenütt nehézségbe ütközik, drága berendezések használatát, különleges szakmai ismereteket és tapasztalatokat követel meg. Új infrastruktúrát kell kiépíteni, új csővezetékeket lefektetni. Az arktikus vidéken található teljes szénhidrogénkészlet feltárásának a költségeit 70-110 milliárd dollárra becsülik. Szakemberek véleménye szerint az ehhez szükséges beruházásokra csak a legnagyobb nemzetközi konszernek képesek. Ám - mint a Szahalin-II off-shore olajmező feltárása mutatja, amelyben főszerepet vállal a Shell - még ezek is nehézségekbe ütköznek, s emiatt állandóan fölfelé kell módosítaniuk költségvetési előirányzatukat.

Orosz olajkonszernek - köztük a Lukoil, amelyben kisebbségi tulajdonhányaddal bír egy amerikai cég - nemrég adócsökkentést követeltek a moszkvai kormánytól, arra hivatkozva, hogy enélkül nem képesek a szükséges beruházások finanszírozására. Érvelésük szerint az nem járja, hogy bruttó bevételük 60 százalékát befizetik az államkasszába, miközben az állam elvárja tőlük, hogy erőteljes beruházási tevékenységet folytassanak.

Külföldi tolongás - orosz fékezés

Tetézi a nehézségeket, hogy az orosz állam inkább nehezíti, semmint megkönnyíti külföldi cégek hozzáférését a föld mélyében rejlő ásványkincsekhez. A "stratégiai jelentőségű" készleteket az illetékes minisztérium javaslata értelmében csakis orosz állami kézben lévő cégek tárhatják fel és aknázhatják ki. Arról, hogy hol is húzódik a határ, amely fölött egy gáz- vagy olajmező "stratégiainak" minősül, hónapok óta zajlik a vita. A Gazprom gázkonszern, amely tavaly beszállt az olajüzletbe is, amellett kardoskodik, hogy tegyék alacsonyra a lécet. Ez megnehezítené külföldi vállalatok részvételét, noha másfelől sürgősen szükség lenne rájuk az olaj- és gázvagyon feltárásában.

Az exportszállítmányok növelésének további akadálya a meglévő csővezeték-hálózat, amely már ma kapacitásának felső határán üzemel. A Transznyeft cég 50 ezer kilométeres csőrendszerét tavaly és tavalyelőtt alig tudták bővíteni - itt is szükség volna új beruházásokra. Az olajkivitel növeléséhez elengedhetetlen új csővezetékek építése. Moszkvának mérlegelnie kell, vajon fenn akarja-e tartani a Transznyeft monopóliumát, vagy pedig engedélyezi - bizonyos feltételek mellett - külföldi befektetők részvételét a csőhálózat bővítésében.

Kényes kérdés az is, épüljön-e közvetlen olajvezeték Japán és Kína felé. A szigetország már az orosz szénhidrogének nagyfogyasztói közé tartozik, és Kína is erre törekszik. Általában véve nem csak ez a két ország, de - már huzamosabb ideje - az amerikaiak, a britek és a franciák azt szeretnék, hogy részt vehessenek az orosz nyersanyagkészletek kiaknázásában. Ennek érdekében megpróbálják a nagy exportőröket (mint a Gazprom) bevonni a fogyasztó országokba irányuló szállítmányok elosztásába és vezetékrendszerek fenntartásába, hogy ezzel is magukhoz kössék az exportcégeket.

A Japánba vagy Kínába irányuló közvetlen csővezetékről folyó vita azt is megmutatta, hogy a külföldi államok és cégek között egyre jobban éleződik a versenyfutás az orosz nyersanyagokért. Moszkvának nyilván tetszik a körülrajongott dáma szerepköre: mint a G8 találkozó is mutatta, Oroszország helyi értékét növelte az a fokozódó jelentőség, amelyre olaj- és gázexportőrként tett szert a nemzetközi porondon. Hogy a G8 által elfogadott energiapolitikai dokumentum - amely szerint a Nyolcak elkötelezettek "az átlátható, hatékony és verseny jellemezte globális energiapiacok mellett"; pártolják a kereslet és kínálat diverzifikálását, a hatékonyabb energiafelhasználást, a létfontosságú energia-infrastruktúra védelmét - mennyire elégíti ki az energiapiac szereplőit, azt a jövő fogja megmutatni.

MTI - fidesz.hu