fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az al-Kaida elleni taktika nem vált be?
2006. augusztus 13., 18:00
Nem vált be az al-Kaidával szemben alkalmazni próbált "lefejezési" taktika, vagyis hogy a vezetők kiiktatásával rombolják szét a terrorszervezetet - írta a The Wall Street Journal a hét végén.

Az üzleti napilap szerint Washington azzal számolt, hogy ha megsemmisítik az al-Kaida vezéreit, akkor a csoport nem tud újjáépülni, mert lehetetlen pótolni az elveszített vezetők tapasztalatát, tekintélyét és szervezőkészségét. Ez a lefejezési módszer azonban kudarcot vallott, különösen annak tekintetében, hogy az al-Kaida egyfajta társadalmi mozgalommá vált, amelyben az egyívású, erős Amerika-ellenes érzelmeket tápláló csoportok új és újabb követőkre, támogatókra találnak.

Marc Sageman, a szélsőséges muszlim terrorcsoportok szakértője az újságnak elmondta: a nagy-britanniai merénylők akár önjáró, külső iránymutatás, vezérlés nélkül működő terroristák is lehettek. Felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy ezek az úgynevezett "hazai" terroristák önmagukat kiválasztó, önmaguk által radikalizálódó és külső utasítás nélkül támadó emberek, akik nem is az al-Kaida tagjai, de például az interneten közösségre lelnek és "saját terrorizmusba" fognak.

A The Wall Street Journal mindenesetre óvatosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a legutóbb felderített merénylettervek mögött valóban az al-Kaida húzódik-e. Ezt eddig csak amerikai tisztviselők sugallták, a brit hírszerzők még kérték is tengerentúli kollégáikat, ne állítsák be tényként a nem bizonyított kapcsolódást. A lap szerint az al-Kaida-szál előnyös a Bush-kormányzat számára, hiszen azt az egyértelmű üzenetet hordozza, milyen fontos a terror elleni háború. Ugyanakkor ha valóban az al-Kaida ötölte ki a meghiúsított merényletek terveit, az Bush eddigi taktikájának kudarcát is jelentené: Washington öt év alatt nem volt képes megsemmisíteni a szervezetet.

A The Wall Street Journal által megszólított hírszerzési szakértők abban egyetértettek, hogy az Egyesült Államoknak nincsen elegendő információja az al-Kaida irányítási sémáiról, a szervezeti és ellenőrzési jellemzőkről. Főleg azt nem tudni, miféle kapcsolódás van az al-Kaida és hasonszőrű muszlim csoportok között. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy névtelenséget kérő szakértője kifejtette: eddig fel sem tételezték, hogy egy terrorcsoport ilyen szakértelemmel, alapossággal előkészített összeesküvést szőhet.

MTI - fidesz.hu