Édesapámat az '50-es évek elején, mint annyi más, tehetős, magyar parasztot, behajtották a téeszcsébe. 1956. december 31-én viszont kilépett. Akkor ezt azzal indokolta Jámbor István téesz-elnöknek, hogy nem szolgálja azokat, akik miatt annyi fiatal áldozta életét a forradalomban. 1957. május 27-i keltezéssel elvették szüleimtől a felszerszámozott lovakat, melyek akkori ára a Rákóczi TSZ elnöke szerint 5600 Ft volt, kifizetendő: 0 Ft! (Akkor a legnagyobb címletű papírpénz a százforintos volt!)

Végül is nem sikerült megtörni egyébként is nyersnyakas, büszke édesapámat, mert az agitálások, zaklatások, kihallgatások ellenére, amit fiatal suhancok végeztek parancsszóra, puskatussal játszadozva az orra előtt, csak nem írta alá a belépési nyilatkozatot!

A mai napig büszke vagyok Rá, hogy nem dőlt be a kollektivizálásnak, hanem a kisemmizés után, a nulláról indulva, eleinte vályogvetéssel, napszámmal, majd ahogy gyarapodott, igen kemény munkával, "szívlapáttal" kereste kenyerét: előbb kontárként, majd ahogy enyhült a diktatúra, egyéni fuvarosként, mert ugye, a kisipar a szocializmus mostoha gyermeke volt. Meg is kaptam 1969-ben a püspökladányi gimnáziumban, hogy szüleim rendszerellenesek, ezért nem javasolnak egyetemi előkészítőre.

Édesanyám szintén nem szolgálta a "közöst": ő zöldségtermesztéssel, fóliázással kereste a boldogulást. Azért mindig dühös volt, ha kofának szólították, hiszen Ő a saját maga által megtermelt árut vitte a piacra, felvásárlással, sefteléssel soha nem foglalkozott.

Emlékeit lejegyezte: Nyírő Gizella