— Elnök úr! Nemrég kijelentette, hogy a társadalom sokszor nem érti, milyen okok húzódnak meg a döntései mögött, ezért a jövőben gyakrabban nyilatkozik. A miniszterelnök hat percet kért és kapott a köztelevíziótól, mivel általa fontosnak tartott dolgokról kívánta tájékoztatni az embereket. Ön is élni kíván a közjogi méltóságok számára biztosított lehetőséggel?

— Ha mondanivalóm lesz, a jövőben is a közszolgálati médiumok hír- és háttérműsorait kívánom igénybe venni.

— Amikor egy évvel ezelőtt megválasztották, azt mondta: lehet más a politika. Akadt azóta néhány olyan ügy, amikor másként cselekedett, mint ahogy eddig megszokott volt, és ezt a politika és talán a társadalom sem díjazta, legalábbis erre utalhat népszerűségének csökkenésé. Említhetnénk a legfőbb ügyész jelölését, illetve azt, hogy a parlamenti patkóból átült a páholyba, de felidézhetnénk a kitüntetéssel, az elmaradt kézfogással kapcsolatos vitát is. Nem gondolja, hogy a "lehet más a politika" gondolata falakba ütközött, netán kudarcot vallott?

— Nekem továbbra is ez a jelszavam, és ez is marad az elnökségem alatt. Jelentését, tartalmát érdemes újra felidézni. A hatalom megszerzésére és megtartására koncentráló, négyéves periódusokban gondolkodó pártlogika mellett helyet kérek a közös értékek hosszabb távú képviseletének. Úgy érzem, ezt a felfogást eddig sikerült konzekvensen képviselnem, azaz betartottam, amit hivatalba lépésemkor ígértem. Ha talán nem is értette pontosan, azt bizonyosan minden ki észrevette, hogy új hang jelent meg a politikában. Számomra fontos, hogy nevükön nevezzem a dolgokat. Ez véleményem szerint - nem konfliktuskeresés, ám kitartok az elvi szempontok mellett a pragmatikus alkukkal szemben is. A példák, amelyeket "újításként" felsoroltak, a média által hangsúlyt kapott események voltak. Hozzátenném még a Zengő ügyét is. Szívesebben illeszteném azonban ezeket a kiragadott példákat azon elvi célkitűzések sorába, amelyeket követni akarok. A legfőbb ügyész jelölése a jogállam és az emberi jogok programjába illik, a Zengő a jövő nemzedékek iránti felelősség felébresztésébe. Nem említették a nemzetpolitikát, pedig itt is van újdonság: a határon túli magyarokkal elkezdődött konferenciasorozat.

— Hogy látja most, kapott megfelelő tájékoztatást a választások előtt a gazdaság helyzetéről, vagy csupán féligazságokról szerzett tudomást?

— Államfővé választásomat követően folyamatosan tájékozódom az ország helyzetéről, így természetesen a gazdaság állapotáról is kértem információkat.
Kérésemre minden állami szervtől megkaptam a gondosan összeállított dossziékat. Szükség esetén találkoztam miniszterekkel.
A választások előtt pontos helyzetelemzést adott az általam nagyra becsült Álla mi Számvevőszék is. Mindemellett pedig kikértem a különböző iskolákat reprezentáló közgazdászok, sőt gazdasági vezetők véleményét is. A tájékozódást egészen a Gyurcsány-csomag aláírása előtti pillanatokig folytattam.

— Érezte, hogy ekkora a baj?

— Tudtam. Már újévi beszédemben és a parlamenti ülésszak nyitányakor is jeleztem a gondokat Én idejében szóltam. Márciusban egy hetilap címlapján
voltam, ahol hatalmas betűkkel állt: "Nincs idő?" Köztársasági elnökként ennél többet alig tehetek, főszabályként csak árnyalt, kiegyensúlyozott megszólalásra van lehetőségem. Hiszen minden lépésemet - egyelőre még - a bal—jobb politikai erőtérben helyezik el, azaz azt figyelik, egy-egy döntés, nyilatkozat mely politikai erőnek kedvez. Kampányidőszakban ez fokozottan érvényes. Én nem állhatok be korteskedni egyik fél mellé sem, és ennek látszatát is kerülnöm kell, hiszen az elnöknek a nemzet egységét kell kifejeznie. De azért levontam az elmúlt időszak tanulságait. Legutóbbi nyilatkozataimban rávilágítottam egy súlyos, aktuális erkölcsi problémára a demokrácia hitelvesztése fenyeget, ha polgárjogot nyer az a felfogás, hogy a jó cél bármilyen módszert szentesít, és például a választási ígéretek semmire nem köteleznek. Ez nem kampányüzenet. Nemzetközileg és itt hon is a politika hitelességét kell helyreállítani, s ez nem lehetséges, ha alapkérdéseket szőnyeg alá söprünk. Ugyanakkor világos, hogy nemcsak a költségvetési egyensúly, de a hitelesség helyreállítása érdekében is olyan intézkedésekre van szükség, amelyek pontos menetrendet, határidőket követnek, egyúttal biztosítják Magyarország hosszú távú és fenntartható fejlődését.

— Nem volt ez megkésett nyilatkozat a választások és a Gyurcsány-csomag elfogadása után?

— Utólag úgy látom, hogy az országgyűlési választási kampány idején meg kellett volna ismételnem, amit újévi beszédemben mondtam: a felelős döntéshez információra van szükség; a kampánynak arról kell szólnia, hogy a pártok milyen módon akarnak úr rá lenni a gazdasági nehézségeken, mi fog történni a választások után.

— Akkor menjünk kicsit vissza az időben! Az idei költségvetésről már tavaly decemberben, elfogadása pillanatában tudni lehetett, hogy tarthatatlan, összeomlik, csak a választásokig szól. Például a már említett számvevőszék véleményéből is sejteni lehetett ezt. Nem lehetett volna már akkor szólni, esetleg megvétózni az költségvetési törvényt?

— Valóban az Állami Számvevőszék is határozott jelzéseket adott a különböző kockázati faktorokról. Az elnök azonban nem vállalhatja át sem a kormány, sem a költségvetést megszavazó parlament felelősségét. Azt is figyelembe kell venni, hogy a költségvetési törvény ellen az alkotmányossági vétó gyakorlatilag lehetetlen. A számokat, az összegek nagyságát ugyanis egyetlen alkotmánybíróság sem vizsgálja. Alkotmányossági kérdés csak olyasmi lehet, mint például ha a bíróságok nem kapnának pénzt a következő évre. Ilyen azonban nem fordul elő. A politikai vétó viszont elvileg szabad elnöki jogkör. De egy törvény visszaküldése a parlamentnek olyan eszköz, amelynek a politikai súlyát és következményét mérlegelni kell. Eddig akkor emeltem politikai vétót, amikor úgy éreztem, hogy ami az adott ügyben folyik, erkölcsileg vagy szakmailag tarthatatlan. Így például a fogyatékossággal élők jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosítása esetében, mert egyszerűen szemérmetlenség azt mondani, hogy nem végeztük el tíz évig a középületek akadálymentesítését, ezért most adunk magunknak még hét évet. De - a pártingatlanokról szóló törvény estében - hasonlóképpen nem engedhető meg az, hogy a kampány elején a birtokon belül lévő pártok gyorsan eladják több százmillió forintért az államtól használatra kapott ingatlanaikat. Vannak bizonyos erkölcs- és ízlésbeli határok. Ez a két ügy le is került a napirendről. Legutóbb a mentelmi joggal kapcsolatos törvényt küldtem vissza, mert alapvető jogi hibáktól hemzsegett, és alkalmazhatatlan volt. A költségvetésre visszatérve, nemcsak nem az elnök felelőssége, hogy tartható lesz-e a költségvetés, hanem a visszaküldésnek praktikus haszna sem lenne: a kormányoldal néhány nap múlva ismét megszavazná. Hiszen az állam működéséhez valamilyen érvényes költségvetés mégiscsak kell.

— Mindenki szorongva várta, hogy aláírja-e a Gyurcsány-csomagot. Végül zöld jelzést adott a megszorításoknak. Az Alkotmánybíróság egykori elnökeként nem érzi úgy, hogyha a csomag egyik-másik pontja nem állja ki az alkotmányosság próbáját, akkor önt presztízs veszteség éri?

— Egyáltalán nem. Az elnök akkor kér előzetes normakontrollt, ha valamely törvényi rendelkezést minden kétséget kizáróan alkotmányellenesnek tart. A megszorító törvénycsomag vonatkozásában voltak olyan kérdések, amelyek kapcsán felvethetők alkotmányjogi kérdések. De csupán felvethetők. Miután végignéztem az Alkotmánybíróság összes adójogi határozatát, azt kellett mondanom, a megszorítások eleme sem olyan, hogy a testület - az én szakmai ítéletem szerint - megállapítaná az alkotmányellenességet. Ettől függetlenül persze lehet, hogy az Alkotmánybíróság bizonyos rendelkezések kapcsán másként határoz majd. Egyik kedvenc amerikai szerzőm azt mondja: a bíróság bölcsességét mindenki saját kockázatára veszi igénybe. Az elnök ilyen kockázatot nem vállalhat. Nekem -amennyire csak tőlem telik - biztosra kell mennem. A köztársasági elnöknek ugyanis e hatásköre alkalmazása során azt is mérlegelnie kell, hogyha csak egyetlen rendelkezést is megkérdőjelez, az egész törvény nem lép hatályba.

— Milyen megfontolásból vetette el az alkotmányos aggály híján is alkalmazható vétó lehetőségét?

— Az alkotmányossági vétótól élesen meg kell különböztetni a politikai vétót. Ez utóbbi esetében az államfő bármilyen politikai szempontot figyelembe vehet. Ahogy az aláírást követő közleményben jeleztem is, azt mérlegeltem, hogy az adott költségvetési helyzetben és nemzetközi gazdasági környezetben az ország érdeke az volt, hogy azonnali lépést tudjon felmutatni. Rajtam tehát az múlott, hogy cselekedünk-e, vagy fenntartom a bizonytalanságot. Mindenki tudta - az ellenzék is -, hogy valamit tenni kell. Hogy merre indul az ország, tehát hogy a kormány és parlamenti többsége milyen megoldást választ, nem a köztársasági elnök felelőssége, hanem a választásokon győztes koalícióé. Sőt az ellenzéké is annyiban, hogy a parlamenti vita során kifejtheti a véleményét, alternatívákat kínálhat, megállapodásokra juthat.

—Abban valóban egyetértés van, hogy az államháztartás helyzete súlyos, ezért tenni kell valamilyen lépést Ám a kormány az elmúlt évek hibáinak terhét most főként a társadalom kiszolgáltatottabb rétegeire és általában a magyar vállalkozásokra hárítja. Van-e lehetősége arra, hogy jelezze, más terápia is lehetséges, mint amit a kormány alkalmaz?

— A fentiekből i következik, hogy megtettem, amit egy elnök megtehet. A csomagot rendhagyó módón egy kommentár kíséretében írtam alá. Ebben azt az elvárást fogalmaztam meg, hogy az áldozatoknak legyen értelme. Nagyon jól tudom én is, hogy az állami bevételek mostani növelése milyen áldozatot követel az emberektől és a gazdaságtól is. Ez volt a kormány első lépése. Az elnöknek nem feladata, hogy döntsön a gazdaságpolitikáról, nem javasolhat más megoldást a kormánynak. De megjegyzem, nem is tudna: egy ilyen program kidolgozásához hatalmas szakmai és szervezeti háttér kellene. Azt azonban jeleztem, hogy ez a megszorító csomag így önmagában nem áll meg. Látnunk kell a következő lépéseket, tudnunk kell, mi a menetrend, melyek a határidők. De hiszen ezt mondtam már újévkor is, ezt ismételtem meg az Országgyűlés nyitóülésén. A sajtó sokszor csak magáról a döntésről tudósít - az elnök aláírta a megszorítócsomagot -‚ de a finom üzenetekre nincs füle. Ez történt akkor is, amikor átadtam kormánytagok kinevezési okmányát, s Max Weberre hivatkozva beszéltem a szakszerű és semleges közigazgatás fontosságáról. A miniszterelnök megteheti, hogy főosztályvezetői szintig átpolitizálja a közigazgatást, ám ez kihat az államszervezet egészére. Például megnő a független intézmények kiegyensúlyozó szerepe. Ez olyan megfontolás, amelynek azén tevékenységemben lesznek következményei. Sajnos erről a megszólalásról sem adott hírt a sajtó.

— A kerekasztal-tárgyalások egyik fontos szereplője volt, így a jelenlegi közjogi struktúra az ön keze nyomát is magán viseli. Ön is érzi azt a reformkényszert, amely a politika egyes szereplőinél tapasztalható, akik a parlamenti létszámtól a választójogi rendszeren át a közigazgatásig és az önkormányzatokig mindent meg akarnak változtatni?

— Ismerjük a jelszót: semper reformare, azaz mindig reformálni. Ez ugyebár a nagy konzervatív struktúrák fennmaradásának titka. De komolyra fordítva a szót, számos olyan terület van, amelyik valóban megérett a változtatásra. Más országok parlamentjeit látva például mindig tudatosul bennem, hogy parlamentünk épületét egy másik országra méretezték. Igaz ez a létszámra is. Demagógia ugyanakkor arra hivatkozni, hogy a kevesebb képviselő olcsóbb parlamentet jelent, hiszen egy ilyen változtatás növelné a szakértői apparátus lét számát. A parlamenti létszám csökkentése alkalom lenne az egész választójogi rendszer megreformálására is. A mostani szabályozás a rendszerváltozás idejének megfontolásait őrzi, jól emlékszem, milyen érdekellentétek kiegyensúlyozására javasoltuk annak idején. Ami a régiók kialakítását illeti, sem a II. Józsefet idéző tervekkel, sem a megyerendszer megváltoztathatatlanságát képviselő véleményekkel nem tudok azonosulni. Nem látom ugyanis a pontos célokat és indokokat. Ne feledjük, régóta nem a Szent István-i megyehatárok közt élünk De az átalakítás nem kezdődhet a régiók határainak kijelölésével vagy egy székvárosaspiráns győzelmével. Minden reformlépést meg kell előzniük a megfelelő hatástanulmányoknak, minden változtatást alaposan elő kell készíteni. Ehhez először a célt kellene világosan látni. Csak a költségek csökkentése, az "ésszerűsítés" nem lehet az. A kérdés: milyen szempontból kell ésszerűnek lennie?

— Van véleménye arról, hogy milyen mértékben kellene csökkenteni a jelenlegi 386 fős parlamenti létszámot?

— Mint említettem, félrevezető a probléma leszűkítése a létszám kérdésére. Ha meg kívánjuk tartani választási rendszerünk fontosabb elemeit, különösen az egyéni választókerületeket, akkor nehéz alább adni, mint 200-220 képviselő. Ez a nemzetközi gyakorlattal összevetve is arányos lenne.

— A parlament a választások után nem szavazta meg az ön által a legfőbb ügyészi posztra jelölt Horányi Miklóst. Van már új jelöltje, netán jelöltjei? Az egyik párt szerint több személy közül kellene választania a parlamentnek.

— Egy jelölt lesz, mert ez felel meg az alkotmánynak. Az elnök jelöl, nem pedig választékot kínál. A többes jelölésnek gyakorlati értelmét sem látom, ráadásul kidolgozott és alkotmányba foglalt eljárási rend nélkül legfeljebb szétszavazáshoz vezet. Az én dolgom megtalálni az alkalmas jelöltet, a parlamentnek pedig mérlegelnie kell, hogy elfogadja-e ezt a személyt.

— Szakítva a korábbi szokással, a parlamenti pártokkal való egyeztetés nélkül tette meg javaslatát. Jelezte, ezen most sem kíván változtatni. Nem tan újabb kudarctól?

— A legfőbb ügyész pártatlanságához, sőt még annak a látszatához is hozzátartozik, hogy a pártok nem tesznek javaslatot a személyére. Az alkotmányos feltételeken és a szakmai alkalmasságon túl pedig nem is lehetnek elvárásaik vele szemben. Az ügyészség tekintélyét a magas szakmai színvonalú és pártatlan működés alapozza meg, nem a bármelyik párt szája íze szerinti személyi vagy szervezeti változtatások. Ez utóbbiak megtétele kizárólag a megválasztott legfőbb ügyész felelőssége. E mellett az elvi-megfontolás mellett a végsőkig kitartok. Nem azén fejemre hull vissza, ha a parlamenti többség elutasít egy alkalmas jelöltet. Most is szeretném megerősíteni, hogy nagyra becsülöm Horányi Miklóst, aki nagyon jó legfőbb ügyész lett volna. Hasonló kvalitású személyt fogok jelölni ősszel a parlament első ülésnapján.

— Egyik nemrég tett nyilatkozatából a magyar diplomácia bírálata volt kiolvasható. A kormányfő új, kezdeményező magyar külpolitikai stratégia kidolgozását hirdette meg. Elvárja, hogy az Ön véleményét is figyelembe vegyék ennek kialakításakor?

— Az alkotmányos helyzet világos: a köztársasági elnök a mindenkori kormány külpolitikáját képviseli. Az államfőnek nincs önálló külpolitikai koncepciója. De van mozgástere ahhoz, hogy az általa fontosnak ítélt értékek határozott megjelenítésével "színezze" a magyar külpolitikát. Ennek jegyében vetettem föl az ENSZ-ben, majd Bush elnökkel találkozva az emberi jogok és a terror elleni küzdelem összeegyeztetésének kérdését. A zöldelnökök együttműködése olyan kezdeményezés volt, amelynek helyességét egyre több külföldi partner igazolja vissza. Március 15-én a nemzetpolitikáról beszéltem - roppant módon sajnálom és fájlalom, hogy a kitüntetési vitára figyelő sajtóban ebből szinte semmi sem jelent meg. Azt fogalmaztam meg, hogy másként, az ottani helyzetnek megfelelően kell kezelni a különböző országokban élő határon túli magyarság problémáit, továbbá másként a szórvány- és másként a tömbmagyárság gondjait. A nemzetpolitikát ki kell szabadítani a belföldi pártpolitika béklyójából, s az nem szólhat arról sem, hogy az egyes szervezetek miként függenek az anyaországi segélyek köldökzsinórján. Természeten támogatni kell a magyarlakta területek gazdasági fellendülését és a kulturális intézményeket. Ezért kezeményeztem párbeszédet a határon túli magyar értelmiségiekkel; az első találkozó tanulságos és megrendítő volt számomra.

— Szlovákiában nemrég olyan kormány alakult, amelynek egyes pártjai durva, az európai normákkal összeegyeztethetetlen támadásokat intéztek a magyar kisebbség ellen. Tervez valamilyen fellépést ebben az ügyben?

— A magyar diplomácia gyorsan reagált a fejleményekre. Figyelemmel kísérem a történéseket, ha eljön az ideje, megszólalok. Vannak kész terveim, mikor, kivel, hogyan vegyem fel a kapcsolatot, ha erre szükség lesz.

— Lát-e összefüggést az augusztus 20-i kitüntetések elmaradása ás aközött, hogy március 15-én élénk visszhangot kiváltó vitába keveredett a pártállam prominenseit is állami elismeréssel díjazó kormánnyal?

— Nem látok. A forradalom ötvenedik évfordulójának jelentősége indokolttá teszi, hogy az idén március 15., és október 23. legyen a legmagasabb kitüntetések adományozásának napja, amelyre egyébként a törvény évi két alkalmat ír elő.

— A magyar forradalom ás szabadságharc ötvenedik évfordulójára készülve azt kérte minden érintettől, hogy október 23-án egységesen ünneplő nemzet képét mutassuk a világnak. Ez jogos igény, csakhogy 1848-cal ellentétben 1956 máig érzelmi viharokat kavar.

— Március 15. akkor lett igazán nemzeti ünnep, amikor a XIX. század végén a forradalom kortársait felváltotta egy új generáció. Mostanában sokat gondolok egy festményre, a nagybányai iskolához tartozó Réti István művére, a Honvédtemetésre. Megrázó kép: megtört, öreg, szomorú emberek viszik a tépett, kifakult negyvennyolcas zászlót. Olyan emberek, akik a szabadságharcban való részvételük miatt kimaradtak a késői fellendülésből. Ugyanakkor ez az a kor, amikor majdnem nem minden településen Kossuth Lajos utca lett a fő utca neve, és "a közadakozásából" egymás után emelték a Kossuth-szobrokat... Az új nemzedék tagjai saját érzéseiknek találtak alapot az ötven évvel korábbi forradalomban és szabadságharcban. Ők foglalták kánon március 15. immár, örökérvényű jeleneteit és szerepeit. Hasonló generációváltást élünk meg az ötvenhatos forradalom kapcsán. Az utolsó olyan nemzedék tagja vagyok én is, amelyik tudatosan élte meg ötvenhatot. Ezért a forradalom számomra személyes ügy, személyes emlék. Még köztünk vannak azok, akiknek az életét tönkretette a forradalmat követő megtorlás, s akiknek a sérelmeit az állam 16 éve próbálja orvosolni. Az elveszett éveket azonban semmilyen rehabilitálás, járadék, kitüntetés nem képes visszaadni. Van az évfordulónak egy másik fontos szempontja is. Meg kell értenünk, hogy ‘56 nem csak a miénk Nem egy államfő lelkesen mesélt arról, mit jelentett számára a magyar forradalom. Ők az akkori fiatalságukra és lelkesedésükre is emlékeznek velünk. S nemcsak az elnökök, hanem bizonyosan népük is felidézi az együttérzést, a menekültek befogadását. Azt is, hogy a forradalommal s különösen annak kegyetlen leverésével leesett a hályog számos nyugati baloldali szeméről, végre tisztán látták a szovjet kommunizmus valódi természetét. Forradalmunknak a szó szoros értelmében világtörténelmi jelentősége volt. Az ötvenedik évfordulóra a világgal együtt való emlékezés számomra egy szertartás. Mindenkinek joga van külön ünnepelni, kifejezni, hogy mit gondol a forradalomról és a mai politikai helyzetről. De legyen egy hely és egy pillanat, amikor mindezt félretesszük, s úgy viselkedünk, mintha templomban lennénk. Ekkor és itt együtt lesz a világ Magyarországgal, és azt szeretném, ha minden ötvenhatos és az egész ország képviseltetné magát. A nyáron Poznanban voltam, az ottani ötvenhatos fel kelés 50. évfordulóján. Ott is vannak politikai ellentétek, de a résztvevők együtt voltak három órán át, ismét átélték az ötven évvel ezelőtti egységet. Erre nekünk is képesnek kell lennünk. Ismét sokszor látjuk majd az októberi felvételeket. A tüntető tömeget, az arcokat. Nem a gyűlölet, hanem a felszabadult öröm tükröződött az arcokon. Azt az érzést, amelyet én is átéltem azokban a napokban, kellene most felidéznünk.

— Meggyőző, ahogy a közös ünneplésről beszél de például Wittner Mária álláspontja is érthető, aki nem tudja összeegyeztetni a lelkiismeretével, hogy egykori halálraítéltként együtt legyen az ünnepen azokkal, akiket a forradalmat eltiprók örököseinek tart. Hogyan szeretné meggyőzni őt ér társait?

— Minden ötvenhatos szervezetet tárgyalásra hívok. Megpróbálom megértetni velük, hogy mit és miért szeretnék közösen ünnepelni. Ennél többet nem tehetek. A pártokat is hívom, mert nem folytatható az a szokás, hogy az állami megemlékezéseken rendre nincs ott a mindenkori ellenzék. Fontosnak tartom, hogy a határon túliak és az ötvenhatos emigráció is képviseltesse magát az ünnepségen. És alapvető elvárás, hogy '56 résztvevői ne csak a maguk rendezvényein, hanem az állami ünnepségeken is beszéljenek.

Szerető Szabolcs - Villányi Károly, Magyar Nemzet, 2006. augusztus 19.