fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A tűzijáték nem lett volna megtartható!
2006. augusztus 21., 12:00
Lázár János az augusztus 20-i tűzijáték-katasztrófa kapcsán a Fidesz nevében együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, egyben jobbulást kívánt a sérülteknek. Köszönetet mondott a kiemelkedő, sokszor emberfeletti munkát végző mentősöknek, tűzoltóknak, rendőröknek, és az ő munkájukat segítő polgároknak.

"Navracsics Tibor frakcióvezető úr felkért, hogy a Fidesz védelmi kabinetjének vezetőjeként tájékozódjak a tegnapi eseményekről, vegyem föl az ORFK-val, a katasztrófavédelmi főigazgatósággal, rendészetet felügyelő miniszterrel a kapcsolatot a helyzet tisztázása érdekében" - kezdte sajtótájékoztatóját Lázár János.

"Szeretném a Fidesz Magyar Polgári Szövetség együttérzését kifejezni a tegnapi tragédiában elhunytak hozzátartozóinak, másrészről pedig a több, mint kétszázötven sebesültnek kívánunk javulást" - folytatta a Fidesz képviselője. Hozzátette: "Szeretnék köszönetet mondani a tegnapi napon kimagasló teljesítményt nyújtó mentőszolgálatnak, a magyar tűzoltóknak, illetve a rendőröknek, akik igyekeztek a menthetetlent menteni, és természetesen azoknak is, akik civilként, egyszerű járókelő polgárként, vagy az események résztvevőjeként segítettek a rendőröknek, mentőknek, és a tűzoltóknak a gyerekek, fiatalok, vagy épp az idősek mentésében".

Lázár János hozzátette: a Kormány már nem vizsgázott ilyen jól, a Fidesz képviselője felszólította a kormányzati szerveket, hogy fejezzék be az egymásra mutogatást.

"Ki az az ember Magyarországon, aki ezt a súlyos katasztrófát megakadályozhatta volna, ki a felelős a történtekért?" - tette fel a kérdést a fideszes politikus, megjegyezve: a tűzijátékot szervező Miniszterelnöki Hivatalban meg kell lennie annak a személynek, aki döntéseket hozhatott volna a tűzijáték kapcsán, a rendezvény idején.

A Szövetség képviselője hangsúlyozta, a vonatkozó jogszabályok szerint, ha vihar közeledik, a tűzijátékot nem lehet megtartani, illetve amennyiben mégis elkezdődött, úgy azt le kell azt állítani.

Mint mondta, a gyülekezési törvény részletes szabályokat állapít meg egy ilyen méretű rendezvény megtartása esetén, a szervezők, megrendelők felelősségére vonatkozón.

Hozzátette: a katasztrófavédelmi törvény rögzíti, mi a felelőssége katasztrófahelyzetekben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, illetve a katasztrófahelyzet megelőzésében Budapest védelmi bizottságának. Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága fideszes elnöke megjegyezte: az Országos Meteorológiai Szolgálat már a kora esti órákban pontos jelzéseket adott a közeledő viharról, így a katasztrófavédelemnek döntéseket kellett volna hoznia.

A 155/2003-as, a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló kormányrendelet rendelkezik arról - folytatta a Fidesz képviselője, hogy erős szélben a pirotechnikai termékek felhasználását el kell halasztani, s amennyiben elkezdték a tűzijátékot, azt le kell állítani.

Lázár János kijelentette: a Fidesz helyesli a kormány azonnali vizsgálatát, és a nyilvánosság folyamatos tájékoztatását kéri, egyben hozzátette: remélik, hogy nem tart hetekig a vizsgálódás, hanem néhány órán belül pontos választ kaphatnak a polgárok.


fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Tragédiába torkollott a tűzijáték
Cikk: Vihar Budapesten: a Dunában találták meg a vihar negyedik áldozatát
Cikk: Kormánytájékoztató meterológus sajtótájékoztató helyett
Cikk: Hiába figyelmeztetett a plébános
Cikk: Demszky alkalmatlan védelmi vezetőnek
Cikk: A tűzoltóparancsnok szerint is le kellett volna állítani a tűzijátékot
Cikk: Szilvásy: Gál J. és Demszky is leállíthatta volna, de felelős nincs
Cikk: Tarlós: A tömegrendezvényekre katasztrófa-akciótervet kell kidolgozni
Cikk: A pirotechnikai szabályzat szerint nagy szélben le kell állítani a tűzijátékot