fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hiába figyelmeztetett a plébános
2006. augusztus 21., 16:33
Életveszélyessé vált a budapesti Március 15. téren álló katolikus templom a vasárnapi esti vihar nyomán, az épületet körülzárták, a szél annyira megbontotta a tetőt, hogy azon keresztül át lehet látni a tér túloldalára - közölte a templom plébánosa hétfőn az MTI-vel.

A híradások szerint húsz embert vittek el a mentők a vihar után a helyszínről, ahol a templom tetejéről lehulló cserepek okoztak sérüléseket - mondta Osztie Zoltán, aki a történtek miatt hétfőn reggel azonnal felvette a kapcsolatot a fővárossal.

Tájékoztatása szerint a rendőrség és a tűzoltóság ideiglenesen szalaggal körbekerítette az épületet, a Fővárosi Önkormányzat pedig szakembereket küldött a helyszínre, ahol megkezdték a károk felmérését.

Osztie Zoltán rámutatott arra, hogy a főváros tulajdonában és a katolikus egyház használatában álló Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén a Belvárosi templom belsejében egyelőre csak egy-két helyen tapasztaltak beázást, a károk itt nem jelentősek.

Az épületet azonban gyorsan be kell fedni, hiszen ha eleredne az eső, a víz behullana a templom belsejébe - hangsúlyozta, hozzátéve: jelentős területen nincs cserép a tetőn, a tetőszerkezet mintegy harmada súlyosan sérült a viharban, a két torony közötti részen szinte semmi sem fedi a templomot.

A plébános július 19-én sajtótájékoztatón figyelmeztetett a templom állapotára, aggodalmát fejezve ki amiatt, hogy a toronyból lehulló vakolatdarabok és tetőcserepek előbb-utóbb tragédiát okoznak.

MTI - fidesz.hu