fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Zárt peronok, beléptető rendszer mától a Nyugatiban
2006. augusztus 24., 12:23
A MÁV a menetjegy nélküli utasok miatt, illetve az évenete több milliárd forintra tehető bevételkiesés csökkentése és az utazási kultúra megváltoztatása érdekében arról döntött, hogy zárt peronos jegyellenőrzési rendszert vezet be a Nyugati pályudvaron egy pilot projekt keretében.

Mától a vasúttársaság munkatársai a pályudvar 1-9 vágányainál felállított peronkapuknál ellenőrzik az innen induló, illetve az ide érkező utasok menetjegyét, bérletét. Az ellenőrzés kizárólag az elővárosi vonatokat érinti. E járatoknál kevésbé jellemző, hogy az utasokat barátok, rokonok várnák - számukra a peronkapun kívül van lehetőség a várakozásra. A mozgássérültek és gyengénlátók kísérői ingyenes utaskísérői kártyával mehetnek be, de adott esetben a MÁV is biztosít kísérőt.

Úgy tudjuk, a beruházás összes költsége 35 millió forint volt. A peronkapuk kivitelezésére a vasúttársaság meghívásos pályázatot írt ki, amit a Bernecker Kft. nyerte el. Devecz Miklós, a MÁV személyszállítási üzletágának főigazgatója arra számít, hogy a beruházás egy éven belül megtérül. A tervek szerint más budapesti pályaudvarokon, és a megyeszékhelyeken is kiépítik idővel ezt a rendszert - mondta Devecz.


NAPI Online - fidesz.hu