fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tirts Tamás lemondott fővárosi képviselőségéről
2006. augusztus 29., 11:23
Tirts Tamás, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciójának tagja lemondott képviselői mandátumáról. A fideszes politikus elmondta, azért adta vissza mandátumát, mivel jogértelmezése szerint összeférhetetlenség van az önkormányzati képviselői tisztség és a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi tagsága között, amelynek nyáron lett a tagja.

Kupper András, a Fidesz budapesti elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az október 1-jei önkormányzati választás előtt már nem delegálnak új képviselőt a megüresedett posztra. A hátralévő időben ugyanis már csak egy vagy két ülést tart a közgyűlés. A Fővárosi Közgyűlésnek Tirts Tamás lemondásával 66-ra csökkent a létszáma. Az MSZP 24, az SZDSZ 16, a Fidesz-MKDSZ 15, az MDF, valamint a MIÉP-Jobbik egyaránt 5-5 képviselővel rendelkezik. Tagja még a testületnek függetlenként Atkári János főpolgármester-helyettes, aki 4 éve az SZDSZ színeiben lett képviselő. Tirts Tamás 1994-től volt tagja a közgyűlésnek, ahol több cikluson át is vezette a Fidesz frakciót.

MTI - fidesz.hu