fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
VEKE: a metróépítés csak álcázott városrombolás
2006. augusztus 30., 20:03
A VEKE ideiglenes villamosvágányokat követel Dél-Budára, a Fidesz hűtlen kezelésről beszél, amiért újra felbontják a Móricz Zsigmond körteret, Demszky cáfol, a metró projektirodája szerint pedig így kell csinálni mindent, hiszen az elmúlt években aluljárókat építettek, most viszont az aluljárókat csak összekötik a frissen készülő metróállomásokkal.

A 4-es metró állomásainak építése miatt lezárták a Fehérvári utat, októbertől a Kálvin tér, januártól a Fővám tér és a Szabadság híd teljes lezárása következik. Emiatt több mint egy évre megbénul a 47-es, 49-es és a 2-es villamos, valamint a belvárosi buszok és a 83-as troli forgalma is - állapítja meg a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közleménye, amelyet az Indexhez is eljuttatott a szervezet.

"A gödörásást nem a metróépítés teszi szükségessé, hiszen Budapesten már két metróvonalat sikerült úgy megépíteni, hogy a főbb tömegközlekedési eszközök forgalma közben végig fenntartható volt. A Blaha Lujza téri és az Astoria aluljárók építése közben évtizedekkel ezelőtt a villamosok, ideiglenes vágányokon ugyan, de lényegében zavartalanul közlekedtek" - hangsúlyozza a VEKE.

Állítsák vissza a villamosközlekedést!
Éppen ezért a civil szerveződés kéri a városvezetést, hogy a Fehérvári út villamosforgalmát mihamarabb állítsa vissza. Ha ez a kiásott gödör felett már nem is lehetséges, akkor a környező utcákban telepítsenek ideiglenes villamosvágányokat - követelik, amely szerint "ezt Európa bármely normálisan működő városában is" így tennék.

Az egyesület szerint a Kálvin téri és Fővám téri építkezés terveinek átdolgozása szintén elkerülhetetlen: a belvárosi villamosvonalak hosszú hónapokra történő leállítása nem indokolt.

Dilettáns szervezés
A dilettáns szervezésnek a nagy forgalmú 7-es buszok is áldozatul estek: nem tudnak a belső Bartók Béla úton fölhajtani a villamospályán kialakított buszsávjukra, így a dugóban vesztegelnek, állítja az egyesület.

A VEKE szerint a DBR irodától (a négyes metró beruházójától) elvárható volna, hogy legalább a saját honlapját tanulmányozza, ahol ábrákon és szövegesen mutatják be azt a közismert és Európában is alkalmazott módszert, mellyel a metróállomások födémszerkezetét a közúti és a villamosforgalom folyamatos fenntartásával, félpályás útlezárásokkal lehet megépíteni.

Miénk nem ilyen
"A mi állomásaink nem építhetők meg így, az építkezés idején teljes szélességében le kell zárni az utakat" - mondta el a felvetésre az Indexnek a projektiroda vezetője, Gulyás László. Szerinte más utakon a villamosvágányok fizikailag sem helyezhetők el.

Gulyás emlékezett arra, hogy a Blaha Lujza téren a nagykörúti villamosok valóban jártak a metróépítésnél, és arra is emlékeztetett, hogy az Astoriához pedig egy Zagyva-hidat hoztak el, hogy ott bonyolódjon a közlekedés. Ha most kezdenének egyébként ideiglenes villamosvágányokat csinálni, vagy hasonló intézkedéseket tennének, mint egykor az Astoriánál, akkor jelentősen késne a metróberuházás, jegyezte meg Gulyás.

Csak jövőre indul újra a villamosközlekedés a Fehérvári úton
Gulyás egyetért viszont azzal, hogy mihamarabb újra meg kell indítani a villamosközlekedést Dél-Budán. Ez jövő év közepére, július-augusztusra várható szerinte. A Fővám és a Kálvin téren szintén körülbelül egy évig áll a majd a villamosközlekedés, ez várhatóan januártól lesz így (akkortól kell majd körülbelül 12 hónapos forgalomszüneteltetéssel számolni).

Gulyás hangsúlyozta, több száz ember dolgozik, évtizedes tapasztalattal a metróépítésen, annak előkészítésén. A főváros és más hatóságok a terveket elfogadták. Ezek után "nem szakmai véleménynyilvánítás" dilettánsnak és városrombolásnak nevezni mindezt, mondta Gulyás az Indexnek a VEKE minősítése kapcsán.


INDEX - fidesz.hu