Nagy kár persze, hogy ugyanezen közvélemény-formálók mélyen hallgattak egy csendes decemberi napon, amikor arról kellett dönteni, hogy elfogadjuk-e magyarnak határon túli honfitársainkat. Sajnálatos továbbá, hogy a hirtelen megvilágosodottak Szlovákia-ellenes válogatott szidalmai sem színvonalukban, sem mondanivalójukban nem haladják meg a határ túloldalán élő nacionalisták kirohanásait. Hirtelen, minden előzmény nélkül Ján Slota lett a magyar sajtó fekete báránya, a tájékozódni vágyó emberek joggal gondolhatják, hogy minden földi rosszért a zsolnai politikus a felelős. Pedig a felvidéki magyarság hányattatásai nem ma kezdődtek, és túlzás volna azt állítani, hogy a magyar-szlovák viszony közelmúltja felhőtlen. Nem feledkezhetünk el arról, hogy a két országban annak idején sokan vitatták az alapszerződés körülményeit, hogy Vladimír Meciar háromszor alakított kormányt, s hogy a magyargyűlölet legprimitívebb megnyilvánulásai, a fizikai atrocitások sem ma kezdődtek.

Az a legfájóbb az egészben, hogy Kelet-Közép-Európában talán a szlovákok állnak a legközelebb hozzánk, magyarokhoz. Egy államban éltünk ezer esztendőn keresztül, mindkét nemzet életében a római katolikus és a protestáns egyházak formáltak történelmet, szlovákiai magyarok és magyarországi szlovákok mutatják az egymás mellett élés beszédes példáit, hasonló az intézményrendszerünk, a világfelfogásunk, a jövőképünk. És mégis, valahogyan elbeszélünk egymás mellett. Nem utolsósorban a régi vágású, proletár internacionalizmusban edződött politikusok rontják el mindazt, ami pedig normális körülmények között békésen megfér egymás szomszédságában.

Kétségtelen, hogy az új szlovák kormány háttere és összetétele már önmagában is felér egy vaskos fenyegetéssel. A probléma csak az, hogy a Gyurcsány-kormánynak sem politikai tekintélye, sem erkölcsi alapja nem elegendő ahhoz, hogy a felvidéki magyarság érdekvédőjének szerepében tetszelegjen. Ezt az esélyt annak idején eljátszották, a határ túloldalán élő magyarok többségének a budapesti vezetés ma már éppen olyan távoli, mint a Fico, Slota és Meciar fémjelezte "hazai" kormány. Demagóg és szélsőséges volna az új szlovák kabinet? Erre a kérdésre mintha nem mernének válaszolni Gyurcsányék, de legalábbis farizeus módon nyilatkozgatnak. Elsőként fogadják az új szlovák külügyminisztert, de szabadjára engedik az indulatokat, ha néhány testi és lelki kiskorú magyar zászlót éget. A nemzetközi fórumokon hallgatnak, mellébeszélnek, ködösítenek, de a futballhuliganizmus ellen fel akarnak lépni. Mintha a zászlólengető gyerekek begyűjtésével meg lehetne oldani a kétoldalú kérdéseket.

A Göncz Kinga-féle régi-új magyar külpolitika máris megbukott az első komoly vizsgán. Valójában semmiféle stratégiával nem rendelkeznek, halvány fogalmuk sincs arról, milyen konkrét lépésekre volna szükség a szomszédságpolitikában. Ösztönük és eddigi tapasztalataik alapján úgy vélik, az a legjobb, ha csendben maradnak, majd csak megmondják Brüsszelben, hogyan tovább.
Nem jó érzéssel írom le, de ehhez képest Horn Gyuláék briliáns nemzetpolitikusok voltak.

Szentesi Zöldi László Magyar Nemzet, 2006. augusztus 31.