Jól mutatta ezt a libanoni síita milícia, a Hezbollah támadására adott izraeli választ elítélő határozat az Európa Tanácsban. A strasbourgi testület "aránytalannak" minősítette a válaszcsapást, azzal vádolva Izraelt, hogy "válogatás nélkül támad polgári célpontokat" Libanonban. Az olasz kormányfő "túlzottnak" nevezte az izraeli reagálást. Jostein Gaarder norvég író, filozófus a Sophie világa című nemzetközi sikerkönyv szerzője egyenesen etnikai tisztogatást és gyermekek megölését vetette Izrael szemére, azt állítva, hogy ezzel a zsidó állam eljátszotta a létezéshez való jogát.

Izraelben elképedve fogadták a fenti nyilatkozatokat. Az ottani lakosság és a sajtó döbbenten konstatálja Európa érzéketlenségét aziránt, hogy egy ENSZ-határozat alapján, törvényes keretek között megalakult, demokratikus államot, illetve annak polgárait nap mint nap fegyverrel, rakétákkal és öngyilkos merényletekkel próbálnak megsemmisíteni szélsőséges nézeteket valló terroristák. Az izraeliek úgy érzik, hogy ezeknek az akcióknak szinte semmilyen visszhangjuk nincs Európában, ám ha Izrael egy idő után visszavág (akár Gázában, akár a Jordán nyugati partján, akár Dél-Libanonban), akkor felhördül az öreg kontinens, és "aránytalanságot" meg "eltúlzott reagálást" emleget. Szerintük jó példa a hangulatra, hogy amikor Tony Blair brit kormányfő - ritka európai kivételként - megpróbálta Izrael szemszögéből megmagyarázni a július 12. utáni fejleményeket, amúgy sem szárnyaló népszerűségi mutatója tovább zuhant.

Gyengülő európai támogatás

A közhangulat eltolódása konkrét számokban is testet ölt. A Pew Research Centre brit közvélemény-kutató intézet több országban végzett reprezentatív fölmérést arra vonatkozóan, melyik féllel rokonszenvezik inkább a lakosság az izraeli-palesztin viszályban. Eszerint Izrael csak az Egyesült Államokban (48:12) és Németországban (38:18) élvezi a lakosság nagyobbik hányadának a szimpátiáját (100-ból hiányzó rész: nem tudja eldönteni vagy nem válaszolt). Franciaországban "holtverseny" van (39:39 százalék). Nagy-Britanniában már megfordul az arány (22:29), Spanyolországban pedig háromszor annyian rokonszenveznek a palesztinokkal, mint Izraellel (11:32). Hasonló a helyzet Olaszországban is, míg a muzulmán Törökországban (amely pedig Izrael katonai szövetségese) 62:6 az arány a palesztinok javára.

Itáliában az utóbbi hónapokban számos Izrael-ellenes megnyilvánulás történt (például antiszemita falfirkák megjelenése a római Régi Gettó házfalain). Legutóbb Assisiban egy békemenet során bukkantak fel Hezbollah-zászlók és a síita milícia vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a képmása a tömegben. A felvonulók között ott volt Mohamed Núr Dasan, az itáliai muzulmán közösségek szövetségének vezetője is. A radikális szervezet ellen - egy közelmúltbeli újsághirdetése nyomán - vizsgálatot indított az ügyészség gyűlöletkeltés gyanúja miatt. A Hezbollah zászlainak és Dasannak a megjelenését sokan úgy értelmezték, hogy a szivárványszínű zászlóiról közismert olasz békemozgalom a szélsőségesség felé sodródik. Ebből fakadóan pedig a libanoni ENSZ-missziót igenlő álláspontja Izrael-ellenességben gyökerezik, nem pedig abban az alapvető nézetben, hogy Izrael fennmaradását biztosítani kell. "A baloldalon sokan úgy vélekednek, hogy az ENSZ-misszió voltaképpen kényszerzubbony, amelyet rá kell húzni a gonosz Izraelre, arra az államra, amely ellen a nemes Hezbollah harcol - írta a Corriere della Sera. - Ez a felfogás lényegét tekintve megegyezik azokéval, akik kiprovokálták a (libanoni) háborút".

Viták és ellenszenv Németországban

Németországban, amely az Egyesült Államok mellett Izrael leghatározottabb támogatójának számít, a helyi zsidóság központi tanácsához számos levél, e-mail és telefonhívás érkezett júliusban és augusztusban antiszemita szidalmakkal körítve. Ezekben némely feladó Adolf Hitlerhez hasonlította Izrael, illetve a német zsidóság vezetőit. A német politikai pártok - a parlamenten kívüli szélsőjobbot leszámítva - szilárdan vallják: Izrael léte és biztonsága nem lehet sem vita, sem politikai alku tárgya. Bírálni viszont merik a mindenkori izraeli kormányt, mint tette legutóbb Heidemarie Wieczorek-Zeul. A fejlesztési segélyek minisztere júliusban jogi szempontból elfogadhatatlannak nevezte libanoni polgári célpontok bombázását. Ezzel viszont kivívta a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZJD) a haragját: a szervezet elnöke "zsidóellenesnek" nevezte a bírálatot. Ezzel muníciót adott azoknak a - részben zsidó - bírálóknak a kezébe, akik úgy látják, hogy a ZJD valójában Izrael ötödik hadoszlopa német földön.

A közhangulat német földön is eltolódóban van - és nem Izrael javára. Ez kitapintható abban a vitában is, amelyet Evelyn Hecht-Galinski, a ZJD néhai elnökének, Heinz Galinskinak a lánya folytat a központi tanáccsal. A hölgy a Deutschlandradio adásában elmondta: elviselhetetlennek érzi, hogy a ZJD minden, az izraeli kormányt bíráló kijelentést antiszemitizmusnak minősít. "Sok levelet kapok elkötelezett németektől, akiknek abszolút semmi közük nincs a szélsőjobboldalhoz. Mégsem merik kinyitni a szájukat, mert ha kimondják azt, amit éreznek, nyomban rájuk sütik az antiszemita bélyeget. Sajnos, idáig jutottunk Németországban" - panaszkodott Hecht-Galinski. Szerinte a hangulat azért tolódik el a palesztinok javára, mert az izraeli kormány olyan politikát folytat, amely semmivel sem igazolható.

Nagy-Britanniában az egyszerű zsidók elleni utcai támadások éppúgy megszaporodtak, mint a vezetőiknek küldött gyűlölködő levelek. 2003 óta 17 brit egyetemen volt kísérlet zsidó oktatók és diákok bojkottjára, illetve zsidó diákcsoportok betiltására. A zsidó polgárőr szervezet (Community Security Trust) vezetője szerint mindez az Izraellel és a zsidókkal szembeni ellenségesség erősödését tükrözi a médiában és a brit társadalom egészében.

Jobbról balra tolódó antiszemitizmus

Míg a korábbi évtizedekben Izrael elsősorban az európai baloldal rokonszenvét élvezte, újabban inkább a politikai paletta jobboldalán talál támogatókra az öreg kontinensen. A brit konzervatívok a múltban nem éppen a zsidók vagy Izrael iránti csodálatukról voltak közismertek - manapság viszont a leginkább Izrael-barát pártnak számítanak a szigetországban. Olaszországban, a fasizmus "szülőföldjén", a Forza Italia és az egykori újfasisztának számító Nemzeti Szövetség ma keményebben kiáll a zsidó állam mellett, mint a balközép kormány. Spanyolországban a jobbközép ellenzék élesen bírálta José Luis Rodríguez Zapatero szocialista miniszterelnököt, amikor az arab fejkendővel adta értésre, kivel rokonszenvezik a libanoni háborúban.

A korábban inkább antiszemita álláspontot képviselő európai jobboldal "vezeklésével" párhuzamosan a - többnyire kormányon lévő - baloldal úgy érzi, hogy Izrael elárulta. Ez magyarázza a baloldali pártok (és médiumok) heves támadásait a zsidó állam ellen. A 60-as évekig a szocialista pártok körében jobboldali tulajdonságnak számított az antiszemitizmus, ezért ők ösztönösen Izrael mellé álltak. Az 50-es években például egy baloldali francia kormány látta el atomerőmű építéséhez szükséges technológiával és modern légierővel a zsidó államot.

A hatnapos háború (1967) után a helyzet megváltozott. Izrael nemcsak hogy megelőzte a lerohanására készülő egyiptomi, szíriai és jordániai haderőt, de jelentős arab területeket is megszállt. Az európai szociáldemokraták szemében ettől kezdve a palesztinok lettek az elűzött és elnyomott fél, míg a zsidó államban a baloldal egyre inkább egy neokolonialista regionális szuperhatalmat látott.

A szimpátiavesztés izraeli gyökerei

1967 után megváltozott az izraeli belpolitika is. A Munkapárt, amely 1948 óta jóformán egyedül irányította az országot, kezdett visszaszorulni a jobboldali pártok, nevezetesen a Likud mögé. Az európai baloldal, amely felnézett Golda Meirre mint a romantikus kibucmozgalomból kinőtt szocialista kollektivizálás élharcosára, megdöbbenve látta a Menáhem Begin Likudjának vezetése alatt egyre inkább militarizálódó és rasszistává váló Izraelt. Csalódásában ezért a palesztinok felé fordult. Ez a változás jól nyomon követhető némely liberális hírlap, például a The Guardian irányvonalában. Chaim Weizmann, Izrael első államfője jelentős szerepet játszott abban, hogy ez az újság kezdettől fogva a cionizmus és Izrael állam támogatójának számított. Ma viszont a The Guardian Izrael legélesebb bírálói közé tartozik. A BBC, a finom szavú baloldali establishment bástyája gyakran kap bírálatot Izraellel szembeni elfogultság miatt, amire legutóbb a libanoni háború alatt volt példa.

Nem hagyható figyelmen kívül az Amerikához fűződő viszony sem, amely szintén árnyékot vet Izrael és - főként a baloldali - európai pártok kapcsolatára. Ahogyan Izrael közelebb sodródott az Egyesült Államokhoz az utóbbi évtizedekben, úgy hidegültek el e pártok a zsidó államtól. A "tőkés behemót" iránt érzett baloldali ellenszenv átcsapott Izrael iránti antipátiába. A muzulmán Törökországban - amely egykor Izrael egyetlen barátjának számított az iszlám világon belül - a közvélemény az utóbbi években látványosan Izrael ellen fordult. Ez a fordulat párhuzamosan ment végbe az Egyesült Államoktól való elhidegüléssel, amelynek fő kiváltó oka az Irak ellen indított háború volt.

MTI - fidesz.hu