fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Autonómiatanácsok a román kormánypárt célkeresztjében
2006. szeptember 4., 19:24
Továbbra sem ért egyet a kisebbségi autonómiatanácsok létrehozásával a bukaresti kormánykoalíció legerősebb politikai alakulata, a Demokrata Párt (PD) - jelentette be hétfőn a PD elnöke, Emil Boc.

A politikust idéző román hírügynökségek szerint Boc a kulturális autonómiát szabályozó romániai kisebbségi törvénytervezet kapcsán kijelentette: pártja elutasít minden olyan törekvést, amelynek célja a szegregáció és az ország bármely részén területi autonómia létrehozása.

Boc hozzátette: a kisebbségi törvénytervezet elfogadását valóban kéri a román alkotmány, de ezt a jogszabályt túlzások nélkül és a román, illetve az európai törvénykezéssel összhangban kell elfogadni.

A PD sem az autonómiatanácsok létrehozásával, sem ezek vétójogával nem ért egyet. Ugyanis a román kormány tervezete szerint ezek a testületek megkerülhetetlenek, amikor a kisebbségek oktatási, kulturális intézményeinek létrehozásáról vagy megszűntetéséről, illetve azok vezetőinek kinevezéséről van szó.

A demokraták azt szeretnék, ha az autonómiatanácsok hatáskörét a parlamenti képviselettel rendelkező romániai kisebbségek képviselőit tömörítő országos kisebbségi tanács látná el, de Boc szerint ennek a már évek óta létező tanácsnak sem kell vétójogot biztosítani.

A kisebbségi törvény tavaly megbukott a szenátusban, februártól pedig a képviselőház szakbizottságaiban vitatják a romániai honatyák. A több mint hatvan cikkely közül eddig csak a 18-ig sikerült eljutniuk. A tervezetet a legerősebb kormánypárt annak ellenére ellenzi, hogy azt a bukaresti kabinet elfogadta, és a törvényhozás elé terjesztette.

MTI - fidesz.hu