Egykori történelem tanárként belémhasított a felismerés: a fene, ennek igaza van. Tényleg nem tanultam ilyesmiről ezen államférfiakkal kapcsolatban. S nem is feltétlenül azért nem folyamodtak jeles eleink a nép megkérdezésének e módszeréhez, mert viszonylag kevéssé terjedt el akkoriban az írásbeliség. Sőt, akkoriban még egy közvéleménykutató intézetet sem vehettek volna akár egy zsák aranyért sem. Inkább arról lehetett szó, hogy az úgynevezett feudális királyság sajátos intézménye más módszerekhez szokott. De mindjárt eszembe is jutott, hogy ha már itt tartunk, szintén nem aláírásgyűjtésre specializálódott Kun Béla, Szálasi, Rákosi, de még Kádár apánk sem. Igaz, ez utóbbiak gyakran kértek aláírást az emberektől. A kicsikart-kivert-kikínzott vallomások alá.

Megtudhattuk még e sajátos történelem órán, hogy Istvánnak és Mátyásnak is gyakran kellett olyan döntéseket hozniuk, amelyek bizony nem találkoztak a többség egyetértésével. Gyurcsányunkat hasonló dilemmák gyötrik: tudja, hogy amit most tesz(nek), illetve, ahogy ő mondja: csinálnak, az nem tetszik az embereknek, pedig nincs más út - szerinte. Persze, az átkozott magyar nép már megint elégedetlenkedik. Nem képes megérteni az ország előtt álló kihívásokat, mert túl jól élt az elmúlt hat évben. Csak habzsolta az életet, mint egy dzsentri, a kormány meg fizette a számlát, mint egy katonatiszt. Azaz fizette volna, ha lett volna miből. A számlát valójában most nyújtják be nekünk.

Mi következik mindebből? Először is az, hogy valószínűleg Gyurcsány Ferencnek fogalma sincs a demokratikus kormányzásról - habár korábban a köztársaságnak nem volt nála retorikai nagyobb barátja. István, Mátyás király, vagy éppenséggel a másik Mátyás, Rákosi idejében az éppen fennálló történelmi lehetőségek elég szabad kezet adtak az uralkodónak, pártfőtitkárnak. Aláírást gyűjteni éppen lehetett volna, ha éppen valaki az aktuális tömlöcbe-bitófára stb. vágyott volna. De most demokrácia van, legalábbis eddig nem szóltak, hogy eltörölték volna. Ez pedig éppen arról szól, hogy lehet aláírást gyűjteni,népszavazást kezdeményezni, lehet nem egyet érteni, tiltakozni, tüntetni, sztrájkolni, sőt, taxisblokádot szervezni (ezt ugyan nem lehet, mégis megtörtént - de erről Gyurcsány koalíciós társai többet tudnának mesélni). A demokratikus hatalom-gyakorlás arról szól, hogy nem csak négyévente kérünk felhatalmazást a hatalom megszerzéséhez, hanem közben is minduntalan figyelünk a nép szavára, mert az Isten szava. A demokráciában semmit nem lehet a többség kifejezett akarata ellenére cselekedni, még akkor sem, ha ténylegesen többször előfordul, hogy nem a többségnek van igaza.

A demokratikus kormányzásnak, a jó kormányzásnak nem alapelve például a hazugság. (Az Európai Bizottság szerint a jó kormányzás alapelvei: a nyitottság, részvétel, elszámoltathatóság, hatékonyság és koherencia - Vajon az első és második Gyurcsány-kormány hanyast kapna e "tantárgyakból"?) Nem alapelve, hogy a hatalom megszerzése, megtartása érdekében lehet nem igazat mondani, az igazságot nem teljesen kibontani. Miniszterelnökünk azonban most egy furcsa csavarral már elhazudja a hazugságot is: "Úgy én is tudok programot hirdetni, hogy nem veszek tudomást a tényekről..." - kiáltotta felháborodott szenvedéllyel a kampányértekezleten a Fideszre utalva. Még a küldöttek is kényelmetlenül feszengtek talán, hiszen azért mindenki emlékszik még a tavaszi kampány-ígéretekre, az MSZP-programra, amely nem hogy a tényeket nem vette figyelembe, de közönséges és tudatos hazudozás volt.

Másodszor az is következik a kormányfői beszédből, hogy már az emlékezete is cserben hagyja. Ugyanis a Fidesz négyéves kormányzása sem aláírásgyűjtéssel telt. A kormányzati felelősség nyilvánvalóan más, mint az ellenzéki lehetőség. Ellenben az MSZP nem is oly rég, már a Gyurcsány-korszakban, 2005 őszén büszkén jelentette: az úgynevezett nemzeti minimum elfogadása érdekében aláírásgyűjtést kezdeményez, hogy megtudják, mit gondolnak az emberek, hiszen "nem lehet diktátumokkal kormányozni" (Juhász Ferenc öröbecsű szavai). Hogy aztán ebből mi lett, senki sem tudja, elhalt, mint a betonba ültetett szegfű.

Gyurcsány verbális ámokfutása tehát folyatódott. A küldöttek egyébként többnyire néma csendben figyelték a felszólalókat a kampánynyitón. Olykor azért udvarias tapsra ragadtatták magukat, de egyébként kicsit szomorkás, kicsit gyászos képpel ültek a kriptai sötétségű nézőtéren. A múlt, a jelen vagy éppen a jövő terhei nyomasztották őket? A választ az érdeklődők a Fiumei úti temető sarkán felállított MSZP-s óriásplakátról kaphatják meg. Ezen az szerepel nagy betűkkel kiemelve (hangsúlyozom: a temető sarkán!): ITT NÖVÜNK FEL!. Hja, kérem, így nem is csoda a gyászos hangulat!

Néző László, Magyar Nemzet

fidesz.hu