Magyarországon, Sopron városában a magyar-osztrák határ mellett az európai kontinens kellős közepén születtem 1961-ben, alig néhány hónappal azután, hogy felépítették a berlini falat.
Húszéves voltam, amikor életemben először ellátogattam a városomtól alig 60 km-re levő Bécsbe. Akkor léptem át először a vasfüggönyön.
Magyarországon 1956-os elődeink példáját követve 1989-90-ben kivívtuk a szabadságot. A szocializmus meghátrált és összeomlott.
Számomra megrázó és torokszorító érzés, hogy most itt Strasbourgban - egy, az európai megbékélésben oly fontos másik határvárosban - Sopron és Magyarország képviseletében Európa újraegyesítésének egyik záró pillanatában szólhatok önökhöz.
1989. augusztus 19-én a hírhedt vasfüggöny épp az én városom határában nyílt meg egy civil akció keretében az akkori NDK-állampolgárok egy csoportja előtt, hogy aztán eljuthassunk a berlini fal leomlásához, Németország újraegyesítéséhez. Most pedig - jóval hosszabb folyamat eredményeképpen - Európa újraegyesülése van soron. Ahogyan azt a Szentatya mondta: Európa újra mindkét tüdejével lélegezhet.

Tisztelt Képviselők!
Mi ott, Sopronban, bár vasfüggöny választott el bennünket a szabad világtól, mégis mindig európainak gondoltuk magunkat. Mi, magyarok több mint ezer éve élünk Európa szívében. Meggyőződésem, hogy ha az én hazám a II. világháború után nem kényszerült volna a kommunizmus tévútjára, akkor abban az európai építkezésben, amelyet önök az elmúlt évtizedekben oly látványos sikerre vittek, mi magyarok is a kezdetektől ott lettünk volna.
Ebből a folyamatból nem a saját jó szántunkból maradtunk ki.
Ma már az európai gondolat vonzereje olyan nagy, hogy sokan azok közül is híveinek szegődtek, akik korábban a Varsói Szerződésben és a KGST-ben hittek.

Tisztelt Parlament! Kedves Képviselők!
Talán többeknek is megakadt a szeme ma idefelé jövet a lift mellett egy sok ezer magyar bélyeggel teleragasztott, hatalmas favázra erősített furcsa "borítékon". Ezt a borítékot és benne egy levelet néhány magyar civil polgárember írta Pat Cox elnök úrnak az én városomból. Ezek az emberek felhívták Magyarország polgárait, hogy mindazok, akik támogatják Magyarország uniós csatlakozását, ragasszanak bélyeget erre a borítékra.
Sok ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. Ők ezt írják a levelükben: "Hiszünk abban, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása nemcsak a kormányok, diplomaták és politikusok feladata, hanem a polgároké."

Tisztelt Képviselők!
Mi, magyarok valóban azt valljuk, hogy Európa a jövőnk, s Magyarország a hazánk. Az uniós csatlakozás támogatottsága nálunk nagyon magas. De annál nagyobb a mai politikusok felelősége otthon és az unióban aziránt, hogy a hamarosan bekövetkező tagság ne csalódást, hanem sikert hozzon az egész magyar nemzetnek. Éppen ezért sértőnek és diszkriminatívnak tartjuk az ellenünk bevezetendő, időtartamát és terjedelmét tekintve minden eddiginél szélesebb védzáradékot a csatlakozási szerződésben.
Mi, magyar európaiak a szocialista elnyomás éveiben sokat megőriztünk abból a régi közös európai gondolatból, amire most az új egyesült Európát is építhetjük - immár együtt - közös érdekeink alapján a ma és a jövő nemzedékeinek.

Tisztelt Képviselők!
A most 16 éves Fanni lányom épp húszesztendős lesz akkor, amikor először utazhat Sopronból Bécsbe úgy, hogy nem kell megállnia, mikor átlépi az osztrák-magyar határt. A vasfüggöny addigra már csak rossz emlék marad. Ez a darabja, amit itt a kezembe tartok, a múzeumba való. Mi, európai és magyar demokraták nem engedhetjük meg, hogy ez a rossz emlék valaha is újra életre keljen!
Hajrá Magyarország! Hajrá Európa!

(Elhangzott az Európai Parlament 2002. november 19-i ünnepi ülésén)