fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pokorni: Az emberek elkeseredettek
2006. szeptember 12., 19:30
Pokorni Zoltán szerint érthető, hogy Gyurcsány Ferencet az ország több pontján nem fogadják szívesen, mert a miniszterelnök által megvalósított politika méltán váltott ki elégedetlenséget, indulatot sok emberben - a Fidesz alelnöke erről Salgótarjánban beszélt választási fórumon kedden.

Az elmúlt négy év, és a mögöttünk hagyott négy hónap vérlázító kormányzati politikája joggal háborítja fel az embereket, akik joggal indulatosak és elkeseredettek - fogalmazott Pokorni Zoltán.

A politikus szerint Gyurcsány Ferenc a politikai rendezvényeken szándékosan feszíti a húrt, és provokálja az elkeseredett választókat.

Mint mondta, ezeken a rendezvényeken Gyurcsány Ferenc "elkeseredett, dühös embereknek nagy mellénnyel, mosolyogva magyarázza, hogy az úgy van jól, ha többet adóznak, többet fizetnek, szidja nekik a helyi ellenzéki polgármestert".

A Fidesz alelnöke arra kérte mintegy 600 fős hallgatóságát, hogy ne üljenek fel ennek a provokációnak, "mert ez az egyetlen esélye Gyurcsány Ferencnek, hogy ne a valóságos élet elég súlyos gondjairól kelljen beszélnie".

Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: "október elsején méltósággal és nyugodtan mondjuk el a szavazatainkkal, hogy mindennek van határa, és nem lehet velünk mindent megcsinálni".

A példák között említette, hogy a kormány az adócsökkentési ígéretével szemben adót emelt, vagy azt mondta, nem lesz tandíj, de mégis lett.


MTI - fidesz.hu