Az egyház az első évtizedektől kezdve tisztelte a vértanúkat, vértanúságuk napját megünnepelték és közbenjárásukat kérték. Mindez a hívő nép kezdeményezésére történt, ebben a korban még nem volt hivatalos szentté vagy boldoggá avatási eljárás - írta a budapesti szertartás alkalmából készített összegzésében Ruppert József és Németh Emma szerzetes.

Az egyház elterjedésével együtt nőtt a vértanúk száma, később a hitvallók tisztelete is általánossá vált. A változás a tévedések lehetőségét is magával hozta. Ekkor lett a püspök feladata a hívő nép által tisztelt vértanúk aktáinak kivizsgálása, később ünnepélyes kihirdetése, az úgynevezett szentté avatás, ami lehetővé tette a szent nyilvános tiszteletét.

A szentté avatás fokozatosan átkerült a pápa joghatóságába. Kezdetben nem volt különbség a boldog és a szent között, ezeket szinonimaként használták.

A szentté avatás ma a hitvallók esetében három, a vértanúk esetében két lépcsőben történik, azt megelőzi a boldoggá avatási eljárás. Ennek első szakaszában az illetékes püspöki konferencia támogató nyilatkozata és az Apostoli Szentszék előzetes engedélye alapján abban az egyházmegyében, amelynek területén a szentség hírében álló személy meghalt, megindítják a boldoggá avatási eljárást, kinevezik az azt hivatalosan irányító és bonyolító személyt, a posztulátort.

Ezután az illetékes püspök létrehozza az egyházi bíróságot, amely meghallgatja a tanúkat, megvizsgálja a jelölt életszentségére vagy vértanúságára vonatkozó dokumentumokat, majd a lezárt per anyagát felterjeszti a vatikáni szentté avatási kongregációhoz.

A boldoggá avatási eljárás második szakasza Rómában zajlik. Az ügyet itt egy Rómában élő posztulátornak kell képviselnie. A kongregáció átvizsgálja az egyházmegyéből érkezett anyagot, majd hivatalos iratot ad ki arról, hogy az eljárás egyházmegyei szakaszát szabályszerűen végezték. Kinevezi az úgynevezett relátort, aki a kongregáció részéről irányítja a munkát. Ezután a posztulátor elkészíti a Positio elnevezésű tanulmányt, amely összefoglalja a per anyagát.

Ezt követően a dokumentumot megvizsgálja egy teológusokból álló bizottság. Ha helytállónak találja annak tartalmát, az ügyet a posztulátor kérésére a kongregáció által kinevezett úgynevezett Ponente a bíborosokból és püspökökből álló bizottság elé terjeszti. Alapos megfontolás után e bizottság tesz javaslatot a kongregációnak arra, hogy kérje a pápától egy dekrétum aláírását.

Ha hitvallóról van szó, a dekrétum azt tartalmazza, hogy a jelölt hősies fokon gyakorolta az erényeket, ha pedig vértanúról, akkor a vértanúság tényét igazolja. Amennyiben a pápa aláírja a dokumentumot, a hitvallót akkortól a "tiszteletreméltó" jelző illeti meg, a vértanú számára pedig megnyílik az út a boldoggá avatáshoz.

A "tiszteletreméltó" hitvalló boldoggá avatásához egy, a közbenjárására történt csoda (például természetes úton meg nem magyarázható gyógyulás) bizonyítása szükséges. Ez esetben a teológusokból álló bizottság összehívását megelőzi egy orvosprofesszorokból álló testület döntése. A már boldoggá avatott vértanú szentté avatásához szintén egy csoda bizonyítására van szükség.

A dekrétum aláírása után kerül sor a boldoggá avatásra, ami a helyi egyház számára engedélyezi a boldog tiszteletét. Az eljárás megkezdése a szentség hírében meghalt személy halála után öt évvel történhet meg. A szentté avatás már nemcsak a helyi, hanem az egész egyház tiszteletének kinyilvánítását jelenti.

Salkaházi Sára esetében tíz éve indult meg a boldoggá avatási eljárás, amelynek megindítója a Szociális Testvérek Társasága, a halál helye szerint illetékes megyéspüspök pedig az akkori esztergom-budapesti érsek, Paskai László bíboros volt.

Az eljárás megindításában fontos szerepe volt Szőke Jánosnak, aki megkezdte a dokumentumok gyűjtését, őt a Szociális Testvérek Társasága általános elöljárója 1996-ban posztulátorrá nevezte ki. Paskai bíboros ezután kérte az ügy elindításához a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyását. Miután a konferencia 1996-ban támogatta az ügy elindítását és kérésére megérkezett a szükséges vatikáni engedély, Paskai László kinevezte az egyházi bíróságot, amelynek tagja volt Erdő Péter egyházjogi, Török József egyháztörténeti, Szabó Tamás és Kránitz Mihály teológiai szakértő, továbbá Süllei László jegyző.

A posztulátor és az egyházmegyei bíróság 1998-ban összeállította az aktákat, amelyek hitelességét a vatikáni kongregáció 2000-ben elismerte. Időközben a Szociális Testvérek Társasága Paskai bíboros tanácsára kinevezte a római posztulátort, Ruppert József piaristát, aki megkapta a kongregációtól a jóváhagyást.

A Salkaházi Sára vértanúságát bizonyító dokumentum 2004-ben készült el. Az iratot 2005-ben hagyta jóvá a teológusok bizottsága, majd a bíborosokból és püspökökből álló testület. Végül XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a dekrétumot. A Vatikáni Államtitkárság Erdő Péter bíboros kérésére ez év június 1-jei levelében engedélyezte, hogy a boldoggá avatási szertartást 2006. szeptember 17-én, Budapesten végezzék.

Az eljárás során felhasználták a népbíróság 1945. szeptember 12-i vádiratát, és 1949. február 14-i végzését is, amelyben Dömötör Erzsébetet tíz év fegyházra ítélték. Ő volt az, aki 1944. december 27-én feljelentette Salkaházi Sárát zsidók rejtegetése miatt. Figyelembe vették azt is, hogy a szociális testvért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a világ igazai közé, és a magyar belügyminiszter 1996-ban helytállása elismeréséül posztumusz "Bátorság érdemjelet" adományozott neki.


MTI - fidesz.hu