Tisztelt Kongresszus, tisztelt vendégek, kedves barátaim!

Köszönöm szépen a meghívást, köszönöm szépen, hogy itt lehetek és külön köszönöm Orbán Viktor baráti üdvözlő szavait.

Gyakran fölvetik azt a kérdést, hogy vajon Közép-Európában miért erősebb a vágy a titkos tárgy után, ahogy ez elhangzott, mint Európában általában. Miért erősebb a mi európai álmunk? Miért álmodunk mi évtizedek óta egy egységes Európáról? Nagyon sok magyarázat van erre, én egyetlen egyet említenék csak.

Kedves barátaim, az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló Római Szerződést 1957. március 31-én írták alá. Néhány hónappal a magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után. Akkor indultak meg a perek, kezdték elvinni az embereket, megindultak a halálos ítéletek, és ekkor valami történt. Kis hírben olvashattunk csak róla. De azért a magyar értelmiség és a közép-európai értelmiség és a közép-európai emberek általában ezt észrevették. Észrevették, hogy valami nagyon fontos most megindul. S azt is érezték - nem tudták, csak érezték -, hogy ami most megindul, az az ő jövőjük is. Nem hittek igazán, nem bíztak ebben, nem bízhattak ebben. Nagyon sokan meghaltak úgy, hogy ez az álmuk soha nem valósult meg, soha nem is közeledett a valósághoz. Generációk távoztak abban a tudatban, hogy ők nem tartozhatnak ehhez a folyamathoz, nem kapcsolódhatnak be abba, ami majd elvezet egy egységes Európa létrejöttéhez. Hát ezért hiszem én azt, hogy a mi álmunk erősebb. És mi ezt az álmot megőriztük, megőriztük az elmúlt 12 esztendő alatt is. Megéreztük, hogy itt a nagy lehetőség, s most ez az álom valósággá válik, és ami a legfontosabb, az az, hogy ezt az álmot a jövőben se veszítsük el. Higgyük el, hogy Európának van önértéke is, higgyük el, hogy a mi nemzeti sorsunk Európában van és lesz, higgyük el, ahogy ez az előbb már elhangzott, hogy a nemzeti azonosságtudatunk, összetartozásunk egy egységes Európában sokkal erősebb lehet, sokkal jobban kiteljesedhet, mint amellett, vagy azon kívül.

Igaz, megváltozott a világ. Ötven esztendő áll az európai integrációs fejlődés mögött, s valóban, ma más a helyzet, mint annak idején, amikor a szinte kizárólag kereszténydemokrata politikusok létrehozták az Európai Közösséget. Eltűnt a szovjet imperializmus, egypólusú lett a világ, és még sok minden más történt. Mégis, én biztos vagyok abban, hogy a következő fél évszázad története az európai integráció szempontjából legalább olyan fontos lesz, mint az elmúlt ötven esztendő. Más lesz ez a történet, más lesz ez a történelem, nem hatan, kilencen, tízen, tizenöten vesznek benne részt, hanem huszonöten, huszonheten, és valószínűleg harmincan, vagy akár többen is. Ez egy alapvetően új helyzetet hoz létre, de Európa hivatása, Európa felelőssége megmarad. Higgyünk ebben a felelősségben!

Elhangzott már, hogy Európa a jogra, a normákra épül. Mi áll a jog és mi áll a normák mögött? Erkölcs áll. Erkölcsi normák. És erkölcsi értékek. Ez a mi civilizációnk. Az értékek és normák civilizációja. És Európának a felelőssége az, hogy a jelenlegi globális feladatokba bevigye az erkölcs elemét. Hogy moralizálja, vagy ha úgy tetszik, humanizálja a globalizációt. Senki nem fogja megtenni ezt Európa helyett. És ami ennél még sokkal fontosabb, ezt Európa most már Közép-Európával és ezen belül Magyarországgal együtt fogja megtenni. Nem lesz könnyű. Folyik a konvent munkája. Más lesz huszonöttel. Biztos, hogy alapvetően új intézményekre, új megközelítésekre van és lesz szükség. De mindezek már a mi közreműködésünk mellett fognak létrejönni.

És hogy hogyan történik az újraegyesítés: az egy alapvető kérdés. Én itt csak két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik a mi oldalunk, úgy szoktuk mondani, mindig úgy neveztük, a felkészülés. Igen, én azt hiszem, hogy mi felkészültünk, a magyar gazdaság és a magyar jogrendszer készen áll arra, hogy részese legyen ennek az új világnak. Igen, én azt hiszem, hogy az öltönyünk elkészült, és az öltönyünk jól van szabva. Csak nem mindegy, hogy hogy viseljük. És hogyha a társadalmi szerkezetünk egy ellenkező irányú fejlődésnek indul most a közeljövőben, mint ami Európában történik, hogy ha kettészakad a magyar társadalom és gyengülnek a középrétegek, és gyengülnek a kis- és középvállalatok, és gyengülnek a családi gazdaságok, akkor sokkal nehezebb lesz beilleszkedni. És hogyha a jogszabályaink jóllehet tartalmilag azonosak, mert hiszen már nagyrészt harmonizáltuk a jogrendszert, s amit még nem tettünk meg, azt meg fogjuk tenni a következő másfél esztendőben, tartalmilag nem is lesz gond. De hogyha ezeket a jogszabályokat másként alkalmazzuk, máshogy érvényesül a jog a valóságban, máshogy alkalmazza azokat az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, akkor, barátaim, nagy baj van, és még nagyobb baj lehet.

És a másik megjegyzésem a sokat emlegetett versenyfeltételekre vonatkozik, hiszen a tárgyalási folyamat valóban legfontosabb központi kérdése mindig az volt, s ma is az, hogy mi azonos versenyfeltételeket kértünk, azonos versenyfeltételeket kérünk most is. Nem félünk a versenytől annak ellenére, hogy vannak hátrányaink, mégis úgy érezzük, hogy helyt tudunk állni. Reményeink szerint rendelkezünk azzal a lelki tartalékkal, erővel, ami erre minket alkalmassá tesz.

Én több mint tíz évvel ezelőtt írtam valahol azt, hogy jóllehet mi nagyon jók vagyunk itt Közép-Európában, de úgy érzem, hogy mégsem fogjuk tudni behozni azt a versenyhátrányt, ami abból fakad, hogy az Európai Unió, akkor Európai Közösség egyes tagállamai évi három-, négy-, ötmilliárd eurós forráshoz jutnak a közös költségvetésből. S talán mégsem vagyunk annyira jók, hogy ezt ellentételezni tudjuk. Meg kell mondanom, tévedtem. Tévedtem, mert a hátrányunkból nagyon sokat ledolgoztunk. 1997-ben az egy főre eső magyar bruttó nemzeti össztermék a 44 százalékát tette ki az Európai Unió hasonló adatának, jelenleg ugyanez 52 vagy 54 százalék. Tehát ennek ellenére, a versenyhátrányunk ellenére is tudtunk közelíteni. Tudtunk felzárkózni. Tehát én azt hiszem, hogy nekünk bíznunk kell saját magunkban.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne igényeljük az azonos versenyfeltételeket, és én magam is úgy látom, hogy ezeket - még ha apró kozmetikai javításokra sor is kerülhet Koppenhágában, tisztelt Hölgyeim és Uraim - nem fogjuk megkapni. Ami az első három esztendőt illeti, minden bizonnyal nem fogjuk megkapni. Első eset az Európai Közösség kibővítéseinek történetében, hogy egy új tagállam az első három esztendőben a részére egyébként járó forrásoknak körülbelül 40 százalékát kapja meg, ezzel szemben befizetési kötelezettségeinek 100 százalékosan eleget kell tennie. Ilyen még nem volt, jobb, ha tudjuk! Jobb, ha ezzel tisztában vagyunk! Indok sincs rá voltaképpen, hacsak az nem, hogy nincs pénz, egyébként ez sem fontos - finom kifejezéssel élve -, de a lényeg az, hogy ilyen még nem volt. Most lesz! És én azt hiszem, hogy ettől függetlenül mi ezeket a feltételeket - végül is lehet, némi javítás után - el fogjuk fogadni, el kell, hogy fogadjuk, és ezzel be is fogunk lépni az Európai Unióba, és le fogjuk dolgozni a hátrányunkat - annak ellenére, hogy az első három esztendőben nem lesz könnyű a helyzetünk. Az eddigi bővítéseknél vagy a befizetési kötelezettséget csökkentették, vagy pedig egy visszatérítési mechanizmust érvényesítettek - erről volt szó egyébként még február-márciusban is. Meg kell mondjam, erről ma már nincsen szó, esetleg minimális mértékben, úgy tűnik, talán az első esztendőre nézve.

De nem kell nekünk ezen keseregnünk, én azt hiszem, hogy mi ezzel is meg fogunk tudni birkózni, és az én gondom voltaképpen nem az a néhány száz millió euró, az én gondom ennél sokkal általánosabb jellegű. Az én gondom Európa jövőjével kapcsolatos. És az az, hogy rossz leckét kapunk. Nem jó az, hogy ha tíz új tagállam egy apró kis keserűséggel, egy apró kis csalódásérzéssel kezdi meg a folyamatot. Az sem jó, hogyha a diák azt tanulja, hogy minden eszközzel a saját legszűkebben felfogott, adott esetben pénzügyi érdekeit kell érvényesíteni. Jobb lenne, hogyha a diák azt tanulná, hogy vannak nagy eszmények. Vannak ábrándok. Vannak álmok. És én tulajdonképpen csak egyetlen egy dolgot akarok itt mondani. Akárhogy is alakul a helyzet, ne veszítsétek el ezt az álmot, ne veszítsétek el ezt az ábrándot! Működni fog! Higgyünk benne! Európának lelke van. A lélek csak akkor érvényesül, ha hisznek benne. És ne hagyjuk magunkat kizökkenteni, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni apróságok által. Biztos, hogy szebb, jobb, elegánsabb, becsületesebb, fairebb lenne az, hogyha legalábbis a korábbi kibővítések gyakorlatát követnék. Nem ez történik. El fogjuk fogadni a megoldást, és én azt hiszem, hogy nekünk erőt kell magunkban éreznünk. Tudatában kell lennünk annak, hogy így is meg tudjuk csinálni, és még egyszer mindenkit arra kérek, őrizzétek ezt az álmot, mert ez az álom ez mindennél fontosabb.

Köszönöm szépen!