fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lemondásra szólította fel a magyar kormányt az Európai Néppárt
2006. szeptember 19., 13:48
Lemondásra szólította fel a magyar kormányt a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt kedden Brüsszelben kiadott nyilatkozatában.

A Német Kereszténydemokrata Párt (CDU) kezdeményezésére született nyilatkozat szerint a pártcsoport elnökségét "sokkolták" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemrégiben nyilvánosságra hozott - frakciójának tagjai előtt tett - kijelentései, amely szerint ő és kormánya éveken át hazudott a magyar polgároknak.

A nemrégiben választott magyar kormány ezekkel a kijelentésekkel elvesztette minden szavahihetőségét és politikai legitimációját, mert kirívó és szervezett politikai hazugságok alapján választották meg - áll a nyilatkozatban, amelyet Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke ismertetett.

"A néppárt a szóban forgó politikai hazugságokat nem csupán a magyarországi demokratikus intézmények erkölcsi alapjait ért támadásként értékeli, hanem az alapvető európai értékek elleni támadásként is, amelyek óriási kárt okoztak demokratikus társadalmaink mint egész számára" - áll a dokumentumban.

Felszólította az EPP az MSZP-t és liberális kormánypartnerét is, hogy vonja meg bizalmát a miniszterelnöktől és kormányától, és tegye ezzel lehetővé új választások rendezését, megteremtve annak alapját is, hogy a magyar lakosság demokratikus intézmények iránti bizalma visszaálljon.

Martens és az elnökség végezetül azt kérte az Európai Szocialisták Pártjától (ESZP), hogy szintén foglaljon állást a "súlyos ügyben".

***

Az EPP 2006. szeptember 19-én Brüsszelben ülésező politikai bürója

-megdöbbenését fejezi ki a szocialista magyar miniszterelnök nemrégiben közzétett kijelentései miatt, melyek szerint parlamenti frakciótársainak azt mondta, hogy ő és kormánya éveken át hazudott a magyar állampolgároknak;

-hangsúlyozza, hogy a közelmúltban megválasztott magyar kormány ezekkel a kijelentésekkel minden hitelét és politikai legitimitását elvesztette, mert nyilvánvaló és szervezett politikai hazugságok révén választották meg;

-a miniszterelnök és kormányának politikai hazugságait nemcsak a magyarországi demokratikus intézmények morális alapjai elleni támadásnak tekinti, hanem az alapvető európai értékekkel szembeni támadásnak is, amely összességében hatalmas károkat okoz demokratikus társadalmaink hitelességének;

-azonnali lemondásra szólítja fel a magyar kormányt;

-felszólítja a Magyar Szocialista Pártot és liberális koalíciós partnerét, hogy vonják vissza támogatásukat a miniszterelnöktől és kormányától, megnyitva ezáltal az utat az új választások előtt annak érdekében, hogy helyreálljon a magyar állampolgárok bizalma a demokratikus intézményekben;

-felkéri az Európai Szocialisták Pártját, hogy ebben a komoly ügyben fejtse ki álláspontját.


MTI - fidesz.hu