fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: A rendőrség szóba se állt velünk
2006. szeptember 22., 00:03
Orbán Viktor azt mondta az RTL Klubnak, hogy a rendőrség ma szóba sem állt velük, amikor a szombatra tervezett nagygyűlés biztosításáról akartak egyeztetni.

A Fidesz elnöke azt is elmondta, hogy tegnap két miniszter is megkereste őket, hogy szombati nagygyűlésükön két bombamerénylet is készül, és erről konkrét tudomásuk van.

Orbán Viktor: "Tegnap délután a kormány két minisztere találkozót kért a Nemzetbiztonsági Bizottság és a Rendészeti Bizottság elnökétől. És azt közölte, hogy konkrét ismeretük van arról, hogy robbantásos merényleteket terveznek a 23-án, szombaton esedékes Fidesz-nagygyűlésen. Mi azt gondoltuk, hogy a rendőrséggel közösen ki tudjuk szűrni majd az esetleges rendbontókat, ezért ma délelőtt találkozni szerettünk volna a rendőrség vezetőivel. A mi delegációnk Áder János és Kövér László vezetésével ott is voltak, a rendőrség azonban nem jött el, hanem írt egy levelet helyette az igazságügy-miniszter, amiben lényegében minden felelősséget magáról elhárít. Ezt én egyébként alkotmányos szempontból példátlannak tartom, de a helyzet végül is úgy alakult, hogy a rendőrségnek konkrét tudomása van arról, hogy robbantásos merényleteket terveznek. Ennek megakadályozása érdekében nem tud vagy nem akar semmit sem tenni, és minden felelősséget a résztvevőkre hárít át. Ilyen körülmények között az egyetlen felelősségteljes döntés, ha meg akarjuk védeni a jóakaratú, jó szándékú emberek testi épségét, az volt, hogy elhalasztjuk, nem lemondtuk, elhalasztottuk a rendezvényt."

Riporter: Ez egy nagyon komoly gyanú. Kaptak önök korábban, az elmúlt években bármikor hasonlóan komoly jelzést, vagy mondhatjuk ezt példátlannak?

Orbán Viktor: "Hát, olyan természetű jelzéseket, amelyek inkább a személyemre vonatkoztak, olyanokat kaptunk. De hogy egy rendezvényünkön a hatóságoknak konkrét ismerete legyen arról - ráadásul, ha jól értem, akkor nagyjából beazonosítható elkövetői körrel -, hogy robbantást terveznének Fidesz rendezvényen, ilyen tudomásunk korábban nem volt. Ilyen élményben még nem volt részünk, bár már nem most szagolunk először puskaport."

rtlklub.hu - fidesz.hu