fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megtisztulást!
2006. szeptember 23., 12:17
Rögzítsük a tényeket. Gyurcsány Ferencről vasárnap kiderült, hogy előre megfontolt szándékkal két éven át hazugságot hazugságra halmozott az MSZP és főleg saját hatalma megtartása érdekében. A közerkölcsre még valamit adó polgárok spontán módon még aznap este békés demonstrációra gyülekeztek a Parlament elé. A tüntetés helyszínét azóta sem hagyják el, őrzik, mint az utolsó helyet, ahol még értéke van a becsületnek, a szolidaritásnak, a demokráciának, a szólásszabadságnak, a senki által, semmilyen politikai és gazdaság megfontolásból nem cenzúrázott véleménynek. Valakik nagyon megijedhettek a palackból kiszabadult szellem elsöprő erejétől.

Igazán nem lepett meg, hogy a politikai tüntetéseken soha fel nem bukkanó garázda provokátorok mocskolták be a békés tüntetés tisztaságát, hogy a rendszerváltás zavaros éveiben a politikába beküldött, már-már elfeledett gyanús figurák szállták meg a teret, hogy a Magyar Televízió elleni brutális terrortámadás résztvevői között a futballhuligánok mellett szép számmal képviseltették magukat civil öltözékbe vedlett hivatásos rendőrök és egy hivatásos katona is, hogy az éjjel zavargások egy csapásra félbemaradtak, amint a Fidesz bejelentette: mégsem tartja meg szombati kampányzáró nagygyűlését.
Nem lepett meg az sem, hogy harminc évre államtitoknak minősítették azt az igencsak közérdekű információt, hogy kik is álltak a békés tüntetést megzavaró csőcselék mögött, azon pedig egyáltalán nem is csodálkozom már, hogy ha Lendvai Ildikó könyörgésére, a hazudós kormányfő kérésére se, de még Hiller István kemény hangú felszólítására se álltak el a rendezvény megtartásától a fideszesek, Szilvásy katasztrófaminiszter kiterített bizonyítékaira egyből feltartották a kezüket. Az eseményeket korrekten tudósítani szinte sehogyan sem akaró balliberális média vezényszóra értékeli át a történéseket a hatalom kívánságának megfelelő módon éjjel és nappal, csaknem minden hullámhosszon.

A forint árfolyama ezekben a napokban már nem az államháztartás hiányával, nem az állami adósságállományunk növekedésével, még csak nem is a miniszterelnök erkölcsi megsemmisülésével van szoros korrelációban, hanem azzal, hogy mit mond a Fidesz, ahogy arra a Népszabadság tegnap a címlapján utalt.
Ha tehát a belpolitikai helyzet szinte a robbanásig fokozódik, akkor az MSZP és cselédsajtója szerint meginog a forint, ha a Fidesz az alkotmányos jogával élve mindenáron kampányzáró nagygyűlést akar tartani, akkor zuhan a nemzeti valutánk árfolyama, ha enged a Fidesz, és lemondja a rendezvényét, rögtön erősödik a forint. Vagyis immár nem csupán a kormány dönti el, hogy mennyi demokratikus joggyakorlást engedélyez a népnek, hanem a nemzetközi pénzvilágra is tekintettel kellene lennünk - a jól felfogott érdekünkben. Ilyen kiszolgáltatott helyzetben nagyon régen, de az elmúlt tizenhat évben biztosan nem voltunk.

Ha az extraprofitot és a kamatot kell kiszivattyúzni az országból, akkor részesei vagyunk a globális világnak, de ha a nemzetközi pénzvilág és a hazai milliárdos elit bábkormánya népnyúzó megszorítócsomagot rak a nyakunkba, és lázadni merünk, akkor az a mi belügyünk. Belügynek tekintik a zavargást is, az emberi jogokat durván megsértő rendőri atrocitásokat is, miközben elcsodálkoznak rajtunk, hogy micsoda naiv nép vagyunk, hogy a többség bedőlt a hazudós Gyurcsánynak.
Tudomásul kell tehát vennünk, hogy senki nem oldja meg helyettünk a gondjainkat, és meg kell értenünk, hogy egymásra vagyunk utalva. Ehhez azonban erkölcsi megtisztulásra van szükségünk, amihez az első lépés Gyurcsány Ferenc lemondása.

Magyar Nemzet, Torkos Matild
fidesz.hu