fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: Gyurcsány kampánykörútja provokáció
2006. szeptember 24., 22:58
"Én (...) felelősen és mérséklő hatást kifejtve szeretnék közreműködni ennek a helyzetnek a megoldásában" - mondta el a Fidesz elnöke a TV2 Napló című műsorában.

Orbán Viktor közölte: szerinte Schmitt Pál helyesen tette, hogy elment oda, és a téren bejelentette a Fidesz kezdeményezését, amelynek lényege: Utasítsd el az erőszakot, utasítsd el a hazugságot!

"Ennek a jele ez a fehér szalag, amit hordok" - tette hozzá.

A pártelnök arra a kérdésre, saját döntése alapján ment-e el a tüntetésre Schmitt Pál, vagy ő mondta neki, azt felelte: az alelnök szólt, hogy elmegy a tüntetésre, mire ő azt válaszolta, tegyen belátása szerint.

Szándékosan maradt távol

"Én azért nem mentem el, mert ha elmentem volna, az a benyomás alakulhatott volna ki, hogy a Fidesz áll az egész mögött, illetve a Fidesz ki akarja használni saját céljaira ezt a jelenséget" - fogalmazott a volt miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy semmilyen demokratikus véleménynyilvánítást nincs joga leállítani. Egyetértett ugyanakkor azzal, hogy "az erőszak rossz válasz a hazugságra".

Gyurcsány kampánykörútja provokáció

A Fidesz elnöke szerint a miniszterelnök kampánykörútjának folytatása felelőtlenség, Gyurcsány Ferenc nyilvános fellépése ma provokáció.

Mint mondta, úgy látja, hogy a miniszterelnök és mindenki, aki kormánypárti oldalról megszólalt az interjú szünetében bejátszott összeállításban, "csak és kizárólag a saját pártpecsenyéjét akarja sütögetni ezen az ügyön".

Orbán Viktor megismételte: egy személyben a miniszterelnököt terheli a felelősség a kialakult helyzetért. Kiemelte: pénzügyi, morális és politikai válság kellős közepén van Magyarország, és fenntartotta véleményét, amely szerint az október 1-jei önkormányzati választás egyfajta "bizalmi népszavazás lehet".

Orbán nem venne részt a szakértői kormányban

A Fidesz-elnök szerint a megoldás a következő lenne: felelősségre vonás, garancia, hogy a történtek nem fordulhatnak újra elő, és korlátozott mandátumú szakértői kormány felállítása.

Mint mondta, esze ágában sincs, hogy ez utóbbiban részt vegyen, ennél - mint fogalmazott - sokkal jobban tiszteli a magyar demokráciát.

"Mi kormányra csak demokratikus választások eredményeképpen fogunk menni" - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarországnak békés, demokratikus, gazdaságilag ésszerű válaszra van szüksége.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A polgári kormány idején nem voltak megszorítócsomagok és zavargások
Cikk: Orbán: Az országot nem lepheti el a beteges hazudozás
Cikk: Sosem rejtettem el valós szándékaimat a választók elől
Cikk: Gyurcsányék szervezkedéssel kívánták az Orbán-kormányt megbuktatni
Cikk: Orbán: A kormány elvesztette a jogot, hogy kormányozzon
Cikk: Svábyt is felkészítette Gyurcsány?
Cikk: Én csak kiáltok - interjú Orbán Viktorral
Cikk: A vízválasztó (3.) - Orbán Viktor írása