fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Svábyt is felkészítette Gyurcsány?
2006. szeptember 25., 12:00
Nem tudom, Sváby András, az egyik kereskedelmi televízió vezető "médiaszemélyisége", műsorvezetője, producere, részt vett-e azokon a felkészítéseken, amelyeket Gyurcsány és csapata tartott. ("...fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba " - mondta Gyurcsány őszödi beszédében.)

Lehet, egyeseknek nincs szüksége ilyen külön oktatásra ahhoz, hogy tudják, mi a követendő magatartás.

Ha felkészítették, ha nem, Sváby mindenesetre aligha nyerte el a Nagyfőnök tetszését vasárnap esti, Orbán Viktorral történt beszélgetése miatt. A küldetést nem sikerült teljesítenie, bár, becsületére legyen mondva, erősen próbálkozott, de csak azt érte el, hogy rajta röhög a fél ország. Vagy talán az egész. Ha nem ismerném a hazai médiaviszonyokat, azt hihetném, Svábyt lefizette a Fidesz. De tudjuk, hogy ez nem igaz. Nem a Fidesz húzatja ott általában a nótát.

A műsorvezető (aki normális médiaviszonyok mellett persze nem kaphatna mikrofonengedélyt sem) az utóbbi, s könnyen lehet, az eljövendő évek alulmúlhatatlan újságírói teljesítményét nyújtotta a Napló című műsorban. Svábyt talán a CNN Gyurcsány interjúja ihlette meg, vagy azt akarta ellensúlyozni, ezért keményen kérdezni szeretett volna, de elvakította a gyűlölet: kérdések helyett ellentmondani akart Orbán Viktornak, ám érvei sorra lehullottak beszélgetőpartneréről. Pedig Sváby mindent megpróbált, a műsor első részében Orbán egyetlen egy válaszát sem engedte (volna) befejezni, előhozta az MSZP-SZDSZ kommunikáció összes Orbán-ellenes tézisét, a műsor második részében pedig már arról is elfeledkezett, hogy neki esetleg kérdéseket kellene feltenni, ehelyett kritizált, megpróbálta kioktatni Orbánt ("...hogy mondhat ilyet egy politikus?"), körömszakadtáig védte Gyurcsányt és a kormányt, s mellesleg megvádolta a Fideszt, hogy az küldte utcára az embereket. Orbán Viktor pedig hatásosan adagolva a nyugalmat, a jogos felháborodást, a méltatlankodást a műsorvezető magatartása miatt, egész egyszerűen feltörölte a padlót Svábyval.

Svábynak az sem segített, hogy akkora papírhalommal érkezett, mint egy bírósági végrehajtó: azokból kiolvasni semmit sem sikerült, amit meg mégis, azzal sem járt jól. Idézte például Orbán Magyar Nemzet-beli cikkét, ám nem pontosan, s Orbán kérésére, hogy idézze csak tovább az általa írottakat, csak annyit tudott mondani: hát, eddig jegyzetelt. Amúgy Sváby vagy olvasni nem tud, vagy a megértő képességével van baj: Orbán azt írta az idézett cikkben, hogy az emberek megpróbálnak majd kibújni a megszorító-intézkedések alól, például adóelkerüléssel, ezt Sváby úgy értelmezte, hogy a Fidesz elnöke arra buzdítja az embereket: ne fizessenek adót.

A beszélgetés csúcsa akkor következett el, amikor Orbán a Gyurcsány-csomagot kritizálva elmondta: az általa ismert összes szakértő azt mondja: nem jó a csomag, mert túlzottan a bevételnövelésre koncentrál a kiadáscsökkentés helyett. Sváby erre nagyképűen válaszolt: nagyon sok nemzetközi szakértői véleményt hozott magával, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Orbán kérte, mutasson egyet is akár, a műsorvezető pedig remegő kezekkel keresgélt a papírhalmaz között, ám hosszú percek múltán is csak két olyan véleményt tudott előszedni, amelyeknek semmi közük ehhez nem volt.

Sváby a végén még megpróbált odaszúrni Orbánnak, mondván, hogy neki az a dolga, hogy kérdezzen, s talán Orbán már elszokott ettől...(Mintha éppen Orbán Viktor lenne az a politikus, aki csak baráti médiának nyilatkozik!) De Orbán nem hagyta magát, egy utolsó ütéssel padlóra küldte a "médiaszemélyiséget": "Nem hiszem, hogy Önnek az én szimpátiámat kell elnyernie, nyilván tudja, miért tette, amit tett".

Tényleg, miért is? Kíváncsi vagyok, hogy e műsor után - amely súlyos elfogultságával cseppet sem segített a mostani feszült helyzeten, sőt, csak szította az indulatokat - kitiltja-e Rudi az MTV-ből a TV2 stábját is, nyilatkozik-e nekik ezentúl az SZDSZ, "társaságképtelennek" nyilvánítja-e Svábyt a MÚOSZ, indít-e vizsgálatot az ORTT...
Vagy őket másra készítették fel?

Néző László, MNO
fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Gyurcsány kampánykörútja provokáció