fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A szavazatszámlálás menete
2006. október 1., 17:45
A szavazóhelyiségek este 7 órai zárását követően, mielőtt a szavazatszámláló bizottság összeszámolja a leadott voksokat, ellenőriznie kell az urnák sértetlenségét, ezt követően pedig az ellenőrző lap meglétét.

Az ellenőrző lapot még az első szavazó jelenlétében kellett az urnába dobnia a testület elnökének. Ha a lapot elfelejtették bedobni, akkor valamennyi, ebbe az urnába leadott szavazat érvénytelen. A szavazatszámláló bizottságnak továbbá a fel nem használt, valamint a rontott vagy kitöltetlenül visszaadott szavazólapokat külön-külön kötegekbe kell foglalnia, és ezeket le kell zárnia.

A testület ezt követően az urnában levő szavazólapok számát összeveti a szavazókörben szavazók számával és külön csoportba helyezi, majd összeszámlálja az érvénytelen szavazólapokat. Ha megállapítja, hogy az urnába olyan személy által leadott szavazólap került, aki az adott szavazókörben szavazati joggal nem rendelkezik, a jelöltekre leadott érvényes szavazatok közül - a jogosulatlanul szavazók száma szerint - jelöltenként egyet-egyet érvénytelennek nyilvánít.

A polgármester, főpolgármester, megyei/fővárosi közgyűlés választásán és a tízezer feletti lakosú települések esetén az önkormányzati képviselők választásán a szavazatszámláló bizottság az érvényes szavazólapokat jelöltenként külön-külön megszámolja. A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg és mindaddig újraszámolja, amíg az eredmény valamelyik megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz. A bizottság a szavazatok megszámlálását követően megállapítja a választás szavazóköri eredményét és a szavazatok összeszámlálásáról, valamint a szavazóköri eredmény megállapításáról - két példányban - jegyzőkönyvet állít ki.

Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálása csak jogorvoslati eljárás keretében történhet és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat az urnával együtt a helyi választási irodához szállítja.

A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen csak a választási bizottságnak a választási eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt van helye. Az illetékes választási bizottság legkésőbb a szavazást követő napon a szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján összesíti a szavazatokat és állapítja meg a választási eredményt. Az eredménymegállapító döntés ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezést benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a választási bizottság döntését követő harmadik napon megérkezzen. A jogorvoslati kérelem elbírálására jogosult szerv (választási bizottság vagy bíróság) a kérelemről legkésőbb a beérkezését követő harmadik napon dönt.

MTI - fidesz.hu